FMA logo
Útravaló 37.nap – Nagyszerda

Útravaló 37.nap – Nagyszerda

Istenem, ma kiért szeretnéd, hogy imádkozzam?

Részletek Troncatti Szent Mária családjának írt leveléből, melyben megemlíti, hogy „minden nap egyre boldogabb” a szerzetesi és missziós hivatása miatt, és örül, hogy az őserdőben lehet.

 [Macas], 1939 június 17.

Kedves Anyukám és testvéreim!

Április 23-án írt leveleteket tegnap este megkaptam. Igazán megvigasztalt,hogy mindannyian jó egészségnek örvendetek, különösen az én drága és felejthetetlen Édesanyám, akire állandóan nagy szeretettel gondolok.

Nagyon megérintett unokatestvérem, Angelo nagybátyám lányának, Caterinának halála. Szegény keresztapám, el tudom képzelni, mennyire szenvedhet.

A leveledben, drága Catterinám, azt írod, hogy Édesanyánk az én áldozataimnak tulajdonítja a saját egészségét; én viszont inkább Édesanyám buzgó imáinak és a tieidnek tulajdonítom, drága Catterinám, hogy tökéletes egészségnek örvendek, és hogy napról napra egyre boldogabb vagyok szerzetesi és missziós hivatásomban. Ezt a kegyelmet – az igazi boldogságot – csak egy jó anya tudja kieszközölni a lányának.

Bizalmasan elmondom: itt [Macasban], a shuarok között nagyon-nagyon jól érzem magam; sokkal jobban, mint Guayaquil városában (…).

Itt hittant tartunk, betegeket ápolunk, gyermekekkel foglalkozunk: van itt közel húsz kicsi gyermekünk, a két legkisebb kétéves, árvák. Az egyikkel útközben találkoztam, amikor visszatértem Macasba, szegény kicsike. A shuarok megmérgezték az édesanyját, aki néhány nappal később meghalt. Még a pap [épp időben] kiszolgáltatta neki a keresztséget, a kisfiút pedig magammal hoztam Macasba. Megkeresztelték, én vagyok a keresztanyja; kedves kis csöppség, már beszélni kezd. A Giuseppe Maria nevet adtuk neki.

(…)

Ezekben a napokban egy szép csomagot kaptam aranyos ruhácskákkal; az elöljárók írták, hogy a családom küldte őket. Végtelenül hálás vagyok érte, sokat imádkozunk értetek, ilyen nagylelkű jótevőinkért.

Itt 47 bentlakó shuar lányunk van (…). Jóindulatúak, és látszik, hogy ez a ti imáitoknak és jó kis unokaöcséim imáinak a gyümölcse. Július 25-én van szeretett és jó testvérem, valamint unokaöcséim névnapja. Megígérem, hogy sokat imádkozom értük, és kérem az én Giacomo testvéremet, hogy ő is sokat imádkozzon értem.

(…) Drága Luciámnak szeretetteljes üdvözletemet küldöm; sokat gondolok rád, légy nagyon bátor, és mindig bízz nagyon a Segítő Szűz Máriában.

Drága Édesanyámnak, valamint Catterinámnak és testvéremnek végtelen üdvözletet küldök, mindig a ti szeretetteljes
Troncatti Mária nővéretek

Istenem, ma kiért szeretnéd, hogy imádkozzam?

Könyörögjünk!

Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

Magvetők: Szauer Anna

Magvetők: Szauer Anna

Hogyan szolgálsz a szalézi családban, mivel foglalkozol, mit tanulsz?

Szauer Anna vagyok, harmadéves tanító szakos hallgató, szakkollégista és szalézi animátor. A hétköznapjaimat Budapesten töltöm, hétvégente viszont szívesen megyek haza Egerbe a családomhoz, ahol felnőttem. Talán 1. vagy 2. osztályos voltam, amikor az első nyári oratóriumomat töltöttem Egerben mint táborozó, de 2-3 év táborozás után valahogy elkeveredtem a szalézi családtól. A 10. osztály utáni nyáron csatlakoztam ismét, akkor már segítőként az egri táborhoz. Egerben tettem ígéretet mint animátor, azóta az egri és a tartományi programok szervezésében is szívesen munkálkodom. 

Miért lettél animátor, és mi volt az a pillanat, amikor azt érezted: „ebben nekem helyem van”?

Én kifejezetten ellenálltam az animátorságnak. Az első segítős nyaramon csupán az 50 óra közösségi szolgálatomat szerettem volna teljesíteni, a kötelezőknél egy percnél sem szerettem volna tovább maradni. De mégis jól éreztem magam, elsősorban talán az animátorközösség miatt. Hasonló, hitüket gyakorló fiatalokból álló közösség hiányában szerettem volna, hogy legyen helyem az oratóriumban. A közösség erejének kezdőlökete után a pozitív visszajelzések, az első ragaszkodó táborozók és a saját, tevékenykedésemre irányuló elégedettségem és fejlődni akarásom megerősítette bennem, hogy ebben nekem van helyem. Így jöttem rá, hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra az oratóriummal. Állítólag, ahol a tehetségünk és a világ szükségletei találkoznak egymással, ott van a hivatásunk. Szeretem azt gondolni, hogy ügyesen mozgok az oratórium falai között, és hogy mindenkinek szüksége van egyfajta oratóriumra, így bíztam benne, hogy nekem ez lehet a hivatásom, ezért szerettem volna animátor lenni.

Nemcsak a nővérekkel szolgálsz, hanem a Szalézi Ifjúsági Mozgalomban (Szalimban) is. Nagyon sokrétű a munka, mind a női, mind a férfiág mellett jelen vagy? Mit tapasztalsz: miben más egy-egy közösség működése? És a jógyakorlatokat hogyan emeled át egyikből a másikba?

Nagy hála van bennem, hogy mind nővérek, mind atyák és testvérek mellett volt már lehetőségem animátorként szolgálni, mert mindenhonnan más-más értékeket vittem tovább. Szerintem akarva-akaratlanul kialakul bármiféle különbség a nemek arányából, a helyi közösség létszámából, a rendelkezésre álló időből és eszközökből, az eltérő igényekből és a különböző „alapélményekből” fakadóan, így minden közösségnek másra lesz külön szeme és figyelme. Nem tartom magam egyetlen dologban kimagaslóan jónak, inkább mindenhez egy kicsit konyítok, így minden közösségben azt az énemet igyekszem hasznosítani, amire a legnagyobb szükség lehet. A Szalimmal és általuk más oratóriumok animátoraival való közös munka kiemelkedő élmény számomra. Amit „otthonról” hozunk jógyakorlatot, azt megtanítjuk egymásnak és kölcsönözzük a saját oratóriumunkba, ezek általában az újdonság erejével tudnak hatni. A tartományi programok közös szervezése során pedig a sok különböző látásmód, gondolat és szokás hatalmasra tárja a kreativitás kapuját, így lesz végtelenül motiváló és élvezetes a közös munkánk.

Mit tanultál a szerzetesektől – akár a férfi ágtól, akár nővérektől, animátortársaktól–, ami a saját hitedet vagy életedet formálta? Vagy Mazzarello Szent Máriától, akit az életéről írt musicalben főszereplőként alakítasz?

Az igazi figyelem, az egymásra való odafigyelés értékét tanultam a szalézi családtól. Az egyik legelső élményem a szaléziakról egy BoscoFesztem-ről származik, amikor először találkoztam a nem egri közösséghez tartozó szerzetesekkel és atyákkal. Megdöbbentő volt számomra, hogy csupán egyszer mutatkoztam be nekik, és a hét végére már magabiztosan a becenevemen szólítottak. Apróságnak tűnhet, de nekem nagyon sokat jelentett, mert az éreztem és érzem azóta is, hogy amit mondok és mesélek, az valóban hallgató fülekre és figyelemre talál.

Mazzarello Mária alakjának megformálása eleinte aggodalommal töltött el, hogy vajon mennyire lesz idegen érzés egy szentéletű, szerzeteséletre elhívott és azt teljességgel megélt nőalakot megformálni egy életszentség útján csak bukdácsoló, hasonló hivatástudattal nem rendelkező lányként. Egyszerre tűnt túl soknak és elérhetetlennek tőle bármit is tovább vinnem, de a bizalom erénye sokszor jut eszembe róla. Mária azt hallotta: „Rád bízom őket!”. Hiszem, hogy én is szeretettel és felelősséggel tartozom a rám bízottakért, miközben saját életemet pedig a Jóistenre bízhatom, akiben a szent nem kételkedett.

Volt olyan tábori vagy évközi pillanat, ami nagyon megmaradt benned?

Számtalan oratóriumi emlék él bennem élénken, inkább egy bizonyost érzést emelnék ki, ami számomra a hamisíthatatlan „nyári orat” érzés. A tábor előtti hetekben gyakran nézzük az egri oratórium még csendes udvarát zsenge, zöld füvével, ami a kéthetes tábor után kitaposott, színét vesztett, kopár területté válik. A két állapot között viszont több 100 fiatal tölti meg az udvart játékkal, nevetéssel, örömmel, barátsággal és hittel. Én is az oratórium udvarához hasonlóan érzek: a tábor előtt a két hét eseményeit még nem ismerve, kicsit félve és bizonytalanul, de lelkesen és energikusan indulok a tábor 0. napjára. A két hét alatt az oratórium udvarához hasonlóan rendkívüli intenzitással formálódok legbelül, az érzéseim mintha fogócskázó oratóristák szaladgálnának bennem. Majd a tábor utáni utolsó simítások végeztével kimerülten, néha kicsit túlhajtva pihenek meg néhány napra. De ahogy az udvarunkon is mindig új és erős fűszálak nőnek, úgy bennem is újra és újra kihajt az animátor hivatásom csírája. Ez a körforgás elengedhetetlen része az animátorságomnak.

+1 Megcsörren a telefonod és Don Bosco keres. Mit mondanál neki, milyen kérdés van benned az animátori utadon jelenleg?

Meglepettségemben talán szóhoz sem jutnék. Csupán annyit kérdeznék, hogy büszke-e arra a szalézi animátorra, aki most vagyok. Ha örömmel tekint a tevékenykedésemre, nem is kérdeznék többet, csak próbálnám ezt az örömét az animátorságom által még tovább őrizni.

Útravaló 36.nap – Nagykedd

Útravaló 36.nap – Nagykedd

 Istenem, ma hol találkozhatom Veled?

Részletek Troncatti Szent Mária a Gioventù Missionaria olvasóinak írt leveléből, melyben a Gondviselésbe vetett bizalomról tesz tanúságot.

Macas, 1930. november 15.

 (…) már közel négy hónapja, hogy hetente egyszer a két legközelebbi shuar faluba elmegyünk  (…).  Sokkal nagyobb készséget találunk, mint amire számítottunk. Maguk jönnek értünk a missziós házhoz, hogy elkísérjenek bennünket a veszélyekkel teli ösvényeken, és segítsenek átkelni a hírhedten nagy sodrású, örvényekkel teli Upano-folyón. (…)

Az egyik faluban már több mint 200 shuar, [fiúk, lányok, férfiak, nők] iratkoztak be hittanra, a második településen ötvenheten. Szombat reggel megyünk és vasárnap a szentmise utánig maradunk náluk. Stahl misszionárius atya mutatja be a szentmisét, Angelo Rouby ministránsként segít. Ők ketten felnőtteket, a nőket és a férfiakat tanítják hittanra, míg Domenica Barale nővér összegyűjti a lányokat és a fiúkat; én pedig a betegeket ápolom, akik hozzám jönnek, és azokat is felkeresem, akik nem képesek elhagyni szegényes kunyhójukat.

Így a test gyógyításával könnyebben eljutunk a lélekhez, amely a szeretet ereje alatt meghajlik, és enged a kegyelemnek. Sok lelki vigasztalásban van részünk, amelyek bőségesen kárpótolnak mindenféle megpróbáltatásért, és bátorítanak, hogy még nagyobb áldozatokat is vállaljunk  hogy lássuk terjedni isteni Mesterünk országának terjedését.

Nagyon megható események történnek szemünk láttára!

Az egyik nap, egy már régóta ismert shuar asszony jött be hozzám. A lánya, Marina, nálunk lakik, már egy éve minden nap szentáldozáshoz járul, a fia [pedig]  a szalézi szerzeteseknál lakik. Az asszony arca örömtől sugárzott:

— Honnan jössz, Maici? – kérdeztem. 

— A faluból – válaszolta. Majd félrevont a szoba sarkába, kibontotta a mellkasán és a hátán átvetett rongyot, amelyben egy pici babát takart. – Látod, ma reggel született. De mivel ikrek, szokásunk szerint, az egyiket meg kell ölni. A család már éppen a folyóba akarta dobni, de én még éppen időben ki tudtam tépmi a kezükből, és elhoztam neked, mert a hittanon azt tanítottátok, hogy senkit sem szabad megölni, sem nagyot, sem kicsit.

[Nagyon mélyen megérintettek Maici tettei és szavai.] A Szűzanya ajándékaként fogadtuk a pici babát. Helyet készítettünk a többi kis vendégünk között, és azonnal megkereszteltettük, a Carlo nevet adtuk neki.

Bárcsak a Szűzanya megszólítana egy nagylelkű adakozót, hogy gondoskodjon erről a kis angyalkáról, legalább egy kis ruhácskával. Mennyire hálásak lennénk! A misszió szükségei egyre növekednek. Ezeknek a szegény bennszülötteknek egy kis ruhát, valami kis segítséget a megélhetésükhöz, mindent meg kell adnunk az igazság világossága és a keresztény tanítás kenyere mellett. (…)

Aláírás:

Troncatti Mária nővér

 Istenem, ma hol találkozhatom Veled?

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, segíts úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

 

Útravaló 35.nap – Nagyhétfő

Útravaló 35.nap – Nagyhétfő

Részletek Troncatti Szent Mária leveléből Édesanyjának, melyben beszámol Domenico Comin apostoli vikárius látogatásáról és a misszió első reményt adó gyümölcseiről. 

Macas, 1931. április 25.

Kedves, drága Anyukám!

(…)

Gondolataim nagyon sokszor Ön felé szállnak, a jóságos Jézushoz imádkozom, hogy halmozza el mindazokkal a kegyelmekkel, melyeket kívánok.

Kedves Anyukám, hogy van? Mi minden történik Önnel?

A misszióban velünk van Domenico Comin püspök atya, hiteles, szent ember. Társaságában szinte elfelejtjük a misszió nehézségeit.

[Képzelje el,] Húsvét ünnepén egy 21 éves [fiatal] shuar lány a Keresztség és az Eucharisztia szentségében részesült és egy 14 éves lány szintén először járult szentáldozáshoz. Nagyon megható, ahogy az őslakosok kezdetben ellenálló szíve apránként, lépésről-lépésre megnyílik Jézus felé. Amikor hitünk alapjairól beszélünk nekik,és fokozatosan megértik annak értelmét, egyre inkább hallanának még Jézusról, egyre lelkesebbek. Úgy tűnik, a jóságos Jézus szinte kézzelfoghatóan jelen van számukra abban a pillanatban, amikor a Szentáldozásban magukhoz veszik, és ezért legszívesebben állandóan a templomban maradnának.

Anyukám, tudja, hogy Giacominó május 24-én [Szűz Mária, Keresztények Segítsége ünnepén] lesz elsőáldozó? (…)

Amikor valaki megkérdezi tőle: „Hol van az anyukád?”, így válaszol: „Olaszországban van, és én Mária nővér testvére vagyok.” (…) Mindig azt kérdezgeti: „Mikor megyünk Olaszországba, hogy lássuk az anyukánkat és a rokonainkat? Én nagyon fogok értük imádkozni elsőáldozásom napján!”

Küldök egy fényképet, ahol a püsök kísérőjének társaságában van.

Minden jót kívánok [nővéremnek,] Catterinának és öcsémnek, imádkozzanak értem, én pedig mindig imádkozom szeretett családomért.

Mindig szeretetteljes tisztelettel, az Ön lánya,

Troncatti Mária nővér

[U.i.:] Ha az elsőáldozásra szánt ruhácskát küldi, írja rá: „Muestras sin valor”, így ezzel a felirattal közvetlenül Macasba érkezik vámfizetés nélkül.

(Forrás:Lettere di suor Maria Troncatti, FMA Missionaria in Ecuador, a cura di Sylwia Ciężkowska FMA, Istituto Figlie di Maria Ausiliatrice – Roma 2013, L.27.)

 

Istenem, ma kin keresztül kérsz valamit tőlem? 

Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, add, hogy mi, akik gyöngék és fáradtak vagyunk, új erőre kapjunk egyszülött Fiad szenvedésének érdeméből. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Ámen.

Virágvasárnap – evangélium

Virágvasárnap – evangélium

A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Máté szerint

Mit adtok nekem, ha a kezetekbe juttatom őt?

Abban az időben: A tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom őt?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.

Hogyan akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?

A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogyan akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az időm, és tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát. A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Ez az én testem, ez az én vérem.

Amikor beesteledett, a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Magad mondtad!”
Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, azután megtörte, és odaadta tanítványainak ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek: ez az én testem!” Azután a kelyhet vette a kezébe, hálát adott, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlőtő terméséből mindaddig, míg az újat nem iszom veletek Atyám országában.”

Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyájból a juhok.

Ezután zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák-hegyére. Amikor odaértek, Jézus így szólt: „Ma éjszaka ti mindannyian megbotránkoztok bennem. Hiszen megírták: »Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyájból a juhok.« De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Ekkor Péter ezt mondta neki: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom!” Jézus ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem!” De Péter ismét így szólt: „Még ha meg is kellene halnom veled, akkor sem tagadnálak meg!” Ugyanígy fogadkozott a többi tanítvány is.

Szomorúság és keserűség vett erőt rajta.

Közben Jézus odaért velük a Getszemáni nevű kertbe. Így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, míg én elmegyek imádkozni!” Azután Pétert és Zebedeus két fiát magával hívta. Egyszerre szomorúság és keserűség vett erőt rajta. Ezt mondta nekik: „Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Azután kissé távolabb ment tőlük, arccal a földre borult és így imádkozott: „Atyám! Ha lehet, múljék el tőlem ez a kehely, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!” Azután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Ezt mondta Péternek: „Hát képtelenek vagytok egy órát virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mert a lélek kész, de a test erőtlen.” Azután másodszor is elment és imádkozott: „Atyám, ha nem múlhat el ez a kehely anélkül, hogy ki ne innám, legyen meg a te akaratod!” Majd visszatérve ismét alva találta őket. A szemük ugyanis nagyon elnehezedett. Otthagyta őket, és ismét elment imádkozni, harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal. Azután odament a tanítványokhoz, és így szólt: „Aludjatok csak nyugodtan, és pihenjetek! Íme, elérkezett az óra, amikor az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Nézzétek, megérkezett, aki elárul engem!”

Kezüket Jézusra emelték és foglyul ejtették őt.

Még beszélt, amikor íme, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele a főpapoktól és a nép véneitől egy nagy csapat, kardokkal és husángokkal fölszerelkezve. Az, aki elárulta őt, ebben a jeladásban egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el!” Mindjárt oda is lépett Jézushoz és így szólt: „Üdvöz légy, Rabbi!” Azután megcsókolta. Jézus ezt mondta neki: „Barátom, miért jöttél?” Közben a többiek már kezet is emeltek Jézusra, és foglyul ejtették. Ekkor íme, egy azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta és a főpap szolgájára sújtott: levágta az egyik fülét. Ekkor Jézus így szólt hozzá: „Tedd csak vissza hüvelyébe a kardodat! Mert kard által vész el, ki kardot ragad! Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, s nem küldene segítségemre akár tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogyan teljesednék be az Írás, amely szerint ennek meg kell történnie?” Abban az órában így szólt Jézus a csapathoz: „Mint valami rabló ellen, úgy vonultok fel kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Nappal a templomban ültem és tanítottam, ott nem fogtatok el!”
Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor a tanítványok mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak.

Látni fogjátok az Emberfiát, hogy a hatalmas Isten jobbján ül.

Akik Jézust elfogták, elvezették őt Kaifás főpap elé, ahol ekkorra már összegyűltek az írástudók és a vének. Közben Péter messziről követte őt, egészen a főpap udvaráig. Odaérve leült odakint a szolgák közt, hogy lássa, mi lesz a dolog vége.
A főpapok pedig és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák őt; de nem találtak, bár sok hamis tanú felsorakozott. Végül előlépett kettő, és így szólt: „Ez azt mondta: »Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap múlva fel tudom építeni.«” Erre felállt a főpap és megkérdezte őt: „Nem felelsz semmit sem arra, amivel ezek vádolnak?” Jézus azonban csak hallgatott. Ekkor a főpap azt mondta neki: „Esküdj meg az élő Istenre és mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” Jézus ezt válaszolta neki: „Magad mondtad! És mondom nektek: Ezentúl az Emberfiát a Hatalmas (Isten) jobbján látjátok ülni, és látni fogjátok őt eljönni az ég felhőin.” Erre a főpap megszaggatta a ruháját és így szólt: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Lám, most ti is hallottátok a káromlást. Hogyan ítéltek?” Azok ezt válaszolták: „Bűnhődjék halállal!”
Ezután szembeköpdösték, ököllel verték, mások pedig pofon ütötték, és kérdezgették: „Prófétálj, Messiás, ki ütött meg téged?”

Mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem.

Eközben Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál!” De ő mindenki hallatára letagadta: „Nem tudom, mit beszélsz!” Amint a kapunál kifelé tartott, felismerte őt egy másik is, és így szólt az ott lévőkhöz: „Ez is a názáreti Jézussal volt!” Erre ő ismét tagadni kezdte, méghozzá esküvel, hogy: „Nem ismerem azt az embert!” Kis idő múltán az ott ácsorgók odamentek Péterhez, és így szóltak hozzá: „Közülük való vagy biztosan, elárul a kiejtésed is!” Most már esküdözni és átkozódni kezdett: „Nem ismerem azt az ember!” És azon nyomban megszólalt a kakas. Péternek ekkor eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem.” Kiment, és odakint keserves sírásra fakadt.

Átadták őt Poncius Pilátus helytartónak.

Amikor reggel lett, a főpapok és a nép vénei meghozták a döntést Jézus ellen, hogy halállal büntetik őt. Megkötözték, azután elvezették és átadták Pilátus helytartónak.

Nem szabad a kincstárba tenni, mert vérdíj volt!

Amikor Júdás, az áruló látta, hogy (Jézust) elítélték, tettét megbánva visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. Ezt mondta nekik: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el!” Azok így szóltak: „Mi közünk hozzá? Ez a te dolgod!” Ő erre az ezüstöket eldobta a templomban, azután elment s felakasztotta magát. A főpapok összeszedték a pénzt, de ezt mondták: „Nem szabad a templomkincstárba tenni, mert vérdíj volt!” Megtanácskozták a dolgot, azután megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a földet mindmáig Vérmezőnek.
Ekkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta mondott: Fogták a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát; – Izrael fiai becsülték őt ennyire –, és odaadták a fazekas telkéért, amint az Úr megparancsolta nekem.

Te vagy-e a zsidók királya?

Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy-e zsidók királya?” Jézus ezt felelte: „Magad mondtad!” S miközben a főpapok és a vének vádaskodtak ellene, ő nem szólt egy szót sem. Pilátus végül megkérdezte: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” Ő azonban neki sem válaszolt egyetlen szóval sem, és a helytartó nagyon csodálkozott ezen.
Szokásban volt, hogy az ünnep alkalmával a helytartó szabadon bocsát egyet a foglyok közül, akit a nép kíván. Volt akkor egy Barabás nevezetű, hírhedt rabjuk. Amikor összegyülekeztek, Pilátus megkérdezte: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak is neveznek?” Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták őt a kezébe.
Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: „Ne avatkozz annak az igaznak a dolgába! Ma éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta!”
De a főpapok és a vének felbiztatták a népet, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. Amikor tehát a helytartó feltette a kérdést: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?”, ők ezt válaszolták: „Barabást!” Erre Pilátus megkérdezte: „És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak neveznek?” Mindannyian ezt felelték: „Keresztre vele!” Ő újra kérdezte: „De hát mit követett el?” Mire azok még hangosabban kiáltozták: „Keresztre vele!”
Pilátus látta, hogy semmire sem megy velük, sőt, csak fokozódik a zavargás. Ezért vizet hozatott, és a nép szeme láttára megmosta a kezét ezekkel a szavakkal: „Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vére ontásában. Ez a ti dolgotok!” Erre az egész nép így kiáltott: „A vére rajtunk és a gyermekeinken!” Ekkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és elrendelte a keresztre feszítést.

Üdvöz légy, zsidók királya!

A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és köréje gyűjtötték az egész helyőrséget. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből koronát fontak, és a fejére helyezték, a jobbjába pedig nádszálat nyomtak, azután térdet hajtva előtte így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, elvették tőle a nádat, és a fejét verték vele. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruháiba, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.

Vele együtt két rablót is megfeszítettek.

Amint kifelé haladtak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel; őt kényszerítették, hogy vigye (Jézus) keresztjét. Végül odaértek arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz Koponyák helyének hívnak. Itt epével kevert bort adtak neki. Ő megízlelte, de nem kért belőle. Azután keresztre feszítették. Sorsot vetve szétosztották egymás között a ruháit, majd letelepedtek ott, és őrizték. Feje fölé odaírták elítélésének okát: „Ez Jézus, a zsidók királya.”
Ugyanakkor két rablót is keresztre feszítettek vele: az egyiket jobbról, a másikat balról.

Ha Isten Fia vagy, szálj le a keresztről!

Akik arra jártak, káromolták őt, bólogattak a fejükkel és ezt mondták: „Le akartad rombolni a templomot, és harmadnapra fölépíteni? Szabadítsd hát meg önmagadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni! Ha Izrael királya ő, hát jöjjön le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben? Mentse meg őt most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten Fia vagyok!” Ugyanígy gyalázták őt a vele megfeszített rablók is.

Éli, Éli, lámá szábáktáni?

Hat órától sötétség borult az egész földre kilenc óráig. Kilenc óra körül Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lámá szábáktáni?, azaz: Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?” Az ott állók hallották ezt, és egyesek megjegyezték: „Ez Illést hívja!” Egyikük mindjárt odafutott, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek azonban ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön- e Illés, hogy megszabadítsa?” Jézus pedig még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig. A föld megmozdult, a sziklák megrepedtek. Sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Az ő feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megrémültek, és így szóltak: „Ez valóban Isten Fia volt!” *

Sok asszony is volt ott. Messziről figyelték mindazok, akik Galileától kezdve követték őt és szolgáltak neki. Köztük volt Mária Magdolna, azután Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak az anyja.

József a saját, új sírboltjába helyezte Jézus testét.

Amikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elrendelte, hogy adják át neki. József levette a testet, beburkolta tiszta lenvászonnal, és saját, sziklába vájt, új sírboltjába helyezte. A sír bejárata elé nagy követ gördített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott ültek a sírral szemben.

Van őrségetek: őrizzétek ti, ahogy tudjátok!

Másnap, vagyis a készületnap elmúltával a főpapok és a farizeusok összegyűltek Pilátus előtt, és így szóltak: „Úgy emlékszünk, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Harmadnapra feltámadok. Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán így szóljanak a néphez: Feltámadt a halottak közül! Ez a csalás rosszabb lenne az előzőnél!” Pilátus azonban csak ennyit mondott: „Van őrségetek: őrizzétek ti, ahogy tudjátok!” Erre azok elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírbolt elé.

(Mt 21,1-11)