Mi, szalézi nővérek, hisszük, hogy Don Bosco ma is él. Nem a könyvek lapjain, hanem ott, ahol fiatalok vannak: kérdésekkel, álmokkal, néha sebekkel – de mindig reménnyel.

A 2026-os sztrenna számunkra ezt üzeni: maradjunk közel.

Figyeljünk. Legyünk jelen. Akkor is, amikor csend van. Akkor is, amikor nehéz.

Don Bosco azt tanította nekünk, hogy minden fiatalban van jó, még akkor is, ha ő maga ezt nem mindig látja. Mi ezt szeretnénk újra és újra elmondani nektek: nem vagytok egyedül, fontosak vagytok, és van jövőtök.

2026-ban Don Bosco hangja talán így szólna:

„Ne féljetek remélni. Isten már dolgozik bennetek.”

Mi pedig itt vagyunk veletek.
Ma is. Holnap is.

Éljen Don Bosco!

Troncatti Szent Mária életpéldájának mélyebb megismerésével gazdagodott a Szalézi család, szerzetesek és szalézi munkatársak január 18-án, Pesthidegkúton.

A nap folyamán az imádság és beszélgetés mellett Vitális Gábor a rend férfi ágának hazai tartományfőnöke osztotta meg gondolatait a nővérekkel, majd Bársony Réka nővér és édesanyja Bársony Enikő mutatta be az érdeklődőknek Troncatti Szent Mária életét és missziós tevékenységét.

Troncatti Szent Mária – ma, itt és most, mit üzenhet a magyarországi Szalézi Családnak, és általuk a magyar Egyháznak?

Sok mindent! A teljességgel megélt szalézi karizma egy élő mintaképe, Troncatti Mária közbenjárása, példája, nem csak a Szalézi Család számára, hanem az egész Egyház számára ajándék! Mindannyian meg vagyunk hívva, hogy az Egyház egész családját építsük azzal az Ajándékkal, melyet nem más, mint a Szentlélek ajándékozott nekünk!

Magyarországon különleges emlékezni Troncatti Mária nővérre, hiszen pontosan 12 évvel Sándor István boldoggá avatása után (2013.okt.19.) avatták Mária nővért szentté. Mintha rámutatna magyar társára és figyelmeztetne bennünket is: Ti is meg vagytok hívva a szentségre! Roboz Etelka nővér – aki a Troncatti Máriáról megjelent könyvet fordította – sokszor aláhúzta és előmozdította, hogy a szentek ne csak felhőn ülő, hanem családi szentek legyenek, akikkel otthon vagyunk! Az összejövetel ezt az örökséget is próbálta továbbvinni.

A találkozó elején kérték a Szűzanyát, hogy mutassa be Ő a Leányát, hiszen Troncatti Mária Segítő Szűz Mária Leányaként oly sokat szolgált. A találkozó nem egy egyszerű ismertetés volt, inkább egy találkozási lehetőség egy Családtaggal! 

A Szalázi Család tagjai – a teljesség igénye nélkül – elmélyíthették a szalézi karizma egy-egy aspektusát és Mária nővért érintő három meghatározó területet járhattak be: anyai szív, missziós tűz, békesség és megbocsátás.

Anyai szív:

Kiemelték, hogy Mária nővér gyermeki szívét a Szűz Anya formálta hasonlóvá az övéhez, mely mindig Jézusra mutat! A “Keresztények Segítsége” nem azt jelenti, hogy mindenki más ellensége. Az anyai szív határtalan, mely arra vágyik és azon munkálkodik, hogy mindenkinek “élete legyen és bőségben legyen”.

Missziós tűz

Mária nővérnek melegséges szíve volt, mert felmelegítette azt Krisztus tekintetében! Mária nővér valami egészen bensőséges kapcsolatot ápolt az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal és ebbe bevonzott másokat is. Vágyott nagyon arra, hogy az Istennel való közösség mélységes örömére vezesse a fiatalokat. De nem gondolhatjuk, hogy csak azért, mert szentéletű volt, ez olyan könnyen ment. Ő maga írta egy levelében: amit az Isten rám bízott, nehéz, az út ki van száradva (előttem). De az az Isten, aki nekem annyi bátorságot adott, nem fog magamra hagyni, cserbenhagyni. Nagyon közel érzem őt magamhoz. Jézus, mondhatni, kézzelfogható módon érezteti jelenlétét.

Békesség és kiengesztelődés

Mária nővérhez nagyon erősen kapcsolhatjuk a gyógyítás karizmáját, ajándékát. De vajon, hogyan kapcsolható ez a szalézi karizmához? Mária nővér számára a gyógyítás egy evangelizációs eszköz is volt. Az adott kultúrában a gyógyításnak nagyobb jelentősége volt: az esőerdőben, ha nem voltál egészséges, akkor nem értél semmit, kiselejtezhetővé váltál! Troncatti Mária nővér azon munkálkodott, hogy rámutasson az Isten és emberek előtti méltóságra, hogy ezáltal – legyen az shuar vagy fehér – mindenki valóban tisztelje, szeresse, szolgálja az életet, az Életet!

A záró gondolatok már nem Mária nővérről, hanem Mária nővértől származtak, az ő szavaiból, leveleiből halhattak részleteket:

Hitre van szükség!

Miközben a lábunk csak úgy csúszkált az Upano-folyó csúszós-algás kövein, a szívünk mindig a mennyben volt.

„Drága Leánykáim! Ne féljetek és ne aggódjatok a történtek miatt; bízzuk magunkat Istenre, merjünk az Ő tenyerén élni és imádkozzunk a rosszakarók megtéréséért! Őrizzétek meg a lelki békéteket! Bízzatok a Segítő Szűzanyában, és meglátjátok, hogy ez a mostani nyomasztó megpróbáltatás nem fog sokáig tartani: nagyon hamar eljön a nyugalom és a béke! Én ezt biztosra ígérem!”

Mi nem látjuk már egymást többé ezen a földön! Továbbra is közben fogok járni Önért! A Főtisztelendő atya pedig ne felejtkezzen meg rólam imáiban. Mindig és mindenben az Isten szent akarata legyen meg, a Segítő Szűzanya áldásával.

Az összejövetel elején és végén egyszerű agapé mellett lehetett beszélgetni, valamint a délután folyamán mindenki röviden bemutatkozhatott egy, a Karizmához kapcsolódó, számára fontos szóval. A végén egy könyvjelzővel – melyre mindenki írt egy gondolatot – és egy rövid megosztással ajándékozták meg a Család tagjai egymást.

Beszámoló: Bársony Réka nővér

Fotók: Berec Jutka, Kovács Kati nővér és Jakab Zsuzsi

Január hónapban nemcsak a rendalapító Bosco Szent János ünnepét tartjuk, de számos szentet és boldogot állít elénk a szalézi világegyház. Életpéldájukból tanulva az Istenhez való ragaszkodásukat és a fiatalok közötti türelmes szeretetüket saját életünkbe is beépíthetjük.

Boldog Titus Zeman – a hivatások apostola (Január 8.)
Titus Zeman szlovák szalézi volt, aki a kommunista vallásüldözés áldozataként tizenkét évig sínylődött a börtönben, elszenvedve az embertelen kínzásokat.

Titus Zeman 1915-ben született Pozsony mellett (Pozsonyszöllős – Vajnory, Szlovákia). Már 10 éves korától kezdve pap akart lenni. Iskoláit a szaléziaknál végezte, majd 1931-ban belépett a noviciátusba. 1938-ban örökfogadalmat tett a római Szent Szív templomban.

A római Gergely Egyetemen végzi a teológiát, majd Chieriben az oratóriumban gyakorolja hivatását. 1940-ben szenteli pappá Maurizio Fossati bíboros Torinóban. 1940. augusztus 4-én szülővárosában Vajnoryban mutatja be első szentmiséjét. Amikor 1950 áprilisában a csehszlovák kommunista rezsim betiltotta szerzetesrendek működését és megkezdte a deportálást, meg kellett szervezni a szerzetesnövendékek titkos kijutását  Torinóba, hogy vallási tanulmányaikat befejezhessék. Zeman atya vállalta ezt a veszélyes feladatot.

Titus Zeman szlovák szalézi volt, aki a kommunista vallásüldözés áldozataként tizenkét évig sínylődött a börtönben, elszenvedve az embertelen kínzásokat.

Boldoggá avatták: 2017. szeptember 30-án, Pozsonyban.

Boldog Variara Alajos – A leprások apostola (Január 15.)
Variara Alajos 1875. január 15-én született Viarigiben, Asti tartományban, mélyen hívő keresztény családban. Édesapja, Pietro 1856-ban hallotta beszélni Don Boscót, amikor falujukban egy missziót tartott. Ennek hatására döntött úgy, hogy Alajost Valdoccóba küldi, hogy ott folytassa tanulmányait.

Don Bosco négy hónappal később meghalt, azonban a kis Alajosnak ez a rövid ismeretség is elég volt ahhoz, hogy egész életét meghatározza. Miután befejezte a gimnáziumot, felvételét kérte a szaléziak
közé. 1898-ban pappá szentelték. Több helyen leprások között szolgált. 1923. február 1-jén halt meg Cucutában, Kolumbiában, szeretett betegeitől távol, ahogyan az engedelmesség kívánta.

„Minden Istentől jön és hozzá tér meg” – jelmondattal fejezte be életét. II. János Pál pápa 2002. április 14-én avatta boldoggá.

„Amikor Don Bosco-val találkoztam, az volt életem egyik legboldogabb napja. Biztos voltam benne, hogy találkoztam egy szenttel, és hogy Don Bosco is felfedezett a lelkemben valamit, amiről csak Isten és ő tudott.” (Boldog Variara Alajos)

Boldog Laura Vicuña – A veszélyben lévő családok védőszentje (Január 22.)

1891. április 5-én született Santiago de Chilében. Az Andokban lévő Segítő Szűz Mária Kollégiumában meghatározó élmény volt számára a Don Bosco nővérekkel való együttélés. Édesapja, Giuseppe Domenico hirtelen meghalt, és édesanyjának, Mercedesnek két lánygyermekével el kellett mennie Argentínába. Így kerültek Junín de los Andesbe. Mercedes megismerte az erőszakos Manuel Mora gyárost és összeköltözött vele. 1900-ban Laurát, Giulia Amanda nevű testvérével együtt befogadták a Segítő Szűz Mária Leányainak kollégiumába. Példás tanuló volt: buzgó az imádságban, engedelmes, segítőkész a társaival szemben, mindig vidám és kész bármilyen áldozatra. A sok áldozat és betegség felemésztették erejét. Édesanyja meglátogatta, és egy szerény bérelt házban ápolta őt. Manuel Mora azonban eljött Mercedes-ért, hogy hazavigye, ám az asszony visszautasította a férfit. Ekkor Manuel úgy döntött, ő is a házban marad. Laura erre vissza akart menni a kollégiumba. Hogy ezt megakadályozza, a férfi durván megverte a súlyosan beteg lányt. Laura nem épült fel. Az utolsó éjszakáján bevallotta édesanyjának:

„Anya, én meghalok! Már egy ideje kértem Jézustól, felajánlottam neki az életemet érted, hogy újra visszatérj Istenhez… Anya, halálom előtt nem adnád meg nekem azt az örömet, hogy megbánod bűneidet?”

„Laura — válaszolta Mercedes —‚ esküszöm neked, megteszem, amit kérsz.” Ezzel az örömmel halt meg Laura 1904. január 22-én este. 1988. szeptember 3-án avatta boldoggá II. János Pál pápa.

„Az engedelmességből ültetett karókból rózsák nőnek. Ha gyakran eszünkbe jutna, hogy Isten lát bennünket, mennyi hibát elkerülhetnénk.” (Boldog Laura Vicuña)

Szalézi Szent Ferenc – Püspök és egyháztanító (Január 24.)
Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata:
„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Ő az újságírók és írók védőszentje. Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. Szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét. Ferenc tervei között volt egy
olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre. 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára. Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé. Bosco Szent János az általa alapított rendet Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Magáévá tette Szalézi Szent Ferenc jelmondatát: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!”

„Szalézi Szent Ferenc humanizmusának szellemében (a szalézi szerzetes) hisz az ember természetes és természetfeletti erőforrásaiban, bár nem ismeretlen előtte az emberi gyengeség. Elfogadja a világ értékeit, s elutasítja a saját kora miatti siránkozást: megtart mindent, ami jó, különösen, ha az ifjak kedvére való.” (A Szalézi Társaság alapszabálya 17.pont)

Boldog Markiewicz Bronisław – Áldozópap, rendalapító (Január 30.)
Markiewicz Bronisław 1842. július 13-án született Pruchnikban, Galiciában (Dél-Lengyelország), kispolgári vallásos család tizenegy gyermekéből ő volt a hatodik. Bronisławnak része volt a szegénységben, éhezésben. Az iskolában is támadták keresztény eszményei miatt, amelyeket olyan komolyan vett, hogy úgy döntött, belép a szemináriumba. 1867. szeptember 15-én szentelték pappá.

Intenzíven belevetette magát a hitoktatásba és a bebörtönzöttek körében folytatott apostoli tevékenységbe. Szeretett emberek között lenni, különösen a szegények között. Vonzották a társadalom peremére szoruló gyerekek, akiknek a szegénység minden fajtájában részük volt. Miattuk szeretett volna pedagógiát tanulni, hogy a lehető legjobb módon segíthessen nekik lelkük megmentésében. A Gondviselés sugallatára mindenképpen tagja akart lenni egy fiatalokkal foglalkozó vallási intézménynek. Így indult el Olaszországba, ahol teljesen lenyűgözte Don Bosco lelkisége, amelyet tudtán kívül, már ő is a szívében hordozott. Kérte, és el is érte, hogy beléphessen a szalézi kongregációba, és 1887-ben magának Don Boscónak a kezébe tette le örökfogadalmát. 1892-ben szalézi szerzetesként, mint Miejsce plébánosa tért vissza Lengyelországba, Galíciába, ahol a szegény és elhagyott lengyel fiataloknak szentelhette életét. Hogy a lehető legjobb módon válaszolhasson a nyomorúságos helyzetben lévő Galícia konkrét igényeire, Bronisław úgy érezte, még radikálisabban kell megélnie Don Bosco elveit, és munkatársai egyetértésével megalapította a Szent Mihály Arkangyal  Társaságot, melynek a jelszava: „Munka és mértékletesség”. Halála után kilenc évvel az Egyház elismerte a Társaságot férfi és női ágával együtt, így jött létre a két kongregáció, Mihály arkangyal védelmébe ajánlva. 2005. június 19-én XVI. Benedek pápasága alatt avatják boldoggá.

„Oh Uram, gyújts nekünk világosságot, hogy felismerhessük mértéktelen jóságodat abban, hogy ételünkké válsz, hogy egyesülhess velünk bűnösökkel.” (Boldog Markiewicz Bronisław)

Bosco Szent János – A szalézi rend alapítója, a fiatalok atyja (Január 31.)
Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, Castelnuovo d’ Astiban. Édesapja, Bosco Ferenc a gyermek két éves korában meghal, így édesanyjának, Occhiena Margitnak egyedül kell felnevelnie Antalt, Józsefet, és a kis Jánost. Margit bölcs nevelő, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakít ki családjukban. János már kicsi korától kezdve pap szeretett volna lenni. Don Bosco maga köré gyűjti az elhagyatott gyermekeket, és megszervezi az Oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradnak Valdoccóban. Édesanyja, Margit, most már idős asszonyként, elfogadja a meghívást, hogy Torinóba jöjjön és segítsen fiának. A gyermekek számára ő lesz „Margit mama”.

Don Bosco elkezd szállást adni az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit „megelőző módszernek„ hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el”.

A Segítő Szűz Mária, aki mindig segítette Don Bosco-t a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejön a Szalézi Munkatársak Egyesülete. Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31 -én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte.

„Egy a vágyam: boldognak látni benneteket most és az örökkévalóságban!” (Bosco Szent János)

1929. június 2-án XI. Piusz pápa avatja boldoggá, majd 1934. április 1-jén szentté.

Hét új szentet avatott XIV. Leó pápa október 19-én, a Missziók vasárnapján a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise keretében. Troncatti Szent Mária, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye tagja, misszionárius ápolónőként szolgált az első világháborúban, majd Ecuadorba ment, ahol teljesen az őserdőben élő népek, a shuar törzs közötti gyógyítás és evangelizáció szolgálatának szentelte magát.

A Szentatya az ünnepi szentmise homíliájában így beszélt a hívekhez: „Ma hét tanú áll előttünk, az új szentek, akik Isten kegyelméből égve tartották a hit lámpását, sőt maguk is lámpássá lettek, amelyek képesek Krisztus fényét sugározni. A mai új szentek is tanúsítják: ők nem hősök vagy valamilyen eszmény élharcosai, hanem hiteles férfiak és nők. Krisztusnak ezek a hűséges barátai hitük által vértanúk, mint Malojan Ignác (Ignatius Shoukrallah Maloyan) püspök és Peter To Rot hitoktató; evangelizátorok és misszionáriusok, mint Troncatti Mária nővér; karizmatikus rendalapítók, mint Vincenza Maria Poloni és Carmen Rendiles Martínez nővér; és buzgó, odaadó szívükkel az emberiség jótevői, mint Bartolo Longo és José Gregorio Hernández Cisneros. Közbenjárásuk támogasson bennünket a megpróbáltatásokban, és példájuk bátorítson bennünket az életszentségre szóló közös hivatásunkban!”

Troncatti Szent Mária nővér, könyörögj érettünk!

Anya, misszionárius, a béke és a megbékélés mestere

Troncatti Mária 1883. február 16-án született Olaszországban, Còrteno Golgiban, egy hegyi faluban Brescia megyében, Lombardia régiójában, Valtellina és Val Camonica határán. 1883. február 17-én keresztelték meg a Santa Maria Assunta plébánián, és a „Maria Benvenuta” nevet kapta. Nagycsaládban nőtt fel. Az iskolába járás mellett segített a ház körüli teendőkben és kecskéket terelgetett. Intelligens, élénk és felelősségteljes gyermek volt.

Margherita Buila, általános iskolai tanára, látva képességeit és mély érzelmi intelligenciáját hatéves korában elsőáldozásra bíztatta. Ettől kezdve minden nap szentmisén vett részt, és részesült az Eucharisztiában, olyan gyakran, amennyire azt a kor normái megengedték. Az ötödik osztályos vizsgára való felkészülés során tanára megismertette vele a Szalézi Értesítőt. A misszionáriusok életéről olvasva felfedezte hivatását: a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének nővére szeretne lenni, „misszionárius a vadak és a leprások között”, a föld legkisebbje.

Tizenöt évesen csatlakozott a „Mária Leányai” plébániai egyesülethez. Eközben végleg kibontakozott benne a szalézi szerzetesi életre szóló hivatás, de csak nagykorúsága után, 1905. október 16-án hagyta el családját , és lépett be a Nizza Monferrato-i (Asti) Segítő Szűz Mária Leányai anyaházba.

1908. szeptember 17-én a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének nővére lett.Imádságáról, jótékonyságáról és áldozatkészségéről ismert, egészségügyi problémái azonban mindig bizonytalanná tették helyzetét.

1909 és 1918 között Varazzéban dolgozott asszisztensként és házvezetőnőként. 1915 elején részt vett egy, a Varazze Önkormányzat által szervezett speciális ápolónői és Vöröskeresztes ápolónői tanfolyamon, „hogy a háború idején segítsék a sebesülteket”.

1915. június 25-én, a varazzei árvíz idején Mária nővér egy másik nővérrel együtt csodálatos módon megmenekült: „Mária, Keresztények Segítsége megígérem neked, hogy ha megmentesz ettől az árvíztől, misszionárius leszek. Megígérem neked, mentsd meg Giacominót is” (öccsét, aki katona volt, és ő is megmenekült).

1918 szeptemberétől Mária nővér Genovába került, az „Opera Protezione della Giovane”-ba, anyai szívvel gondoskodva a háborúból menekült lányokról és gyermekekről.

1918. november 4-én véget ért az első világháború, és Mária nővér misszionáriusnak jelentkezett, hogy a leprások közé menjen.

1919 végén bezárták a genovai „Opera Protezione della Giovane” házat, és a közösséget feloszlatták. Mária nővért Nizza Monferratóba helyezték át, ahol ápolónőként és a nővérek ebédlőjében dolgozott, emellett együttműködött a fiatalabb asszisztensekkel az imaházban, és alkalmanként helyettesítő tanítást is végzett.

1922 márciusában, miközben egy haldokló diáklány, Marina Luzzi ápolásáról gondoskodott, ezt mondta neki: „Marina, amint meglátod a Szűzanyát, mondd meg neki, hogy kérje Jézustól az engedélyt, hogy misszionáriusként a leprások közé menjek.” Marina így válaszolt: „Nem, Mária nővér, te misszionáriusként Ecuadorba fogsz menni.” Mária nővér ragaszkodott hozzá: „A leprások közé…” És Marina, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét, megismételte: „Te Ecuadorba fogsz menni.” A fiatal nő 1922. március 14-én halt meg. Néhány nappal később Daghero anya közölte Mária nővérrel a hírt, hogy misszionáriusként Ecuadorba megy.

1922. november 9-én Caterina Mioletti anya, Virginia Cattorini nővér, Vittoria Grande nővér és Maria Valle nővér kíséretében Mária nővér elindult Ecuadorba.

Két évig élt Chunchiban, és gyorsan ismertté és szeretetté vált kedvességéért és fáradhatatlan odaadásáért. Létrehozott egy kis botiquínt (klinikát), és mind az indiánok, mind a fehérek gyorsan „orvosnak” kezdték nevezni.

1925 novemberében Mária nővér megkezdte hivatását a dzsungelben. 1925. december 4-én a misszionáriusok a szaléziakkal együtt megérkeztek Macas-ba.

1933-ban Mária nővér először került kapcsolatba a shuarok népével és a sucúai telepesekkel. Éjjel-nappal elérhető volt bárki számára, aki hívta, készen arra, hogy bárhová elmenjen. Kis klinikákat és gyógyszertárakat hozott létre, sürgősségi ellátást nyújtott, beleértve a műtéteket is, és anyai szívvel fogadta és gondoskodott a halálos veszélyben lévő újszülöttekről, fiúkról és lányokról, bántalmazott nőkről és családi bosszúban megsérültekről – mindezt szalézi stílusban. Minden alkalommal hirdette az evangéliumot, Isten irgalmába vetett bizalmát és a Szűzanya iránti szeretetét.

Mária nővér fáradhatatlan odaadással és missziós bátorsággal nézett szembe minden vészhelyzettel – háborúkkal, árvizekkel, járványokkal. Mindeközben az első gyümölcsöket aratták: a fiatal shuarok között megünnepelték a keresztelőket, az elsőáldozásokat és az első keresztény házasságokat (nem a családok közötti szerződések által előre meghatározottakat, hanem szabad akaratból létrejött keresztény házasságokat).

„Madrecitának” („Anyácskának”) hívják, és mindenki, aki nehéz helyzetben van, hozzá fordul. Az ima tartja fenn : az eucharisztikus imádás és a rózsafüzér az ereje. Előmozdítja a békét és a kiengesztelődést, elősegíti a találkozásokat és a megbocsátást, sőt hajlandó megfizetni az árát is.

1953-ban kezdte meg működését a Sucúában található XII. Pius Kórház új, téglaépületében. Vezetését Mária nővérre bízták, aki testi és lelki betegségeket is kezelt.

1961-ben Mária nővér támogatta a Shuar Központok tartományi szövetségének ötletét, hogy megvédjék a dzsungelben élő emberek jogait. 1962-ben promóciós munkát szervezett lányok számára, ápolónői tanfolyamokat szervezett nekik, és felkészítette őket a házasságra és a családi életre: varrás, főzés, higiénia, gyermekfelügyelet stb.

1969. július 4-én, ellenségeskedés és nyílt fenyegetések közepette a Sucúa missziót tűzvész pusztította el. Maria nővér felajánlotta magát áldozatul a shuarok és a telepesek közötti megbékélésért.
1970. augusztus 25-énMária nővér lelkigyakorlatra indult. A kisrepülőgép, miután felszállt a Sucúa repülőtérről, a kifutópálya közelében lezuhant, és Mária nővér életét vesztette. A Shuar Szövetség rádióállomása szomorú hírt közölt: „Édesanyánk, Troncatti Mária nővér elhunyt.”

A végső búcsú után, mindenki meglepetésére, egy ragyogó szivárvány jelent meg az égen , megerősítve az Isten által elfogadott szövetséget. Teste Sucúában nyugszik.

2008. november 8-án tiszteletreméltóvá nyilvánították.
2009. november 24-én XVI. Benedek pápa boldoggá avatta.

Szentté avatása 2025. október 19-én lesz.

ANYA

Az anyai dimenzió az a vonás, amely világosan megjelenik Troncatti Mária nővérben, egy olyan dimenzió, amely az élet bőségét generálja körülötte, és forrását az Úrral való mély bensőséges kapcsolat adja.

Anyasága valójában mélyen gyökerezik az Úr Jézusban, állandó imádság táplálja, amely arra készteti, hogy anyai gyengédséggel és gondoskodással tegyen tanúbizonyságot az Atya szeretetéről minden gyermeke iránt, olyannyira, hogy a shuar indiánok szeretetteljesen madrecitának (anyácskának) hívják. Ezt írta családjának: „Ha látnátok, mennyire szeretnek! Amikor látnak felülni a lóra, azt mondják: »Madrecita, gyere vissza hamar!«” Anyai türelemmel tanítja a békét és a kölcsönös megbocsátást az őslakosok és a telepesek között, akik állandó konfliktusban állnak velük, megnyeri a szívüket, és szembenéz a kockázatokkal és a nehézségekkel, bízva a Gondviselésben, „shuaar gyermekei ” javára . Egyszerű és hatékony anyai gesztusokat tesz: szereti és gondozza a nem kívánt fiúkat és lányokat, mindenkinek szeretetet, biztonságot és nyugalmat ad, nevelővé és hitoktatóvá válik, megnyitva a remény által megvilágított jövő kilátásait.

Anyaságának egyik legfontosabb aspektusa a bizalommal teli, szeretetteljes kapcsolata Máriával, a Keresztények Segítségével, akitől viszont megtanulja, hogyan legyen „segítő” a rábízottak számára. „Benne a máriás gyermekség nem csupán érzés, hanem tudatosan megélt keresztény és szalézi nevelési útként jelenik meg, így a preventív rendszer stílusában nevelő anyaság forrásává alakul” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

MISSZIONÁRIUS 

Mária nővér missziós hivatása már gyermekkorában megfogalmazódott, amikor a Szalézi Értesítőben olvasott a misszionáriusok életéről, ami táplálta benne a vágyat, hogy a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének szerzetes nővére legyen, és „a vademberek és a leprások között misszionáriusként” váljon.

A Nizza Monferrato közösségben, ahol 1922-ben ápolónőként dolgozott, Maria Troncatti nővért Caterina Daghero anya már nem a leprások közé küldte, ahogy azt megálmodta, hanem az amazonasi esőerdőben élő ecuadori emberek közé. Megváltozott nézőpontja ellenére a missziós buzgalom, amellyel az engedelmességet vállalta, töretlen maradt. Mielőtt 1936-ban távozott, a következő írással fejezte ki családja iránti elkötelezettségét: „Teljes szívemből megyek: gondolataim mindig a misszióban járnak.”

„Teljes szívéből missziós szenvedélyének mértéke annyira megmutatkozott benne, hogy amikor a generális anya az amazonasi dzsungelbe küldte dolgozni, kijelentette, hogy »napról napra boldogabb« szerzetesi és missziós hivatásával” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

A missziós területen Mária nővér a szalézi „Megyek” elvet és a megelőző módszert alkalmazta, átalakítva a shuaar népet , mindenekelőtt a fiataloknak és a nők támogatásának szentelve magát.

„Troncatti Mária nővér, aki szenvedélyesen szereti a szalézi missziót, a fiatalok iránti nagy szeretetét sugározza az emberekre és nővértársaira, hogy boldogok lehessenek az időben és az örökkévalóságban. Merészsége és hitének bátorsága táplálja a fiatalokban az elkötelezettséget, hogy ‘igazi misszionáriusok’ legyenek” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

A BÉKE ÉS A MEGBÉKÉLÉS MŰVÉSZE

Azzal az erős vággyal, hogy „segítsen az embereknek találkozni Jézussal” és „lelkeket adjon Neki”, 47 évnyi missziós élete során Mária nővér szembesült a „dzsungel törvényével”, a telepesek és a shuarok között uralkodó bosszúval. Ezt fáradhatatlan oktatási, megbocsátási, megbékélési és a két fél közötti béke megteremtésével tette: „Mindkettőjükről egyformán gondoskodott, segített nekik testvériesebben élni. Párbeszédet folytatott a telepes nőkkel, és azt tanácsolta nekik, hogy terjesszék a kedvesség, az igazságosság, a testvériség és az egyenlőség igéjét az emberek között, tudván, hogy a nők nevelőereje révén lehetséges a jövő generációit a tiszteletteljesebb életre és a sokszínűség elfogadására nevelni” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

Ennek ellenére, amikor a két etnikai csoport közötti feszültségek az 1960-as évek végén fokozódtak, anyai szívéből fakadó ihletet fogadva felajánlotta magát Istennek, mint a két, általa annyira szeretett nép közötti megbékélés áldozata. A meggyőzés és a kedvesség erejével Mária nővérnek sikerült megfékeznie a növekvő bosszúállást, és a béke és a megbocsátás hírnökeként hallatszott meg a hangja.

A két nép közötti béke jele kézzelfogható halála után, melyet a lelkigyakorlatokra tartó repülőgép lezuhanása, a temetéséig az égen ragyogó szivárvány, és még inkább a madrecita (anyácska) jelenlétében mutatkozik meg, aki elkíséri a telepeseket és a shuarokat, amint új testvéri erővel kezdik újra az együttélést, az általa tanított gondolatok szerint.