FMA logo
Mindenszentek

November 1. Mindenszentek ünnepe

Kategória: Lelki percek

2023. nov. 3.

Mindenszentek ünnepe. Az első gondolatunk talán elszalad kedves szentjeinkhez, akik példaként állnak előttünk,akiktől szeretnénk eltanulni valamit, akikre azt mondjuk: olyan szeretnék lenni, mint ő…
Kik számodra ezek a kedves „barátok”? Ki a kedvenc szented? Talán az, akinek a nevét viseled, talán valaki más, akinek megérintett az életútja…
Kérd a közbenjárásukat! Kis Szent Teréz megígérte, hogy a Mennyben azzal fog foglalkozni, hogy jót tesz a Földön. Ez a többiekre is igaz… Kérjük őket, hogy kérjék az Istent értünk…

A második gondolat azoknál időzik, akik nincsenek benne az Egyház szentjeinek és boldogjainak hivatalos listájában, de fontosak nekünk…, sokat kaptunk tőlük és hisszük, hogy ott vannak a Mennyben, az Isten közelében… családtagjaink, barátaink, hétköznapi szentjeink…
Nekem itt mindig Édesapám az első, aki az eszembe jut. Hiszem, hogy amint életében példájával… most is, Fentről is terelgeti az utam a jó Isten felé.
Amikor majd gyertyát gyújtasz Értük, gondolj rájuk így is...

Rajtuk keresztül is látjuk, hogy az életszentség nem egyesek kiváltsága, hanem lehetőség mindannyiunk számára...
Az egyik hittanórán, amikor az atya feltette a kérdést: kik a szentek? Az egyik kisgyerek  azt válaszolta: „Azok a szentek, akiken átsüt a nap…”
Habár a kisfiú a templom ólomüveg ablakaira festett alakokra gondolt, nagyon szépen rámutatott a lényegre. Azok a szentek, akiken átragyog Isten szeretetének fénye. Akik megmutatnak egy sugarat belőle a mosolyuk, a jóságuk, a türelmük, az áldozatkészségük, a segítségük által...

Ilyenek lehetünk mi is egymás számára. Mert a hétköznapok apróságai a szentség útjává válhatnak, ha az Istennel próbáljuk élni.
„Nem kell nagy dolgot cselekedni, csak kis dolgokat, nagy szeretettel.” - mondta Kalkuttai Teréz Anya
Szalézi Szent Ferencről azt mondták, hogy az benne a csodálatos, hogy nincs benne  semmi csodálatos.

Bárki lehet szent...
Tudom, mindenki kétkedve néz: Szent? Én? Áááá… 🙂
Miért ne?! Az a normális ha törekszünk rá! Nem az, ha lemondunk róla… Erre hív az Isten...
„Minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője.”
„Isten nem azt várja, hogy tökéletesek legyünk, hanem, hogy nagyon szeressünk.”

Nézz körül ezzel a szemüveggel… meglátod-e a többiek életszentségre való törekvését?
És próbálj mások számára Isten szeretetéből te is megmutatni egy sugarat...

Don Bosco és Mazzarello Mária nyomában

Zarándokúton a maklári tantestülettel

  1. október 23–27.

2021-ben mi, Don Bosco Nővérek megérkeztünk Maklárra. Nem csak egy iskolát vettünk át: Don Boscót és Mazzarello Máriát hoztuk magunkkal, az ő derűjüket, a fiatalok iránti szeretetüket és azt a hitet, hogy minden gyermekben ott van a jó. Öt évvel később pedig megadatott, amiről akkor még csak álmodtunk: elvihettük tantestületünket oda, ahonnan mindez elindult.

Utunk Milánóban kezdődött, Leonardo Utolsó vacsorája előtt. Csendben álltunk a falkép előtt, és néztük Jézust az asztal közepén, körülötte a tizenkét apostollal. Mind mások voltak: halászok és vámos, heves és csendes, hűséges és kételkedő. Mégis mindegyiküknek helye volt az asztalnál, Jézus mellett. Ez lett utunk első és talán legmélyebb üzenete. Jézus mellett mindenkinek van helye, és az ő küldetésében mindenkire szükség van. Ahogy az apostolok sem voltak egyformák, mi sem vagyunk azok: más-más úton járunk, más-más kérdésekkel, más-más hittel. De ugyanannál az asztalnál ülünk, és ugyanaz a küldetés köt össze bennünket: a ránk bízott gyermekek.

Torinóban, Valdoccóban szinte kézzel fogható volt ez az üzenet. Don Bosco udvarán senkit sem küldtek el: oda jöhetett a szegény, az árva, a csavargó, a bajba jutott fiú, és mindegyik otthonra talált. Ahogy együtt jártuk be ezeket a helyeket, és imádkoztunk a Segítő Szűz Mária-bazilikában, ahol Don Bosco nyugszik, éreztük, hogy ugyanabba a nagy családba tartozunk.

Felejthetetlen pillanat volt Colle Don Boscóban, Don Bosco szülőföldjén is. A hatalmas bazilikában a feltámadt Krisztus tárt karokkal fogad mindenkit, aki belép. Ahogy ott álltunk alatta, úgy éreztük, mintha minket is magához ölelne. Nem kérdezi, honnan jövünk, mit hozunk magunkkal, mennyire vagyunk erősek a hitben. Egyszerűen szeret, feltétel nélkül, és életre hív. Ezek a kitárt karok ugyanazt mondták, amit Milánóban az Utolsó vacsora asztala: nála mindenkinek van helye. És talán ez a legszebb, amit hazavihetünk a gyermekeinknek: hogy őket is így várják, így szeretik és így hívják az életre.

Mornesében, Mazzarello Mária szülőfalujában a csend és az egyszerűség fogadott minket. Itt, a mi rendünk bölcsőjénél mi, nővérek különösen hazaérkeztünk. Megható volt látni, ahogy kollégáink is megérintődnek attól az egyszerű falusi lánytól, akire Isten a lányok nevelését bízta. Hálásan köszönjük a morneséi nővérek testvéri vendéglátását.

Ez a nap egy váratlan ajándékot is tartogatott: itt találkoztunk a tordasi animátorok csoportjával. Messze otthonunktól, magyar fiatalok nevetése töltötte be Mornese csendjét. Együtt csocsóztunk, közös szentmisén adtunk hálát, majd elragadtatva néztük őket, ahogy Valponasca őszi színekbe öltözött dombjai között bansolnak. Abban a pillanatban mindannyian megéreztük, hogy Mazzarello Mária álma ma is él. A szalézi lelkület nem múzeumi emlék, hanem ma is táncol, énekel, játszik, a fiatalok örömében újra és újra megszületik. Don Bosco mondta, hogy a szentség abban áll, hogy nagyon vidámak vagyunk. Azon a délutánon ezt nem kellett megmagyarázni: ott láttuk magunk előtt.

Mit adott nekünk ez az út?

Ott, abban a milánói teremben megértettük, hogy a maklári iskola is egy ilyen asztal. Pedagógusok, munkatársak, szülők, gyerekek: mindannyiunknak helye van, és mindannyian részesei vagyunk annak a küldetésnek, amelyet Don Bosco így foglalt össze: a nevelés a szív dolga.

Kollégákként indultunk el, és egy közösségként érkeztünk haza. A közös olasz étkezések, a hosszú buszutak, a szép beszélgetések, a nevetések és a csendes pillanatok a templomokban összekovácsoltak bennünket. Mi, nővérek mélységes hálával gondolunk erre a néhány napra: arra a bizalomra, nyitottságra és szeretetre, amellyel tantestületünk tagjai velünk tartottak.

Don Bosco 2021-ben eljött Maklárra. Most mi mentünk el hozzá. És hazafelé tartva tudtuk, hogy az asztal, amelyet Milánóban láttunk, itthon is meg van terítve, és mindenkit vár.

A Maklári Szent István Általános Iskola Don Bosco Nővérei

Érdekelhet még...

A missziók 100. világnapja

A missziók 100. világnapja

Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben – a missziók 100. világnapján szent missziós nővérünkre is tekintve október...