Krisztus Király ünnepén az evangéliumot olvasva egy elsőre egyszerűnek hangzó párbeszédnek vagyunk tanúi. Pilátus szemben áll Jézussal, és a helyzete felől érdeklődik, amire „igen” vagy „nem” feleletet vár. Úgy tűnik, pusztán az ítélethozatal miatt fontos számára a kérdés, semmi személyes vonatkozása nincs az ügy kapcsán. De Jézus, mint oly sokszor máskor is, kérdéssel válaszol. Ő nem tud és nem is akar nem személyesen kérdezni. Egymás előtt áll Isten és ember, és Krisztust még a szenvedése kezdetén is az előtte álló, éppen Őt elítélő ember személyes sorsa érdekli: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”  Jézus tudja, hogy ezen a kérdésen áll vagy bukik minden. A válaszban benne rejlik a megváltás titka.
Jézus Krisztus Úr és Király. Ezen a kinyilatkoztatott valóságon nem változtat semmit, hogy én ezt elfogadom-e vagy sem. De az én életem függ tőle. Jézus nemcsak Pilátusnak, hanem nekem is szögezi a kérdését. Valóban hiszem-e, hogy Jézus Krisztus az életem királya? Vagy csak úgy vagyok ezzel, mint Pilátus: mások mondták, hallottam otthon, hittanon, a szentmisén? Belegondolok-e, mit is jelent Krisztus királysága számomra? Avagy csak megszokott titulusként használom Jézus felé? Ki nekem Jézus? Király-e? Szívem mélyéből tudok-e így felé fordulni?
Pilátus Jézus előtt áll, de valójában még nem találkozott Vele – lelke, személye leglényege elzárt maradt előtte, és nem ismerte Őt fel. A pillanatban, mikor Jézussal találkozunk és a hit kegyelméből felismerjük Őt, felnyílik a szemünk, és Ő felragyogtatja királyi valóságát, akár a Tábor-hegyen a tanítványainak. És ekkor, Jézus lehetőséget ad, hogy szabadon döntsek: elfogadom-e Őt életem megváltó királyaként vagy sem? Abban a pillanatban, mihelyt IGEN-t mondok Rá, és elfogadom Őt mint megváltó Királyomat, megváltozik az életem.
Isten, királyként belépve az életembe, tömérdek ajándékkal halmoz el. Tudatosítja bennem, hogy tartozom Valakihez, méghozzá Őhozzá, aki Teremtőm, Uram, Királyom. Innentől kezdve másként tekintek már magamra és testvéreimre is: Jézusé vagyok és Ő az enyém. Bizonyossá válik számomra, hogy Királyom gyermekeként oltalmaz engem. Megszületik szívemben a valódi alázat, tudni fogom, hol a helyem, és ráébredek, milyen hatalmas csoda, hogy Istenem lehajolt hozzám és Magához emelt engem. Megváltozik az életem. Észreveszem, hogy szívem és lelkiismeretem Őhozzá kezd idomulni, cselekedeteim és döntéseim irányát Őhozzá fogom viszonyítani: csak egyre közelebb Hozzád, Uram!
Ha már elfogadtam Krisztus Királyságát az életemben, elkezdhetem szemlélni Őt. Milyen király a mi Urunk? És szembesülnünk kell a valósággal: Jézus túlmutat minden elvárásunkon. A pompába és gazdagságba öltözés helyett Krisztus a szegénységbe, az egyszerűségbe, a kiszolgáltatott emberi törékenységünkbe rejti el mennyei királysága kincseit, csodáit, ajándékait és kegyelmeit. Túlmutat azon, amit mi várunk. Olyan Király Ő, aki szolgálni jön közénk. Ismer minket, ismeri vakságunk, süketségünk, gőgünk, sebzettségünk. Tudja, hogy elénk kell élnie azt az életet, amin átragyog a Mennyei Atya örök terve az ember méltóságáról…
Jézus, a tökéletes Isten és ember megmutatja, mi az, amire öröktől fogva hívva voltunk a bűnbeesés előtt – és kereszthalála által még mindig hívva vagyunk a bűnbeesés után is. Mennyei ünnepre és lakodalomra vagyunk meghívva az Úr Istennel való legteljesebb és legszorosabb egységbe és osztozásba, az Ő ingyenes és feltétel nélküli szeretetébe, az agapéba. Ebben a királyi lakomában részesít minket már itt a földön is, minden szentmisében, az Oltáriszentségben, amikor Önmagát kínálja nekünk a legnagyobb teljességben…
Krisztus király, aki közel hajol. Aki szolgálni kívánja szolgáit, megmosni lábunkat könnyével-vérével. Nem azért, mert kell, hanem mert ilyen mélységesen szeret minket. Vajon engedem-e neki? Észreveszem, milyen nagy szükségem van Királyom érzékeny közelhajolására? Beengedem-e Őt a szívembe a szentségeken, a Szentíráson, az imádságon keresztül? Jézus király, aki királysága örömeit és ajándékait nem akarja megtartani magának, hanem mindnyájunkat részesíteni vágyik belőle. Király Ő, aki egyszerre végtelen hatalmas és törékenyen gyöngéd; aki mint a tenger árja apály idején, visszahúzódik, hogy Maga mellett teret és helyet engedjen a mi számunkra is. Király Ő, aki önmagával táplál; aki utat mutat és reményt ad; és aki tövist, ostort, szöget, keresztet és halált is vállal azért, hogy vele lehessek, és örökké éljek Őbenne.
Jézus Krisztus király, akinek érzései, vágyai vannak, aki személyesen vár tereád, hogy Őrá örök és személyes megváltó királyodként tekints. Jézus vágyja, hogy beengedd Őt szíved kapuján, és Általa azzá válhass, akivé az Atya megálmodott téged. Hogy Vele azt az életet élhesd, amire meghívást kaptál, hogy végre elkezdd megélni Istengyermekséged és emberséged teljes valóságát, és valóban boldog legyél már itt a földön is. A mindenható Király fiai és leányai vagyunk, hercegek és hercegnők, örökösök…
Elfogadom-e?

„Mily boldog vagy Szűz Mária bensődben, mert az örök Atyának Fiát hordozhattad!” A mai napi áldozási énekben jól láthatjuk, hogy mi magyarok miért hívjuk Máriát Boldogasszonynak. Ő azért volt boldog, mert Isten Fiát, magát Istent hordozhatta bensejében. Elgondolkodtunkár rajta, hogy mi is átélhejük mindezt minden áldozásunk során, hogy mi is az örök Atyának Fiát, Jézus Krisztust a bensőkben hordozhatjuk? Te is boldog vagy! Örvendezünk mi is, és magasztaljuk az Istent úgy, mint Mária? Egész lelkével magasztalta az Urat, és tudta, hogy boldognak fogja hirdetni az összes nemzedék, és nem az ő tetteiért, hanem azért, amit Isten végbevitt rajta, alázatos szolgálóleányán. A mi életünk boldogsága sem rajtunk múlik, nem a mi tetteink, cselekedeteink, illetve környezetünk befolyásolja azt, hiszen mindennap magunkhoz vehetjük Jézust  a szentáldozásban, és ez a mi boldogságunk alapja. Áldozzatok és legyetek boldogok!

Keresztelő szent János születését ünnepeljük. Rajta kívül, csak Szűz  Mária születése napját ünnepli az Egyház. Jelentőségét mutatja, hogy még a vasárnapot is felülírja a liturgiában. Nem véletlen ez a rendkívüli tisztelet!

Vannak emberek, akikre büszkén feltekint az emberiség. Keresztelő János minden bizonnyal ilyen:  már kisgyermekként arra hívatott,  hogy próféta legyen, kényelmetlen küldetését oly annyira komolyan vette, hogy az Istent kereső népnek irányát mutatott.

Mennyire hiteles lehetet a szava, ha sok ezer ember követte a pusztába, hogy a hallgassák. Ma is sokan éhezik  és szomjúhozzák a Végtelent. Amit a szívünkben fogadunk, azok a Szavak ösztönözzenek bennünket, döntéseinkben. Ám mégis sokkal gyakrabban, olyan szavakra figyelünk, amelyek nem hitelesek, boszorkányságok.
A minden emberben meglévő boldogság vágyat, amit szívünkben hordozunk, a jelen társadalom a pénzügyi rendszerben próbálja megtalálni. Nem a pusztába kiáltó szóra vágynak. Pedig csak egy számít! Az Úr Szava, akinek Szavát hordozta Keresztelő Szt. János, szavával  Isten dicséri.
Keresztelő szent János születése abban is megerősíthet, hogy Isten ma is küld előfutárt, aki rámutat Fiára. Nekem is, mindannyiunknak ezt a feladatot adja. Ehhez megadja a szükséges kegyelmi erőt is.
Keressük bátran az alkalmat, a lehetőséget, hogy Jézusról tanúságot tegyünk környezetünkben, a világban!

Istenünk! Te az idők teljességében Keresztelő Szent János által utat készítettél nekünk szent Fiadhoz, és Fiad által magadhoz. Add, hogy mindig az evangélium útján járjunk, és embertársainkat is elvezessük tehozzád! Krisztus, a mi Urunk által.

Jézusnak azt mondják, hogy: „Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn”. Ő pedig megkérdezi: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Tekintetét végighordozza a körülötte ülőkön, ez pedig annak a viselkedése, aki hallgatja Isten igéjét. Édesanyám az, aki hallgat engem, életet ad nekem és éltet. Egy dolog csak hallgatni, de fontos megélni is mindazt, amit hallgatunk. Aztán, aki hallgatja a szavamat, olyan a stílusa, gondolkodása, beszéde, szeretete,mint az enyém és így válik testvérré.

Jézus személye Márk evangéliumában egy titok, ami csak a szenvedéstörténet végén mutatkozik meg, amikor a százados mondja: „Valóban Isten Fia volt”!
Jézusnak egy kihívás elfogadni valóban Isten akaratát, így édesanyjának kimondott igenjétől, így kell tennie mindazoknak, akik ehhez a szeretethez szeretnének tartozni, ami nem más, mint Isten családja.
Nem volt könnyű nekik, így nekünk is sokkal nehezebb, de ez az út, amit meg kell tennünk. Biztosak lehetünk benne, hogy Jézus és Mária vezetnek minket.