FMA logo
Az oratórium születésnapját ünnepelték a Don Bosco nővérek Egerben

Az oratórium születésnapját ünnepelték a Don Bosco nővérek Egerben

Jótékonysági adománygyűjtő esttel ünnepelték az egri Líceumban a szalézi Oratórium indulásának születésnapját a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye egri közösségének tagjai, szalézi munkatársak és animátorok 2025. december 6-án.

A program elején Carolina Costebile FMA, a rend magyarországi elöljárója, valamint Medgyessy Zsófia FMA, oratóriumvezetők köszöntötték a jelenlévőket. Kiemelték: Don Bosco 1841. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén fogott hozzá küldetése megvalósításához: hittanra kezdte tanítani a 16 éves, árva kőművesinast, Garelli Bertalant. Ezt a napot tekintjük a szalézi oratórium „születésnapjának”.

Idén az egri oratórium animátorai és családjai már 4. álmodták meg a jótékonysági estet, amelyen az összegyűjtött adományt az oratórium működésének támogatására fordítják: animátorképzésre, valamint közösségi programok szervezésére.

Az úti élménybeszámolók között egy Albániai missziós élményről is beszámolt a közösség egyik tagja, valamint a szentévi ifjúsági zarándoklat örömeiről is képes élménybeszámolót láthatott a közönség. A program során a szentévi zarándok élménybeszámolók mellett, animátor ígérettételre is sort került, valamint a résztvevők megismerhették Troncatti Szent Mária életét.

A szalézi animátor küldetése összehangoltan egybecseng a Szentév üzenetével is. Merjük rábízni magunkat Istenre, és adjuk tovább az örömhírt és a reményt másoknak is. Az animátor nem tökéletes személy, hanem egy nyitott szívű fiatal vagy felnőtt, aki kész szeretetből szolgálni. Kész arra, hogy Bosco Szent János és Mazzarello Szent Mária pedagógiáját követve Krisztushoz vezeti a reá bízott gyermekeket vidámsággal, türelemmel és közösséget építve. Az animátorok keresik Isten akaratát és reményt visznek a fiatalokkal való találkozásba, és szalézi szívvel szolgálnak, valamint animátorképzésükben elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy ígéretet tegyenek. Három új kisanimátort és egy nagy animátort köszöntött a közösség.

Az est további részében a Misszió az esőerdőben című színdarabot tekintették meg a résztvevők, amely Troncatti Szent Mária nővér életét mutatta be. A missziós nővért 2025. október 19-én avatta szentté XIV. Leó pápa Rómában. Élettörténete inspiratív példaként áll a mai családok előtt is: hogyan lehet a hétköznapokban egyszerre bátor, szeretetteljes gondoskodással az emberek között szolgálni.

A program végén Szent Miklós püspök látogatott el ajándékokkal a nővérekhez, animátorokhoz és gyermekekhez.

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Hagyományteremtő céllal, immár második alkalommal szervezték meg az Egri Szalézi Oratóriumban a Laura Vicuña Családi napot, melyre gyermekeket, animátorokat, családokat és más házak szerzetesnővéreit is várta az egri közösség.

Az április 5-én tartott családi programot éppen a szentéletű fiatal, Laura Vicuña születésének napján tartották. Laura 1891. április 5-én született Santiago de Chilében. Az Andok Segítő Szűz Mária Kollégiumában meghatározó élmény volt számára a Don Bosco nővérekkel való együttélés. Ez a derűs szűz hamarosan a Jézussal való barátság, az apostolkodó szeretet és a mindennapi kötelességek hűséges teljesítésének példája lett társai között. Bizalommal telve hősiesen viselte a korát meghaladó fizikai és erkölcsi szenvedéseket. A Szentlélek sugallataiban bízva tétovázás nélkül áldozatul adta magát, hogy anyja visszataláljon az üdvösség útjára. Földi maradványai Bahía Blancában, a Segítő Szűz Mária Leányainak bazilikájában találhatók. Don Bosco halálának századik évfordulóján, 1988-ban Castelnuovo Don Boscóban II. János Pál pápa sok ezer fiatal jelenlétében boldoggá avatta a szeretett leányt.

Az egri program napsütéses időben zajlott az oratórium udvarán, ahol meleg ebédet a helyi munkatársakból álló szülői csoport és az oratóriumos szülők készítettek. A gulyásleves után palacsintával és süteményekkel kedveskedtek a résztvevőknek. A program játékos vetélkedővel, beszélgetéssel és kézműveskedéssel indult. Majd a nap folyamán közös játékokon lehetett megismerkedni az ország különböző településeiről érkezett családokkal. A sportpályán egy apa-fia, anya-lánya focimeccset is kipróbálhattak a jelenlévők. A Laura Vicuña családi nap programja szentmisével zárult, melyet az oratórium lelkivezetője: Muhari Máté atya celebrált.

Nagyböjti szolgálataink a fiatalok között

Nagyböjti szolgálataink a fiatalok között

A nagyböjti időszakban az ország különböző helyein számos iskolába látogattak el a nővérek, a szalézi munkatársak és szalézi animátorok, hogy segítsék a fiatalokat és pedagógusokat közelebb kerülni Húsvét misztériumának titkához.

Maklár:
Zsófi nővér, Ágnes nővér, Jutka jelölt valamint a szalézi munkatársak, szalézi animátorok, a helyi plébános és a pedagógusok az általunk fenntartott Maklári Szent István Általános Iskolában több mint 230 gyermeket tudtak közelebb vinni nagyböjti útjukon az Úrhoz. A Remény nem csal meg mottójú lelkinapon interaktív keresztút, egyéni csoportfoglalkozások és szentmise is várta a fiatalokat.

Tenk:
Carolina nővér, Zsófi nővér valamint a szalézi munkatársak és szalézi animátorok a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola meghívására érkeztek az intézmény lelkinapjára, ahol egyéni csoportfoglalkozásokat tartottak és a közös szentmisén zenei szolgálattal segítették nagyböjti útjukon a gyermekeket. A nap központi témája a Szentév kapcsán a Remény volt.

Eger:
Ági nővér, Zsófi nővér, valamint a maklári és egri szalézi animátorok a Gárdonyi Géza
Ciszterci Gimnázium tanulóinak szervezett lelkinap vendégei voltak, ahol az irgalmas szamaritánus történetét középpontba állítva a Szentatya nagyböjti üzenetéről és az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiről elmélkedtek a fiatalokkal a csoportfoglalkozásokon.

Zalaszabar:
Ágnes nővér és három szalézi animátor: Bogi, Petra és Zsuzsi látogatott el a zalaszabari Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskolába, ahol a lelkinap vezérfonala Bódi Mária Magdolna életpéldája volt. A közös csoportfoglalkozások után a meghívott vendégek a szentmisén zenei szolgálattal is segítették a gyermekek és pedagógusok lelki elmélyülését.

Tordas:
Kati nővér, Elvi nővér, Kata nővér, Ágnes nővér, Jutka jelölt, Áron testvér és Marci szalézi animátor, a Veszprémi Érsekség Hitoktatói Irodájának munkatársai és Sztakovics János csillagász vett részt a tordasi Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nagyböjti lelkinapján. A közös csoportfoglalkozások segítették a nagyböjti elmélyülést, valamint a fiatalok hallhattak a boldoggá avatás előtt álló Bódi Mária Magdolna életpéldájáról és a névadó Sajnovics Jánosról is.

Péliföldszentkereszt:

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom által szervezett lelki hétvégén több mint száz 12 és 18 év közötti fiatallal találkozhattunk elcsendesedésre és lelki elmélyülésre.

Kál:
Carolina nővér, Zsófi nővér és szalézi animátoraink: Zsuzsi és Berni az intézményigazgató Szendreyné Miskolczi Mária meghívására érkeztek a káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola lelkinapjára, hogy a gyermekeket közelebb vigyék Húsvét misztériumának megértéséhez. Marika egyben szalézi munkatárs is, így a lelkinapon a Szalézi Család tagjai és az iskola pedagógusai, valamint a helyi plébános együtt vezették közelebb az iskola tanulóit Jézushoz a remény témájának jegyében…

Maszk Party a fiatal felnőtteknek Egerben

Maszk Party a fiatal felnőtteknek Egerben

Az idén egy újdonsággal várták a kamaszokat és fiatal felnőtteket az egri oratórium nővérei és animátorai. A gyermek farsang után 18 órától 22 óráig egy olyan bulit és közös programot terveztek a résztvevőknek, amely értékesen ki tudja kapcsolni a mindennapok rohanásában őket. A Maszk Party tematikáját a hősök adták. A résztvevőket arra sarkallva olyan maszkban, jelmezben érkezzenek, amely valami miatt számukra példakép. A program kezdetén Szauer Andris animátor Dávid és Góliát történetét mutatta be a résztvevőknek, majd a különleges jelmezbemutatón mindenki elmondhatta az adott foglalkozást vagy kreatív öltözéket miért tartja hősiesnek, miért hozta be a példaképek sorai közé. A közös tánchoz egy dj pult mögül szolgáltatta egy animátor a jobbnál jobb zenéket, majd élő Among us játék vette kezdetét. A programok párhuzamosan választhatóak voltak, így az élő sötétben játszódó szerepjáték mellett fürdőbombát készíthettek a  ézműveskedésre vágyók, valamint Activity és lazulós beszélgetős kuckó is nyitva állt a fiataloknak. Az egész este folyamán frissen sültek a fánkok, palacsinták és készültek a hősök neveivel ellátott gyümölcslevekből kevert koktélok a helyi szalézi munkatársak és szülők segítségének köszönhetően. A nővérek, fiatalok, és szülők mellett a gyermek farsang bűvésze: Anton kapucinus testvér is részt vett a közös buliban. Az éjszakába nyúló buli közös táncokkal és tombolával ért véget, majd Carolina nővér Jó éjszakát gondolataival indultak haza a családok és fiatalok.

Bűvészbemutató az egri farsangon

Bűvészbemutató az egri farsangon

Az egri oratórium farsangi mulatságára délutánra az általános iskolásokat és családokat vártuk, estére pedig a fiatal felnőtteket, kamaszokat, egyetemistákat.

A délutáni program szabad játékot követően szervezett játékkal, táncokkal folytatódott, melyben helyet kapott a jelmezbemutató is. A gyermekek és animátorok egyaránt kaptak a kreatív jelmezekért egy kis apró finomságot ajándékul. A közös szervezett játékba még a
szülőket is sikerült bevonni. A délután csúcspontjaként egy különleges vendég érkezett a farsangi mulatságra. Máriabesnyőn szolgál Anton testvér, aki kapucinus szerzetes. A fehérorosz származású missziós már a mogyoródi oratóriumban és a tordasi közösségben is elvarázsolta nézőit. Most az egri oratórium apraját és nagyját szórakoztatta bűvészbemutatójával. A délután közös imádsággal zárult, melyben a családokért imádkozott a közösség. Carolina nővér Jó éjszakát gondolataiban a vidámságról, a humorról beszélt. Kiemelte, hogy Bosco Szent János életében és Mazzarello Szent Mária életében is fontos szerepet játszott, hogy a fiatalok közé a vidám, szerető és befogadó egyház arcát vigyék. Mindannyiunk életében szükség van az örömre és a vidám percekre, melyet fontos, hogy közösségben megosszunk egymással.

Animátoravatás az egri Don Bosco ünnepen

Animátoravatás az egri Don Bosco ünnepen

Január 31-e Bosco Szent János égi születésnapja. Ehhez közeli napokon oratóriumainkban Don Bosco ünnepre gyűlnek össze a kicsik és nagyok. Így volt ez idén az egri oratóriumban is, ahol az ünnep egyik különlegessége, hogy egy új kisanimátor és egy új animátor is megkapta sárga és narancssárga kendőjét, a közösség együtt szentmisében adhatott hálát értük is.

Sály Fanni egri animátor számára is emlékezetes volt az idei Don Bosco ünnep: „A családi napok mindig nagyon felemelő projektek szoktak lenni az oratóriumban. Mindig olyan programokkal készülünk, amelyek minden korosztálynak izgalmasak lehetnek. A kisebbek most sokat játszottak együtt, láthattak egy történetet Don Bosco-ról, majd pedig maga Don Bosco is „ellátogatott” hozzájuk és kérdezhettek is tőle. Oratóriumunkban nagy szerepe van a színjátszásnak, így animátoraink örömmel bújnak a szentéletű pap bőrébe egy-egy jelenetre a fiatalok kedvéért. A nagyobb gyermekek, animátorok és szülők pedig eközben egy rövid előadást hallhattak, majd pedig egy izgalmas Kahoot kvízen mérhették össze tudásukat. A délutánt egy közös szentmisével zártuk, ahol egy animátor és egy kisanimátor is ígéretet tett. Mindig öröm látni, hogy egyre több animátor vállal önkéntes feladatot az oratóriumunkban, ezt pedig együtt ünnepelni a családokkal hihetetlenül jó érzés.”