Istenem, mit szeretnél, mi az álmod az életemmel?

Részlet Antonella Franchini tartományfőnöknő Troncatti Szent Máriáról szóló gondolataiból 

Troncatti Mária nővér rengeteget munkálkodott Ecuadorban a gyarmati lakosok és a bennszülött shuarok közötti békéért és kiengesztelődésért. Szentté avatása a remény jele a mai világban.

Mária nővér életében felfedezhetjük, hogyan élik a Segítő Szűz Mária Leányai a szalézi karizmát: az Istennek szenteltség örömét és szépségét Don Bosco és Mazzarello anya lelkülete szerint. Remélem, hogy sokakat vonz majd az a szenvedély és bátorság, amely Mária nővért vezette egész életében. A Szűzanya iránti szeretete és segítségébe vetett bizalma erőt adott neki ahhoz, hogy életét ennek a nehéz küldetésnek szentelje: hazájától távol egy idegen kultúrában szolgáljon a shuar őslakosok között, akik állandó konfliktusban álltak az őket megszálló gyarmatosítókkal.

Életrajzában rácsodálkozhatunk a békéért való elszánt küzdelemre, a missziós szenvedélyre és az anyai odaadásra.

A magyarországi nővérekkel együtt én is remélem, hogy sokan felfedezik a szalézi családi lelkület megélésének örömét. Ez a lelkület áthatja kapcsolatainkat, meghatározza nevelési stílusunkat, segít bennünket az életszentség útján megélni az Istennel és egymással való egységet. Mindannyian meghívást kaptunk az életszentségre, mert Isten arra vágyik, hogy boldogok legyünk!

Megígérem, hogy imádkozom mindannyiunkért és kívánok áldott utat a szentté válás felé, vagyis teljes és boldog életet Jézusban!

Hálával és szeretettel:

Antonella Franchini nővér

tartományfőnöknő

Istenem, mit szeretnél, mi az álmod az életemmel?

Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiad leszállt a föld mélyébe, de sírjából dicsőségesen feltámadt. Híveidet, akik a keresztségben vele együtt eltemetkeztek, vezesd el az örök életre az ő feltámadása által. 

Irgalmas Atyánk, a Szentlélek közreműködése által, Troncatti Szent Mária nővérben, aki mint Segítő Szűz Mária Leánya bátor misszionáriusként élt, anyai szeretetet ébresztettél a fiatalok és a szegények iránt. Add meg nekünk, az ő közbenjárására, a Tőled kért kegyelmeket, és ajándékozz meg bennünket, hogy hozzá hasonlóan, mi is a béke és a kiengesztelődés eszközei és előmozdítói lehessünk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Istenem, kihez küldesz ma engem?

Részletek Troncatti Szent Mária leveléből, második rész:

Mária nővér a levelet Luisa Vaschetti anya, általános elöljárónak írja, melyben egy hosszú utazást ír le az esőerdőn keresztül. (A levél kezdete és befejezése hiányzik.)

Leszállt már az éjszaka, egyre sűrűbb sötétség uralta az erdőt. Hol tölthetnénk az éjszakát? A Gondviselés ismét újra, időben segítségünkre sietett. Egy shuar közeledett felém, és így kiáltott:

— „Madre, Anya, te itt?! Nem, nem maradhatsz itt! Ismerem ezt az embert: áruló, és sok ember fejét vágta már le! Gyere velem,adok szállást neked. A feleségem sem fogja hagyni, hogy éhes maradj. Gyere, közel a házam biztos elégedett leszel!”

— „Menjünk – szóltam azoknak, akik velem voltak – a Segítő Szűz Mária küldte ezt a bennszülöttet, hogy az életünket megmentse.”

Majd odafordulva megkérdeztem:

— „Hogy hívnak?”

— „Santiago – válaszolta –. Ismerem Corbellini atyát; sokszor tanított imádkozni. Nagyon szeretem a szalézi atyákat. Ne félj, gyere nyugodtan  a házamba; [nem engedem], hogy bárki is bántson. Holnap Méndezbe magam kísérlek el, rendben? De ne felejtsd el, hogy amikor Cuencából jössz visszafelé, hoznod kell nekem ruhát.”

Alighogy a jó shuar befejezte mondandóját egy rémülten kiabáló, lihegve menekülő asszony futott elénk, akit egy bennszülött férfi üldözött, hogy megölje. Néhány pillanattal később megjelent az ajtóban a férfi is, dühödt gyilkos tekintettel… de ó, egy újabb csoda! Amint megpillantott, megnyugodott, alázatosan, szelíden közeledett felém, és így szólt:

— „Taníts meg imádkozni!”

Ekkor megfogtam a kezét, megmutattam neki a keresztvetést, és ez az áldott jel mintha vadállatból szelíd báránnyá változtatta volna ezt a szerencsétlen embert.

Ó, mennyire éreztem akkor is édes Segítő Szűzanyánk oltalmát, és mennyi ehhez hasonlót tapasztaltam már meg itt a misszióban! Mennyi, de mennyi veszély vesz körül, milyen kihívásokkal teli a bennszülöttekkel kapcsolatot teremteni, akik gyakran elárulnak, vagy a legváratlanabb pillanatban kegyetlenül megtámadnak.

Itt talán még inkább, mint máshol, az életünket az őslakosok bosszúja és kegyetlensége veszélyezteti. De Szűz Mária anyai palástjával bennünket betakar, kézen fogva vezet, és a veszélyektől minden pillanatban megment.

Ha pedig egyszer meg akarna jutalmazni bennünket a vértanúság koronájával, ó milyen nagy lenne a mi boldogságunk! Milyen örömmel öntöznénk meg ezeknek az őserdőknek a földjét saját vérünkkel, hogy kihajtsanak a keresztény igazság virágai, amelyek az ég felé vezető utat mutatják majd sok, boldogtalan léleknek, akik még mindig a ördögi ellenség rabságában élnek.

Aláírás:
Troncatti Mária nővér
Segítő Szűz Mária Leánya

Istenem, kihez küldesz ma engem?

Könyörögjünk!

Istenünk, tekints házad népére, amelyért a mi Urunk, Jézus Krisztus vonakodás nélkül a bűnösök kezére adta magát, és vállalta a keresztre feszítés kínjait. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Ámen.

Istenem, ma kin keresztül kérsz tőlem befogadást, elfogadást?

Részletek Troncatti Szent Mária leveléből, első rész:

Mária nővér ezt a levelet Luisa Vaschetti anya, általános elöljárónak írja, melyben egy hosszú utazást ír le az esőerdőn keresztül. A levél kezdete és befejezése hiányzik. 

Nem lehet szavakkal kifejezni, mekkora örömet jelentett amikor Comin püspök atya, az elöljáróval együtt decemberben meglátogatott. Az ő jelenlétük  Isten mosolyát jelentette nekünk, szegény misszionárius nővéreknek, akik a sűrű esőerdőben élünk, messze, elszakítva mindazoktól, akik kedvesek nekünk, és a bennszülöttek között, akik gyakran egymással harcban állnak, és velünk szemben sem mindig jóindulatúak.

Ó, mennyi veszélytől ment meg minket nap mint nap Segítő Szűzanyánk, és milyen erősen érezteti velünk hatalmas oltalmát minden helyzetben! Kézzelfoghatóan megtapasztaltam ezt, amikor Macasból Méndezbe mentem, hogy segítsek nővéreinknek az ottani a missziós ház alapításában.

Gyalog indultam útnak egy derék, jóságos, fiatal lányunkkal, egy talpraesett spanyol telepessel és egy már “civilizált” shuar bennszülött kíséretében, aki tolmácsként segített. Ahhoz, hogy Méndezbe eljussunk, át kellett kelnünk egy olyan esőerdei szakaszon, ahol még kegyetlen shuar törzsek élnek. (…) 

Már hosszan, 17 órája megállás nélkül gyalogoltunk, hogy elérjük egy ismert bennszülött kunyhóját. Már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk,  hogy egy kicsit megpihenhessünk, erőt gyűjthessünk, és száraz helyen tölthessük az éjszakát, mert a zuhogó esőben tetőtől talpig eláztunk.

Nem messze tőlünk megláttunk egy kunyhót. Abban a reményben, hogy az a régóta várt hely, megszaporáztuk lépteinket. Azonban, amikor már nem messze voltunk, puska lövést hallottunk.

Az erdő olyan sűrű volt, hogy nem láthattuk, ki használta a fegyvert, és csak annyit hallottam:

— „>>Madre<<, Anya, hová mész?”

Ekkor egy igen mogorva arcú ember bukkant elő, aki szinte félelmet keltett bennem. Megálltam, és megkérdeztem:

— „Mit csinálsz itt?”

— „Vadászom – válaszolta –, ne félj. Téged hogy hívnak?”

— „Mária nővérnek. Méndezbe megyek, azután tovább Cuencába” – feleltem.

— „És ma éjjel hol akarsz aludni?” – kérdezte tovább a shuar ember.

— „Tibichic házában” – mondtam.

Erre így válaszolt:

— „Ott nem adnak majd szállást, mert a gazda elment, és azoknál a shuaroknál, ha a ház ura nincs otthon, tilos a fehéreknek szállást adni. Itt a közelben él egy másik olyan shuar, aki talán befogad, Yacumának hívják.”

Nagyon fáradt voltam, rettenetesen fáradt; már alig tudtam megállni a lábamon, melyek a dzsungelben megtett hosszú út miatt teljesen kisebesedtek. Bizonytalanul álltam, vajon továbbmenjek-e Yacuma kunyhójáig, vagy maradjak ott, ahol épp voltunk. Útitársaim bátorítottak, hogy folytassuk az utat, mert nagyon veszélyes a hegyekben tölteni az éjszakát a mérges kígyók miatt, melyek ellepik ezt a vidéket, különösen abban az évszakban, amikor ott jártunk. Így hát összeszedtem a bátorságomat, megszorítottam a feszületemet, és továbbindultam.

Már csak néhány lépésre voltunk Yacuma kunyhójától, amikor kétségbeesett kiáltásokat hallottunk, amelyek, úgy tűnt, éppen onnan jönnek. [Épp mellettem futott el egy bennszülött, akit megállítottam és megkérdeztem, mit jelentenek ezek a kiáltások. Egy pillanatra megállt, megragadta a kezemet, és sürgetően így szólt:

— „Gyere, gyere! Yacuma házában gyilkolnak… nem hallod az asszonyok és a gyerekek kiáltásait?”

Teljesen elborzadtam, ereimben egészen meghűlt a vér. Egy pillanatig tétováztam, menjek-e vagy sem? Drága [Segítő] Szűzanyánkhoz [fohászkodtam]:

— „[Mennyei] Édesanyám, oltalmazz! Szegény misszionárius nővérként egyedül vagyok ebben a veszélyekkel teli trópusi esőerdőben; csak hozzád fordulhatok!”

Egy kicsit közelebb mentem a kunyhóhoz. Az egyik férfi már éppen lőni készült, amikor a  ház ajtajában álló asszonyok megláttak, és figyelmeztetve kiabálni kezdtek:

— „Be ne menj,>> Madre<< Anya! Téged is megölnek…”

Ekkor a velem lévő spanyol telepes [közbelépett] és időben kitépte a fegyvert a bennszülött kezéből.

Istenem, ma kin keresztül kérsz tőlem befogadást, elfogadást?

Könyörögjünk!

Istenünk, téged szerető szívek élete és üdvössége, sokasítsd meg csodálatos kegyelmi ajándékodat bennünk. Szent Fiad halálában biztos reményt adtál hitünk beteljesedéséhez, segíts, hogy feltámadásának erejéből eljussunk örök célunkhoz. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Ámen.

Istenem, ma kiért szeretnéd, hogy imádkozzam?

Részletek Troncatti Szent Mária családjának írt leveléből, melyben megemlíti, hogy „minden nap egyre boldogabb” a szerzetesi és missziós hivatása miatt, és örül, hogy az őserdőben lehet.

 [Macas], 1939 június 17.

Kedves Anyukám és testvéreim!

Április 23-án írt leveleteket tegnap este megkaptam. Igazán megvigasztalt,hogy mindannyian jó egészségnek örvendetek, különösen az én drága és felejthetetlen Édesanyám, akire állandóan nagy szeretettel gondolok.

Nagyon megérintett unokatestvérem, Angelo nagybátyám lányának, Caterinának halála. Szegény keresztapám, el tudom képzelni, mennyire szenvedhet.

A leveledben, drága Catterinám, azt írod, hogy Édesanyánk az én áldozataimnak tulajdonítja a saját egészségét; én viszont inkább Édesanyám buzgó imáinak és a tieidnek tulajdonítom, drága Catterinám, hogy tökéletes egészségnek örvendek, és hogy napról napra egyre boldogabb vagyok szerzetesi és missziós hivatásomban. Ezt a kegyelmet – az igazi boldogságot – csak egy jó anya tudja kieszközölni a lányának.

Bizalmasan elmondom: itt [Macasban], a shuarok között nagyon-nagyon jól érzem magam; sokkal jobban, mint Guayaquil városában (…).

Itt hittant tartunk, betegeket ápolunk, gyermekekkel foglalkozunk: van itt közel húsz kicsi gyermekünk, a két legkisebb kétéves, árvák. Az egyikkel útközben találkoztam, amikor visszatértem Macasba, szegény kicsike. A shuarok megmérgezték az édesanyját, aki néhány nappal később meghalt. Még a pap [épp időben] kiszolgáltatta neki a keresztséget, a kisfiút pedig magammal hoztam Macasba. Megkeresztelték, én vagyok a keresztanyja; kedves kis csöppség, már beszélni kezd. A Giuseppe Maria nevet adtuk neki.

(…)

Ezekben a napokban egy szép csomagot kaptam aranyos ruhácskákkal; az elöljárók írták, hogy a családom küldte őket. Végtelenül hálás vagyok érte, sokat imádkozunk értetek, ilyen nagylelkű jótevőinkért.

Itt 47 bentlakó shuar lányunk van (…). Jóindulatúak, és látszik, hogy ez a ti imáitoknak és jó kis unokaöcséim imáinak a gyümölcse. Július 25-én van szeretett és jó testvérem, valamint unokaöcséim névnapja. Megígérem, hogy sokat imádkozom értük, és kérem az én Giacomo testvéremet, hogy ő is sokat imádkozzon értem.

(…) Drága Luciámnak szeretetteljes üdvözletemet küldöm; sokat gondolok rád, légy nagyon bátor, és mindig bízz nagyon a Segítő Szűz Máriában.

Drága Édesanyámnak, valamint Catterinámnak és testvéremnek végtelen üdvözletet küldök, mindig a ti szeretetteljes
Troncatti Mária nővéretek

Istenem, ma kiért szeretnéd, hogy imádkozzam?

Könyörögjünk!

Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

 Istenem, ma hol találkozhatom Veled?

Részletek Troncatti Szent Mária a Gioventù Missionaria olvasóinak írt leveléből, melyben a Gondviselésbe vetett bizalomról tesz tanúságot.

Macas, 1930. november 15.

 (…) már közel négy hónapja, hogy hetente egyszer a két legközelebbi shuar faluba elmegyünk  (…).  Sokkal nagyobb készséget találunk, mint amire számítottunk. Maguk jönnek értünk a missziós házhoz, hogy elkísérjenek bennünket a veszélyekkel teli ösvényeken, és segítsenek átkelni a hírhedten nagy sodrású, örvényekkel teli Upano-folyón. (…)

Az egyik faluban már több mint 200 shuar, [fiúk, lányok, férfiak, nők] iratkoztak be hittanra, a második településen ötvenheten. Szombat reggel megyünk és vasárnap a szentmise utánig maradunk náluk. Stahl misszionárius atya mutatja be a szentmisét, Angelo Rouby ministránsként segít. Ők ketten felnőtteket, a nőket és a férfiakat tanítják hittanra, míg Domenica Barale nővér összegyűjti a lányokat és a fiúkat; én pedig a betegeket ápolom, akik hozzám jönnek, és azokat is felkeresem, akik nem képesek elhagyni szegényes kunyhójukat.

Így a test gyógyításával könnyebben eljutunk a lélekhez, amely a szeretet ereje alatt meghajlik, és enged a kegyelemnek. Sok lelki vigasztalásban van részünk, amelyek bőségesen kárpótolnak mindenféle megpróbáltatásért, és bátorítanak, hogy még nagyobb áldozatokat is vállaljunk  hogy lássuk terjedni isteni Mesterünk országának terjedését.

Nagyon megható események történnek szemünk láttára!

Az egyik nap, egy már régóta ismert shuar asszony jött be hozzám. A lánya, Marina, nálunk lakik, már egy éve minden nap szentáldozáshoz járul, a fia [pedig]  a szalézi szerzeteseknál lakik. Az asszony arca örömtől sugárzott:

— Honnan jössz, Maici? – kérdeztem. 

— A faluból – válaszolta. Majd félrevont a szoba sarkába, kibontotta a mellkasán és a hátán átvetett rongyot, amelyben egy pici babát takart. – Látod, ma reggel született. De mivel ikrek, szokásunk szerint, az egyiket meg kell ölni. A család már éppen a folyóba akarta dobni, de én még éppen időben ki tudtam tépmi a kezükből, és elhoztam neked, mert a hittanon azt tanítottátok, hogy senkit sem szabad megölni, sem nagyot, sem kicsit.

[Nagyon mélyen megérintettek Maici tettei és szavai.] A Szűzanya ajándékaként fogadtuk a pici babát. Helyet készítettünk a többi kis vendégünk között, és azonnal megkereszteltettük, a Carlo nevet adtuk neki.

Bárcsak a Szűzanya megszólítana egy nagylelkű adakozót, hogy gondoskodjon erről a kis angyalkáról, legalább egy kis ruhácskával. Mennyire hálásak lennénk! A misszió szükségei egyre növekednek. Ezeknek a szegény bennszülötteknek egy kis ruhát, valami kis segítséget a megélhetésükhöz, mindent meg kell adnunk az igazság világossága és a keresztény tanítás kenyere mellett. (…)

Aláírás:

Troncatti Mária nővér

 Istenem, ma hol találkozhatom Veled?

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, segíts úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.