Halottak napja. Egy alkalommal évekkel ezelőtt, még éppen az első fogadalmam után, szóltak, hogy Annuska nővér rosszul van, nem lehet tudni mennyi ideje van még.
Nagyon közel álltunk egymáshoz, a születésnapjára léptem be, nagyon szerettem volna elmenni hozzá, és ez meg is adatott.
Amikor beléptem a szobájába, ragyogott, az első mondata az volt, hogy készülök a jó Istennel való találkozásra, boldog vagyok. Imádkozzatok, hogy szép találkozás legyen.
Sugárzott, mint, aki alig várja, hogy bekövetkezzen. Olyan izgatott volt, mint egy kisgyerek, aki a karácsonyt várja…

Milyen más így gondolni a halálra… ragyogva…
Akkor tudjuk ezt megtenni, ha ismerjük Azt, Akivel találkozunk és bízunk Benne..
Ismerni pedig úgy lehet a másikat, ha sok időt töltünk együtt, ha sokat tudunk egymásról, ha tudom, hogy velem van, számíthatok rá… akkor bízom Benne… És akkor felismerem már a hangjáról, a lépteiről és vágyott lehet a találkozás.
Mi mégis félünk… mert a bűneink eltávolítanak, és mert nem ismerjük eléggé az Istent.

Egy asszony arra kérte a plébánosát, hogy ha meghal, a ravatalán tegyenek egy kiskanalat a kezébe. A papot igencsak meglepte a furcsa kérés, erre az idős nő mesélni kezdett… Tudja atya, én nagyon szeretem az édességet. Amikor vendégségbe hívnak, mindig megnézem, hogy van-e kiskanál a terítéken, számomra ugyanis az azt jelenti, hogy a legjobb rész még hátra van. Amikor az emberek eljönnek a temetésemre és meglátják a kiskanalat, biztosan megkérdezik majd, miért van ott. Kérem, hogy mondják majd el hogy, azért, mert a legjobb rész, most következik.
(vö. Bruno Ferrero: A kiskanál)

Hisszük-e, hogy a halállal kezdődik a legjobb rész? Készülünk-e rá?
Van egy könyv, aminek az a címe: Megszülettünk, és nem halunk meg soha. Nagyon szeretek erre így gondolni, hogy az örökéletet éljük.

Ezekben a napokban különösen hív minket az Egyház az elhunytakért való imádságra. Segíthetünk, hogy a Mennyországba érjenek. Nem rég tudtam meg, hogy az S.O.S. üzenet Save Our Suols azt jelenti Mentsétek Meg Lelkeinket. Az imáinkkal megmenthetjük, eltávozott szeretteink lelkét… És az értük mondott ima visszahat ránk is, oldódik általa a sérelem, a hiány, az esetleges lelkiismeret-furdalás. Nem vagyunk tehetetlenek, imádkozhatunk értük…

Próbáljuk minél jobban megismerni az Istent, hogy olyan vágyott és szép lehessen a találkozás, mint ahogyan azt Annuska nővér mondta.

Mindenszentek ünnepe. Az első gondolatunk talán elszalad kedves szentjeinkhez, akik példaként állnak előttünk,akiktől szeretnénk eltanulni valamit, akikre azt mondjuk: olyan szeretnék lenni, mint ő…
Kik számodra ezek a kedves „barátok”? Ki a kedvenc szented? Talán az, akinek a nevét viseled, talán valaki más, akinek megérintett az életútja…
Kérd a közbenjárásukat! Kis Szent Teréz megígérte, hogy a Mennyben azzal fog foglalkozni, hogy jót tesz a Földön. Ez a többiekre is igaz… Kérjük őket, hogy kérjék az Istent értünk…

A második gondolat azoknál időzik, akik nincsenek benne az Egyház szentjeinek és boldogjainak hivatalos listájában, de fontosak nekünk…, sokat kaptunk tőlük és hisszük, hogy ott vannak a Mennyben, az Isten közelében… családtagjaink, barátaink, hétköznapi szentjeink…
Nekem itt mindig Édesapám az első, aki az eszembe jut. Hiszem, hogy amint életében példájával… most is, Fentről is terelgeti az utam a jó Isten felé.
Amikor majd gyertyát gyújtasz Értük, gondolj rájuk így is…

Rajtuk keresztül is látjuk, hogy az életszentség nem egyesek kiváltsága, hanem lehetőség mindannyiunk számára…
Az egyik hittanórán, amikor az atya feltette a kérdést: kik a szentek? Az egyik kisgyerek  azt válaszolta: „Azok a szentek, akiken átsüt a nap…”
Habár a kisfiú a templom ólomüveg ablakaira festett alakokra gondolt, nagyon szépen rámutatott a lényegre. Azok a szentek, akiken átragyog Isten szeretetének fénye. Akik megmutatnak egy sugarat belőle a mosolyuk, a jóságuk, a türelmük, az áldozatkészségük, a segítségük által…

Ilyenek lehetünk mi is egymás számára. Mert a hétköznapok apróságai a szentség útjává válhatnak, ha az Istennel próbáljuk élni.
„Nem kell nagy dolgot cselekedni, csak kis dolgokat, nagy szeretettel.” – mondta Kalkuttai Teréz Anya
Szalézi Szent Ferencről azt mondták, hogy az benne a csodálatos, hogy nincs benne  semmi csodálatos.

Bárki lehet szent…
Tudom, mindenki kétkedve néz: Szent? Én? Áááá… 🙂
Miért ne?! Az a normális ha törekszünk rá! Nem az, ha lemondunk róla… Erre hív az Isten…
„Minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője.”
„Isten nem azt várja, hogy tökéletesek legyünk, hanem, hogy nagyon szeressünk.”

Nézz körül ezzel a szemüveggel… meglátod-e a többiek életszentségre való törekvését?
És próbálj mások számára Isten szeretetéből te is megmutatni egy sugarat…