Minél többen vagyunk, annál több az ötlet, a kreativitás, a különféle meglátások. Mindezzel együtt (vagy mindennek ellenére), sikerült megtalálnunk azt az Igét, ami posztuláns évünk folyamán elkísér bennünket: közösségben, egységet alkotva, és mégis, mindünknek személyes üzenetet is magában hordozva. Péter szavai számunkra buzdítást jelentenek. A Mester már velünk utazik életünk bárkájában, már ismerhetjük Őt, és tudhatjuk, bízhatunk Benne. Az Ő Szavára, még az irreálisnak és lehetetlennek tűnő helyzetekben is cselekedni tudunk. Kivethettük hálónkat 2019. október 7-én, elengedve minden mást, hogy valóban az Ő akaratát teljesíthessük. S amivel Jézus készül, az olyan gazdag és olyan gyümölcsöző, hogy ezt a sok kegyelmet csak együtt tudjuk bárkánkba emelni…

Efféle gondolatokkal készültünk posztulátusunk megkezdésének ünnepére, 14 lányzó 5 nemzetiségből. Az Aviglianaban eltöltött lelki hétvége után sűrűn követték egymást a ruhapróbák, a plakátkészítés, a dekoráció előkészítése, az énekpróbák, és a Szentírási szakaszok kiválasztása, illetve személyes üzenet keresése Don Boscótól és Mazzarello anyától… A sok teendő közepette különösképp értékeltük az ünnepet megelőző szombat délután csendjét, ahol elgondolkodhattunk a választott Igén, s hogy mire is készülünk valójában. Szinte észre sem vettük, és elrepült az utolsó egy hét, amit még jelöltként tölthettünk a közösségben.
A sok esemény és készülődés után egyszerre csak azon kaptuk magunkat, hogy ott állunk félkörben, s Nieves nővér sorban akasztja nyakunkba a medálokat, amik még az aznap reggeli szentmisén lettek megáldva. Felejthetetlen nyomot hagyott szívünkben a pillanatnak az öröme, amikor posztulánssá lettünk. S mindezt csak fokozta az egymás örömében való ujjongás is. Nem lehet leírni azt a szabadságot, azt a boldogságot, azt az őszinteséget, amit egymás tekintetében felfedezhettünk ezen a napon. Olyan öröm ez, ami a megajándékozottság tudatából forrásozik, és abból a tapasztalatból, hogy egy mindennél nagyobb Szeretet elhívásának lehetünk személyes és élő tanúi. Szívünk öröme ez, olyan titok, ami egységbe, testvériségbe von bennünket, mind szorosabban a szalézi családban, hogy együtt haladjunk az úton, mindig csak előre, amíg a ránk bízottakkal együtt Célba nem érünk.
S hogy mit jelentett számunkra október 7-e? Bizalom; hatalmas hála; öröm; végtelen szeretet; felelősség; választás; a tudat, hogy valakinek a lánya vagyunk; egy olyan élmény, akár a Mennyországban… Mindezt a Buona Notte!-én belüli megosztásban ismerhettük fel igazán, ahol Celestina nővér mindünktől egy-egy szót kért a mai nap alkalmából. Ezzel az örömmel kezdtük meg posztulátusunkat, s napról napra próbáljuk megérteni, megízlelni és felfogni, mit is jelent a medál, Isten szeretetének jele a szívünk fölött…
Hálás szívvel köszönünk minden imádságot és szeretetet, amivel eddig is kísértétek és továbbra is kíséritek utunkat! Hasonlóképp gondolunk rátok mi is a Szalézi Szentföldről!
A posztulánsok nevében szeretettel: Zsófi

Torinó, 2019. október 8.

Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy az idei évben Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott. A szalézi nővérekkel kilencen keltünk útra, hogy részt vegyünk a történelmileg is nagy eseményen. Brassóig kis busszal mentünk, majd június elseje hajnalában a zarándokvonatra szállva indultunk el a Mária-kegyhely felé. Reménykedtünk a szép időben, de úgy látszik szükség volt a nagy esőre és viharra, hogy még inkább egy közösséggé kovácsoljanak bennünket a körülmények. Színes esőkabátok, esernyők, sártenger, csúszós domboldal és nyitott szívű, éneklő zarándokok. A hosszú út a személyes beszélgetésekre és találkozásokra is adott időt – mind jobban megismerhettük egymást. De főként, közösen haladhattunk egy úton, hogy elérjük célunkat: a csíksomlyói dombtetőt, ahol Ferenc pápa tartott szentmisét több ezrünk számára. Mire elkezdődött a szentmise, az eső is elállt, a végére a Nap is kisütött, és hálatelt szívvel indultunk el hazafelé.

Ez volt talán az egyik legcsúnyább napja 2015 decemberének – legalábbis bizonyos szemszögből nézve.

Szemetelt az eső, se egy árva napsugár, se csicsergő madarak, se hóhullás… csak egyhangú szürke ég mindenütt…
És mégis: ez „A” nap lett az egyik legszebb Ajándék nem csupán Egyházy Kata Nővérnek és a Szalézi Családnak, hanem Minden Rá-bízott számára.
A templomban a sok sürgölődés-készülődés ellenére valami csodálatos béke, és nyugalom honolt. A derű emberről emberre haladva végül teljesen megtöltötte a jelenlevőket, mindenki arcán mosoly ült. De egyik arc, egyik mosoly sem volt annyira őszinte, boldog és ragyogó, mint Kata Nővéré. Örök-Öröm-Fogadalom, mely időtlen, mely a földi életben korlátokat, határokat ad, de a Fölfelé végtelenül nyitottá válik általa. Bár az Úrnak Ő fogadott örök jegyességet, szívünk egyre hevesebb kalimpálásából mindannyian éreztük az Isten végtelen szeretetét, teljes jelenlétét közöttünk. „Örüljetek az Úrban szüntelenül!” – írta egykor Pál apostol levelében;
és sugározta nekünk Advent második vasárnapján Kata Nővér minden egyes mozdulatával, szavával.

A templomból kivonulva, a mécsesekkel megvilágított utacskán végigmenve pedig mindannyian megértettük: ennél szebb időt nem is kaphattunk volna mára! Hisz’ az Úr még az eget is a Szalézi Nővérek Ruhájába öltöztette… szürkébe! Így vált a Szürke 2015. december 6.-án a Határtalan Öröm színévé…

Szögeczki Sára

2015. december 3-án, Mogyoródra érkezett az egri és a pesthidegkúti közösség is…

hogy mi Magyarországon élő szalézi nővérek a szerzetesek évében járva, közösen újra átvegyük az Alapszabályainkat. Örömmel köszöntöttük az új tartományfőnöknőnket, Palmira De Fortunati nővért.

Az ünnep egy kis közös beszélgetéssel kezdődött a nővérek házában, s a helyi plébánia templomban folytatódott, ahol először a Szentségimádásban a hivatásokért, az újakért és a saját hűségünkért imádkoztunk. Majd a szentmise következett, melyet plébánosunk Tóth József Miklós atya mutatott be, s nagyon kedvesen még olaszul is köszöntötte a nővéreket. Az ünnep fényét igazán emelte, hogy a helyi kórus énekelt. Szép számmal voltak jelen a Szalézi Munkatársak, a Laura Vicuna Óvoda dolgozói és gyermeki a szüleik és még sokan mások.
Az Eukarisztia liturgiájának kezdetén került sor a szerzetesi életünket meghatározó Szabályzat újbóli átadására, mely megélése által válaszolunk Isten szeretetteljes szövetségére, amit mindnyájunkkal kötött, amikor meghívott az Ő szolgálatára. Elköteleződésünk jeleként megújítottuk a szerzetesi fogadalmunkat, melyet a Kenyérrel és a Borral együtt, a felajánlásban az oltárra tettünk.
A megújított Szabályzat ünnepélyes átadása segítsen bennünket, hogy oly tiszta szívvel és elkötelezettséggel éljük meg küldetésünket, miként azt az Első fogadalmunkkor megígértük.