„Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”

Érdemes feltenni a kérdést magunknak: Advent második vasárnapján mit üzen nekem Jézus az evangéliumon keresztül? 

Máté 3,1-12 a megtérésre hív minket, egytől egyig. De vajon milyen megtérést vár Jézus tőlem? Talán keressem az Isten tervét az életemmel kapcsolatban, egy mélyebb kapcsolatba lépjek Vele, próbáljam komolyabban venni Őt, szakítsak Rá időt, engedjem, hogy a legjobb Barátom legyen? 

Lehetséges, hogy ez legyen Jézus követése a modern világban?  Tán, Jézus azt szeretné, hogy úgy ragyogjak a példás keresztény életemen keresztül, mint a csillagok az égen, hogy Jézus fénye lehessek mindenki számára? Esetleg szeressem magam tisztán és főképp elfogadjam a törékenységem-sebezhetőségem is? Elképzelhető a modern világban, hogy nem a csinos kinézetem, kiváló képességeim, ügyességem miatt vagyok értékes, hanem azért, mert LÉTEZEM, mint ISTEN GYERMEKE? Remélhető-e így teremni gyümölcsöt az idei adventi időben, hogy tiszta szívből igyekszem szeretni Istent, magamat és embertársamat?

Pascal, francia filozófus, teológus, matematikus, fizikus azt mondta, hogy a modern keresztény ember vagy misztikus (személyesen és mélyen megéli az Istennel való kapcsolatát) ember lesz vagy nem lesz keresztény. Szerinted igaza van? Miért?

Útravaló: Olvasd a Szentírást, ami nem más, mint Isten szerelmes levele számodra és Blaise Pascal könyvét: Te tudod, mi válik javamra.

Erdész Ágnes nővér

Elkötelezzük magunkat arra, hogy a Szűzanyához imádkozunk, hogy – miként ő – meghalljuk a Szentlélek hangját életünk fontos döntéseiben.

Egy alkalommal Mária nővér világos, határozott belső szót hallott:

„Gyűjts össze mindent, és őrizd meg együtt az összes pénzt, ami a házban van…”

Ő azonnal sietett összeszedni a kevés – valóban nagyon kevéske – közösségi összeget, valamint a misszió gyógyszertárának pénzét, és ami még fontosabb: a telepesek rábízott megtakarításait is. Ők tudták, hogy a misszionárius nővér gondos kezei biztonságosabbak bárminél ezen a távoli, civilizációtól elzárt vidéken.

Miért ez az üzenet? Mi fog történni? Bárhogyan próbálták találgatni, egyetlen biztos, vigasztaló gondolatra jutottak: Mária, a Keresztények Segítsége gondoskodni fog.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel két favágó futott a nővérekhez: a konyha lángokban áll! A misszionárius nővér azonnal odasietett. Sikerült kimenteniük a bent lévő kislányokat, akik rémülten kiáltozva futottak szanaszét…

Csak ekkor jutott eszébe Mária nővérnek a pénz. Így szólt a nővérekhez:

„Irgalom, mentsük meg, hiszen nem is a miénk…”

De már késő volt: a ház teljesen lángokban állt, minden összeomlott.

Közben egy őslakos odahívta Mária nővért, hogy vigyázzon a sebesült igazgatóra. A helyszínre érve nagy meglepetés érte: egy magányos asztal állt ott… azon a szegényes íróasztalon! Odalépett, kinyitotta a fiókot, és ott találta a pénzt, amit elhelyezett.

Hogyan kerülhetett ide, ilyen messzire, miközben az egész épület lángokban állt?

Nem tudta megmagyarázni. Csak megragadta a drága kis csomagot, és hálát adva elindult…

(Forrás: Ricordi missionari tra i Kivari, Gioventù Missionaria 34 (1956) 15, 20–21.)

Vállaljuk, hogy a Szeplőtelen fogantatott Szűzanyához imádkozunk, azokért a misszionáriusokért, valamint misszionárius nővérekért, akik nehéz időket élnek meg a missziós területeken…

Az utazás során, a távolból mi, őslakos falubeli lányok hangokat és zajokat hallottunk, amelyek – ahogy egyre közelebb értünk – mind nyugtalanítóbbá váltak. Kezdtünk félni.

Ekkor elkezdtem kiabálni shuar nyelven:

„Figyelem! Vigyázzatok! Ő nem katona, ő egy nővér. Isten küldte őt!”

Amint meghallották ezt a saját nyelvükön, megértették, hogy kik vagyunk, megnyugodtak, és beengedtek minket.

De ebben a zűrzavarban hallottam, hogy Mária nővér folyamatosan ismétli:

„Szeplőtelen Szűzanya, Segítő Szűz Mária, ments meg minket!”

és így biztatott bennünket:

„Bízzunk a legszentebb Szűzben! Ő meg fog menteni minket.”

https://www.cgfmanet.org/infosfera/chiesa/la-devozione-mariana-di-suor-maria-troncatti/

Elkötelezzük magunkat, hogy Máriához imádkozunk, hogy bizalmat nyerjünk a kísértés és a nehézség pillanataiban.

Egy nap Troncatti Mária nővér egy bentlakó lánnyal együtt egy távoli falu felé tartott. Egy ponton, az erdő sűrűjében, azt érezte, hogy a lábai megdermednek: egy kígyó tekeredett köréjük. Visszafojtott lélegzettel sikerült annyit suttognia: „La culebra” („A kígyó”).

A lány, megrémülten, így szólt hozzá:

„Mária nővér, ne mozduljon!”

Ő pedig mozdulatlanul maradt, és csak az Üdvözlégy imádságokat ismételgette.

Pillanatok teltek el – amelyek óráknak tűntek – szorongással teli feszültségben. Aztán a kígyó lazított a szorításon és elkúszott onnan. A lány szólalt meg elsőként, miközben Mária nővér a hideg verejtéket törölte le:

– Ó, Mária nővér, ha nem ment volna el, mi történt volna?

– Nagyon egyszerű: meghaltam volna. De látod, hogy a Szűzanya őrködik fölöttünk? Menjünk hát tovább.

(A. Magna Bosco, Selva mio spavento mia gloria, p. 62.)