Hogyan lettel animátor? Mi indított el ezen az úton?

Kerényi Balázs vagyok, 19 éves, egyetemista. Gyúrón nőttem fel és a szomszédos faluban, Tordason vagyok animátor. Az itteni oratórium életébe majdnem a kezdetek óta részt veszek, ugyanis a második nyári tábor előtt kértek fel, hogy menjek el segítőnek. Ekkor még semmit sem tudtam az oratóriumról, de mivel néhány barátom már régebb óta itt tevékenykedett ezért, úgy döntöttem, hogy én is belevágok. Aztán a tábor nagyon megtetszett és elkezdtem évközbe is járni, majd a képzést is elvégeztem és most már 3 éve, hogy az egyik nyári oratórium végén letettem az animátor ígéretet és megkaptam a narancs színű kendőt.

Mit ad neked az animátorközösség?

Mivel Tordas egy kis falu, én mielőtt segítő lettem volna, szinte már az összes animátort ismertem vagy a plébániáról, vagy más közösségekből, így már a kezdetek óta nagyon otthonosan éreztem magam közöttük. Egy dolog van, amit különösen szeretek az animátorközösségben. Ez pedig, hogy nagyon hasonló gondolkodásmódú emberekből áll. Egy közös célunk van az oratóriumban, hogy a gyerekeknek minél több örömet okozzunk és hogy közelebb vigyük őket Istenhez. Ez a közös munkát is megkönnyíti.

Van olyan élményed, ami különösen megmaradt benned az oratórium és a Szalézi család kapcsán és elkísér a mindennapokban?

Van egy élmény, amiben biztos vagyok, hogy nagyon sokáig elkísér majd életem során. Ez pedig, amikor most nyáron lehetőségünk volt az ifjúsági világtalálkozóra kiutazni Rómába. Nekem ez nagyon sokat adott, látni azt a rengeteg fiatalt közösen egy városban. Az pedig, hogy az animátor társaimmal együtt lehettünk ott még inkább különlegessé tette az egész zarándoklatot. Az oratóriumban pedig az animátor ígéretem, a gyerekek, animátortársak, szüleim előtt, valami olyan motivációt adott, hogy még a mai napig is kitart és szívesen veszek részt az oratórium életében.

Hogyan tudsz hiteles maradni a fiatalok előtt? Mit jelent neked közösségben megélni a hited?

Szerintem az ember úgy tud hiteles lenni, ha őszinte, ha nem csak a szép és jó dolgokról beszél, hanem a nehézségekről is. Nekem van egy mondat, ami nagyon megmaradt a képzésem során, és ami szerint próbálok, nem csak az oratóriumban, hanem a többi közösségemben is jelen lenni. Ez pedig: A szalázi animátor, nem csak az oratóriumban animátor, hanem azon kívül is. A mindennapi életben ez segít talán igazán hitelesnek maradnom.

Közösségben megélni a hitemet, szerintem minden fiatalnak egyszerűbb, mint egyedül. És ebben nekem az oratórium és a szalézi család nagyon sokat segített. Akár a feljebb említett római zarándoklat, vagy egy bosco-feszt, vagy csak az oratórium.

Milyen szerepet töltesz be leginkább a csapatban?

Én sose voltam az az igazán hangos egyén, aki mindig igényli a figyelmet. Inkább egy nyugodt, visszafogott, csendesebb, szerény ember, ezért talán sose vágytam igazán arra, hogy olyan szerepem legyen, mint ami most van, de úgy érzem ez is tudott engem fejleszteni. Az évek alatt a közösségünk sok új tagot köszöntött, de sajnos többektől búcsút kellett mondjunk. Ezért ma én már azon animátorok egyike vagyok, aki régóta jelen van az oratóriumban. Ennek köszönhetően már olyan döntésekbe is bevonnak, amik fontosnak számítanak az oratórium, vagy az animátorok közössége szempontjából. Ezek mellett már három éve vezetjük ketten az animátorok képzését, amit nagyon élvezek és szeretek csinálni.

Miért vagy hálás Don Bosco-nak? Mit mondanál neki ha most felhívna téged telefonon?

Ha beszélhetnék Don Bosco-val, akkor hálát mondanék neki, hogy megismerhettem azt amit ő kezdett el. Az oratóriumban nagyon sokat fejlődtem, új emberekkel ismerkedtem meg, barátokat szereztem, és nagyon jó lehetőségekhez jutottam azáltal, hogy ezt kitartóan csinálom már évek óta. Úgyhogy hálás vagyok, azért, hogy egy olyan dolognak vagyok a részese, amit még ő indított el, és hogy a gyerekek iránti szeretet, az ő segítésük, mint cél, elkísért engem éveken keresztül és remélem az életem hátralevő részében is.

Mikor kerültél kapcsolatba a Szalézi családdal? Mik az első emlékeid az oratóriummal kapcsolatban?

Skublics Péter vagyok, 28 éves, építőmérnök. Nagycsaládban nőttem fel Pesthidegkúton, és most is ott élek a kis családommal: feleségemmel és a kisfiammal. A Don Bosco nővérekkel már egészen pici koromban kapcsolatba kerültem. De az első igazi oratóriumos emlékeim talán azok a Nyári oratóriumok, amikor minden reggeli imánál felhúztunk egy Szűz Máriás zászlót a templom sarkánál. Valószínűleg alsós lehettem.

Miben változtatott meg téged az animátorságod? Hogyan hatott a családodra, mindennapjaidra?

Mindenben és semmiben. Mindenben, mert ez határozta meg a fiatalfelnőtt koromat. Itt töltöttem a szabadidőm, itt voltak a barátaim. Itt tanultam, hogyan legyek jelen a gyerekek közt. Inkább áldoztam időt az oratóriumra, mint pl. az egyetemi életre vagy valami sportra. És itt ismertem meg a feleségem.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy gyökeresen megváltoztatott volna. Már a gimiben megfogalmazódott bennem az, hogy én egy “jó ember” szeretnék lenni. A szalézi animátorság biztosan segített ebbe az irányba mennem!

Ha az évközi vagy tábori programokra gondolsz mik jutnak eszedbe először az oratóriumból?

Nekem valamiért a helyszín. A Pesthidegkúti Oratórium nagyterme, a terasz az udvar, és a lépcső tetején a kápolna. Na meg három szobor: Szűz Mária, Laura Vicuña és Don Bosco. Belém ivódott már, hogy az Oratórium nem csak egy hely, de először mégis az jut eszembe.

Ami a programokat illeti, a nyári oratóriumi “szabadjáték” időszak jut eszembe először. Kötetlen időtöltés a gyerekek közt, ami mindig mást és mást követelt meg tőlem. Fociztam a pályán, befejeztem a kézműves foglalkozást, UNO-ztam a szaletliben, pakoltam/szervezkedtem a következő programra vagy éppen csendben üldögéltem egy csendesebb gyerkőc mellett.

Volt olyan pillanat, amikor egy-egy visszajelzés megérintett? Fiataltól vagy szalézitól?

Egyik nyáron egy gyermekotthonból is jöttek páran táborozni. Csak az első héten vettek részt, de rávették a nevelőjüket, hogy a második hét egyik délutánján is eljöjjenek. Az aznapi program már véget ért, a táborozók már hazamentek és az udvaron tébláboltam, amikor láttam, hogy jönnek. Feléjük sétáltam, az egyik kis srác futott felém és rám ugrott átölelt, megragadott.

Milyen feladatokban érezted, vagy érzed a legjobban magad a Szalézi családban?

Amikor rögtönözni kellett, vagy valamire gyorsan kellett megoldást találni. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy én szerintem viszonylag rugalmasan viselem, ha valami nem a terv szerint megy. A másik pedig az, hogy tényleg szeretek dolgokat megoldani, persze nem mindig sikerül, de ha igen, az nagyon jó.

Ha kérdezhetnél valamit most Don Boscotól mi lenne az?

Bátorkodnék megbeszélni vele, hogy most mi van velem. Elvégre tuti tudna mondani egy-két jót.

Ja és persze meg kérdezném tőle mit jelent szalézinak lenni.

Mióta vagy animátor és mi indított el ezen az úton? Milyen első élményekre emlékszel az oratóriummal kapcsolatban?

Cs. Németh Sarolta vagyok, maklári és egri animátor, 2021 nyarán csatlakoztam a szalézi családhoz. Nyolcadikosként vettem részt először az egri nyári táborban és a szalézi lelkiség annyira magával ragadott, hogy már ugyanezen év szeptemberében elkezdtem az animátorképzést is. Szerencsésnek érzem magam, hisz a saját falumban, Makláron pont ekkor indult el az oratórium, így részese lehettem egy új közösség születésének is. Az első alkalmak nagyon izgalmasak voltak Makláron, hiszen az oratóriumi munkát a nővérekkel karöltve másik kettő olyan társammal kezdtük meg, akikkel még első éves képzésben lévő kisanimátorok voltunk. Ez eleinte sok nehézséget okozott, de közös erővel túllendültünk ezeken és egy csodás új közösséget alakítottunk ki.

Te nemcsak Makláron, hanem Egerben is animátorkodsz, mi az, ami erőt ad a sok teendő mellett az állandó szolgálatra?

Az erőt számomra az otthon érzete adja, amit akkor érzek, mikor az animátortársaimmal, a gyerekekkel vagyok, így nem is érzem tehernek a teendőket az oratóriumban. Nagyon szeretek csapatban dolgozni és ez megadja a motivációt a rengeteg program szervezésében is, hatalmas áldás, hogy semmit sem kell egyedül csinálni, mindig van segítség, társ a nehezebb feladatokban is.

Mit tanít neked az oratórium a csapatmunkáról és a bizalomról? Mit tanultál magadról a fiatalok mellett?

Mióta az oratóriumban tevékenykedek, rengeteget tanultam, főleg a csapatmunkáról. Fontos például, hogy egyenlően osszuk el a feladatokat és hogy mindenki megtalálja a saját személyiségéhez illő feladatot. Ez szerencsére nálunk nagyon jól működik. Azt is megtanultam, hogy ha valami nehéz, nem megy, elakadok, merjek segítséget kérni és másokat is erre ösztönözzek. Magamról is rengeteget tanultam és fejlődtem. A gyerekek sokszor olyan tulajdonságainkat emelik ki, amelyet magunkról sem tudunk, legyen az pozitív vagy negatív. Ők tükröt tartanak nekem, így megláthatom mi az, amiben még fejlődnöm kell.

Volt olyan, hogy egy fiatallal való találkozás, egy évközi vagy tábori pillanat nagyon megérintett az animátorságod útján?

Nem tudnék konkrét eseményt említeni, hiszen annyi csodás dolgot kapunk a gyerekektől. Sokszor a legszebb élményeim azok, amikor egy-két hetes, hosszú, kimerítő tábor után a gyerekek az utolsó nap alig akarnak elbúcsúzni tőlünk, annyira megszeretnek minket. Ez mindig megmelengeti a szívem, nagyon örülök, hogy látszik rajtuk, szép élményekkel gazdagodtak akár általam is.

Milyen feladatokban érzed magad a legjobban az oratóriumban? 

Az a jó az oratóriumban, hogy nagyon sok munkafolyamatban kipróbálhatom magam, akár olyanokban is, amiknek magamtól nem kezdenék neki. Ilyen például a kézműveskedés, ebben sokat fejlődtem az itt töltött éveim során. A kedvenc feladatom mégis talán a nagy szervezett játékok vezetése, akár nyáron, akár egy évközi oratóriumban.

Don Bosco milyen gondolatai formálták a hitedet? Mit üzen ma neked a szalézi szent: Don Bosco?

Don Bosco fontosnak tartja a közösséget, a hitről való játékos tanulást, ebben számomra is óriási inspiráció volt. A szalézi család megmutatta, hogy a közösség mekkora erővel bír, számomra ez az Istennel való kapcsolatomat is formálta. Don Bosco gondolatai közül a megelőző nevelési módszer áll hozzám a legközelebb, hiszen a mai világban, amikor olyan sok minden elvonhatja a figyelmünk a helyes útról, animátorként segítségek lehetünk a gyerekek és egymás számára is, hogy ne térjünk le, vagy visszataláljunk erre az útra.