FMA logo
Hittantábor 2017

Hittantábor 2017

A mogyoródi hittanos gyerekek a négy hetes nyári oratórium után nagyon várják az 1 hetes „ottalvós” tábort.

Szent László évében járva sikerült egy igazán alkalmas helyet találnunk, a nevét viselő szobi plébánián. A Dunakanyarban megélt 5 napos kalandunk krónikáját a gyerekek írták:

Az idei tábor Szobon került megrendezésre. Augusztus 14.-18.-ig tartott. Megérkezés után elfoglaltuk a szobákat, utána Zebegénybe sétáltunk el. Másnap Márianosztrára vettük az útirányt, ahol meghallgattuk az ünnepi szentmisét. A mise után megebédeltünk, pihentünk egy kicsit, és zarándokolni indultunk Márianosztráról Szobra. A harmadik nap már nem sétáltunk olyan sokat. Ellátogattunk a Váci Székesegyházhoz, utána pedig strandoltunk egy nagyon jót. Estére jól kifáradtunk. A negyedik napon Visegrádra látogattunk komppal, illetve a fele csapat meglátogatta plébániánk „közös nagymamáját” Marika nénit, akit a közeli szanatóriumban kezeltek. A másik fele a csapatnak a várba ment fel gyalog. A nap végén összeírtuk kis lapokra, mit köszönünk meg az elmúlt egy hétből, majd bele tettük egy palackba aztán vízre bocsájtottuk. Utolsó napon elmentünk sétahajóval Szlovákiába. Délután pedig elindultunk haza, Mogyoródra.

Timi-Saci-Réka

Szerzetesi fogadalom Rómában

Szerzetesi fogadalom Rómában

2017. augusztus 6-án egy nagy és csodálatos napra ébredtem, amikor 10 társammal együtt letettem első szerzetesi fogadalmamat Rómában a Segítő Szűz Mária Leányainak Intézményében.

E napra nagyon sokat készültem, mert már évekkel ezelőtt megkezdődött bennem a nagy keresés, mi az, amire az Úr hív, és amiben kiteljesedhet életem.

Elindulva a keresés útján a magyarországi nővéreinket megismerve 4 évvel ezelőtt a pesthidegkúti közösségünkben töltöttem a jelölt időt. Ezután három évet töltöttem Olaszországban a nagy napra készülve, amikor kimondtam az Igent.

Augusztus 5-én reggel közösségi ünnep és szentmise keretében megáldották szerzetesi habitusainkat, majd megkaptuk, hogy valóban Istent tudjuk magunkra ölteni a következő napon.

Ez a pillanat nagyon megható és bensőséges volt számomra, mert örömmel láttam mindegyikünk szemében a hatalmas nagy vágyat, ami Isten szeretetének visszatükröződése volt.

A délutánt csendes imádságban töltöttük, hogy lelkileg valóban fel tudjunk készülni e nagy napra, és arra,ami a jelmondatunkban is benne van: a szeretetben tudjunk gyökerezni.

Nemzetközi noviciátusként 15-en tettünk fogadalmat. Ketten Ukrajnában, egy fő Spanyolországban egy Franciaországban, és mi 11-en Rómában.

Kérlek, kísérjetek imáitokkal első szerzetesi életünk lépteit, hisz lassan megkezdjük az új közösségi életünket.

Hálát adok az Úrnak minden egyes imáért, amivel ezekben az években elkísértetek ezen az úton.

Ágnes nővér

Oroszlány 2017

Oroszlány 2017

Idén júliusban először segítettünk a pesthidegkúti animátorokkal az oroszlányi Munkás Szent József Plébánia hittantáborában.

Hatunkra egy osztálynyi fiatal jutott, öt évestől tizenöt évesekig. A tábor elején igazán szokatlan volt az új helyszín, az új arcok és talán elsőre még nem is nagyon éreztünk rá a dologra. Pár órán belül viszont már mindenki megtalálta a helyét.

Minden nap a fiatalokkal együtt részt vehettünk szent misén, kézműveskedtünk (rendkívül kreatív gyerekekhez volt szerencsénk), beszélgettünk és természetesen rengeteget játszottunk. A helyi plébános jóvoltából kétszer is kirándultunk. Kecskéden jártunk a Szent Anna búcsúban, másnap pedig egy egésznapos program várt ránk. Korán indultunk busszal a gyerekekkel és a templomi közösség egy részével. Meglátogattuk a Zirci Apátságot, megcsodáltuk a Bakonybélt.

Mi animátorok csodálatos ajándékot kaptunk, rengeteg hálát, kedves szavakat és a kérdést, amire minden táborszervező csapat vágyik: „Ugye jövőre is jöttök?”

Skublics Zsófi

MOP 2017 NYÁR

MOP 2017 NYÁR

#pesthidegkútinyárioratórium
Pesthidegkúton idén is megrendezésre került a nyári oratórium, több mint 150 gyermek és 25 fiatal részvételével.
#találkozások
A gyermekeknek a különböző szakkörök, kézműves foglalkozások és játékok mellett lehetőségük nyílt arra, hogy olyan személyekkel is találkozzanak, akikkel Don Bosco maga is találkozott. Többek között így megismerhették Garelli Bertalant, Magone Misit, Savio Domonkost, Rua Mihályt stb. Megtanulhatták Don Boscotól, hogyan is kell igazán szeretni, barátnak lenni.
#szórakozás
Voltak szervezett, nagy közös játékok, mint a számháború, sorversenyek, sőt még a különböző sportágakat, mint a sakkot, a focit, a futást, a síelést stb. is kipróbálhattuk Pesthidegkút utcáin. a legnagyobb élvezetet, talán a vizes napon volt. Két alkalommal kirándultunk. Az első héten a Vadasparkot látogattuk meg, a második héten a Normafára mentünk, ahol különböző feladatokkal kellett megküzdenie a csoportoknak. A gyermekek játszva gyakorolták, hogy mit is jelent valóban szeretni, odafigyelni, türelmesnek lenni.
#gondviselés
Minden napot Istennel kezdtünk és vele is fejeztük be. Jelen volt a szórakozásainkban, a csoportbeszélgetéseinkben, a játékainkban, a kirándulásainkban. Az oratórium során többször megtapasztalhattuk az Ő gondviselését az apró dolgokban is. Elég csak az időjárásra gondolnunk, hisz az is előfordult, hogy míg mi békésen játszottunk, addig tőlünk párszáz méterre esett. Hihetetlen élmény volt megtapasztalni Isten szeretetét, amely végig kísért bennünket a gáláig.
#gála #animátoravatás
Az utolsó napon hálaadó szentmisét tartottunk, amelynek keretében egy új animátort és öt új kisanimátort avattunk. A szentmise után megtartottuk a gálát, ahol a gyermekek megmutatták, hogy mit is tanultak az elmúlt két hétben Nagyon ügyesek voltak, mindegyik produkció (bans, színjáték, röpi, foci, jelnyelv, fizika, akrobatika, néptánc) élvezetes és hangulatos volt. A gálát közös ünneplés zárta. 🙂
#kicsiavilag

#kicsiavilag

A 2017-ben a Mogyoródi Nyári Oratóriumban világutazásra indultunk, hogy megismerjünk más kultúrákat, felfedezzük, hogy a világ harmonikusságához mindenkire szükség van.

Az egyes országok hitelesebb bemutatásához vendégelőadók érkezetek, így missziós szaléziak segítségével jártunk Vietnámban (Pali SDB), Nigériában (IIodwige Emmanuel SDB), Indiában (Claudius SDB), Lengyelországban (Ewa FMA). A Brazíl napon Capoiera bemutatón vehettünk részt, majd este a focié volt a főszerep.
Hetente egyszer szokásainak megfelelően világjárásra indultunk, hogy kicsiny hazánk értékeit felfedezzük. Budapest után, az Esztergomi napon még egy másik országba is bepillantást nyerhettünk madártávlatból
Ezekben a hetekben megtapasztaltuk, hogy nem szabad előítélettel a másik nép felé fordulni, hanem elfogadó tisztelettel, hiszen a különbözőség nem akadály, hanem gazdagság.