FMA logo
Máriás Lányok Találkozója Gyöngyösön

Máriás Lányok Találkozója Gyöngyösön

Évekkel ezelőtt a Mogyoródi Nyári Oratórium Gyöngyösön a Ferences atyáknál kirándult, azóta Kázmér atya minden évben hűségesen küldözgette a meghívót a Fájdalmas Szűzanya búcsújára.

Ám több éven át csak lélekben tudtunk ott lenni, mivel szeptember utolsó vasárnapján Mogyoródon  ünnepeltünk. 
Éppen ezért hosszú éveken át készültek a Kati nővér örökfogadalmakor (2012. október) született  Gyermek Rózsafüzér Társulat lánykái, hogy részt vehessenek ezen a lélekemelő ünnepen. 2014. júliusától a Kiskalász tagjaiként hűségesen öltöztetik a Mogyoródi Madonnát, a Békesség Asszonyát, de már nagyon várták, hogy a Szűzanyát a vállukon hordozhassák. 
Szeptember 27-én aztán elérkezett a nagy nap. Korán reggel 23-an indultunk útra kisbuszokkal, személy autóval. Gyöngyösre érve sok-sok  hitvalló emberrel találkoztunk,  és egy nagyon befogadó Egyházközséggel, akik egy csodálatos ünnepet szerveztek  Az egész ország területéről., sőt határokon túlról 93 egyházközség hozta el a Máriácskáját, így csak a plébánia udvarában fértünk el.  De még a mise előtt hosszú sorokban bevonultunk a templomba, hogy „beköszöntsünk” a Gyöngyösi Fájdalmas Szűzanyának. Az ünnepi szentmisén otthonosan éreztük magunkat, mivel  megyéspüspökünk, Beer Miklós püspök atya volt a főcelebráns, majd a búcsús szokások szerint a körmenetben hordoztuk a városban a Mária szobrokat, majd a gyöngyösiek „saját” Úrangyalával zártuk az imádságot. Jól esett a finom ebéd, majd megnéztük a Ferences múzeumot, és az Ország legrégebb óta folyamatosan működő Könyvtárát. Majd a templomba betérve elbúcsúztunk a Szűzanyától. 
Testben elfáradva, de lélekben megújulva boldogan tértünk vissza Mogyoródra.

Nyitó Évközi Oratórium Egerben animátor-avatással

Nyitó Évközi Oratórium Egerben animátor-avatással

„Itt van az ősz itt van újra…”

és ezzel együtt az évközi oratóriumunk is megnyitotta kapuit, amelyet nem csak a fiatalok vártak már nagyon, hanem az animátorok és a nővérek és Fülöp atya is.

Több szempontból is különleges, meghatározó és meghitt volt ez a nap az egri oratóriumunk életében. Színes lufik és széles mosolyú fiatalok töltötték be az újra gyerekzsivajtól hangos termeket. Táncos hangulattal indult a délután, majd egy közös játékkal nyitottuk meg a 2015/2016-os évközi oratóriumot. A nap fénypontja: a Szentmise több szempontból különleges volt számunkra. Hat kisanimátorunk ugyanis animátori ígéretet tett, és két animátor pedig megújította a fogadalmát. Elvi nővér kiemelte a kendőátadásnál, hogy az újonnan fogalmat tett szalézi animátorok sose feledjék, hogy mi is a különbség egy hotelben dolgozó animátor és egy Don Bosco pedagógiáját követő szalézi animátor között. A mi feladatunk ugyanis Jézushoz vezetni a fiatalokat, akiket a Gondviselés ránk bízott. Ezek után Ági nővér fiatalos öleléssel köszöntötte a szalézi animátor családban a fiatalokat. Az animátorok egy egy szál rózsával köszönték meg szüleiknek a figyelmes és türelmes támogatást, illetve, hogy elvezették őket az oratóriumba. A délután finom uzsonnával folytatódott és estig tartott a játék, a csocsó, a biliárd és a táncok. Szeretettel köszöntjük Fannit, Hédit, Erdős Katát, Koncz Katát, Marcit és Bencét az animátori közösségünkben. Kívánom, hogy animátori ígéretük után továbbra is nemeslelkűen apostolkodjanak és mindenkor hűek tudjanak maradni ehhez az életformához.

Domán Vivien (egri animátor)

 

2015 Szeptember Mogyoródon

2015 Szeptember Mogyoródon

A Szalézi Munkatársak és az Animátorok is összegyűltek szeptember első napjaiban, hogy megtervezzék az új pasztorációs évet.

De fontos, hogy az imaháttér is meglegyen, éppen ezért a Szalézi Munkatársak gyalogosan indultak Máribesnyőre a Kisboldogasszony napi búcsúba.

Szept 12.-én pedig az animátorok szélesre tárták az Oratórium kapuit, hogy vidám játékkal közösen kezdjük el az új oratóriumi évet.

Szept. 18-19-én a Szerzetesek Terére, Budapestre voltak hivatalosak nemcsak a nővérek, hanem a velük együttműködő világi felnőttek és fiatalok, hogy bemutassák a társadalomnak, hogy mit is tesznek ma a világon a megszentelt élet tagjai. Mogyoródról is sok család és fiatal jelen volt a téren, különösen a péntek esti Don Bosco Rockoperára érkeztek szép számmal, illetve az animátoraink szombati programjára, akik még a Nagyszínpadon is felléphettek.

Szept. 25-27-i hétvége, a pénteki szakadó eső miatt, kicsit csendesebben indult, ám a szombaton délelőtt már a „Kreatív csajok” buzgón dolgoztak, s tanulták az új fajta festési technikákat. A délutáni Oratóriumi délutánonvidáman játszottunk, és beszélgettünk. Különösen örömmel böngésztük az évközi Oratórium jelmondatát ábrázoló molinót, rajta az Oratóriumi fényképekből összeállított Irgalmas Jézus képpel. Így már a kisebbek is megérthették, hogy mit is jelent a „Képmás, máskép/p/!” éves jelmondatunk. És már ezen a szombaton a beszélgető körben az irgalmasság egyik vetületéről, a befogadásról beszélgettünk.
Este a nagyok a Filmklubban „ Mindenség elméletét” nézték meg, nemcsak a kozmológusok a világába nyertünk betekintést, hanem az élet értelméről gondolkodhattunk, ugyanis a vetített filmben a fiatal Stephen Hawking teste egyre szűkebb korlátok közé kerül, szelleme túlszárnyal az elméleti fizika határain.
Vasárnap a Gyermek Rózsafüzértársulat tagjai zarándoklatra mentek, este pedig az animátorok egy csapatépítő játékos estén vettek részt. Hol? Mit? Maradjon az ő titkuk, bár a sasszeműek a fényképekből könnyen rájöhetnek.

Látogatók az Egri Oratóriumban

Látogatók az Egri Oratóriumban

Mint tavaly nyáron idén is sor került a kazincbarcikai Caritas tábor lakóinak látogatására az egri oratóriumban.

A helyszín még mindig a Segítő Szűz Mária Leánykollégium volt ahova nem sokkal fél kilenc előtt érkeztek. Még szinte ki se pihenték fáradalmaikat máris az egri Animátorok játékokkal bombázták őket. Kedvcsinálónak egy kétmenetes „hógolyócsatát” vívtak papírgalacsinnal. Utána bementünk és kezdődött a nagy kedvenc a bans. A bans után billiárdoztak és csocsóztak még egy jót majd pedig felmentünk a kápolnába ahol Ági nővér vezetésével imádkoztunk és okultunk egy kínai történet alapján. Ezzel sajnos vége lett az estének és fájó szívvel búcsúztunk a kazincbarcikaiaktól.

Dudás Bence animátor

BoscoFeszt

BoscoFeszt

Don Bosco születésének 200. évfordulójának tiszteletére a Szalézi Ifjúsági Mozgalom animátorai először hívták a 14-17. év közötti kamaszokat Péliföldszentkeresztre egy közös táborozásra.

Az egész országból érkezett fiatalokat előadások, imádságok,  hajnali szentmise, tábortűz, táncház, sportbajnokság, színházi és zenei műhely, előadások, éjszakai túra, strandolás és számtalan más színes program fogadta. Az együtt töltött időoly jól sikerült, hogy a résztvevők azt kérték, hogy jövőre legalább 10 napos legyen a Bosco Fest!

Egri Nyári Oratórium

Egri Nyári Oratórium

Az idei nyár sem telhetett el az egriek számára nyári oratórium nélkül. Idén egy mesés, hegyvidéki települést, Bükkszentkeresztet választottuk helyszínül.

A tábor négy héten át, korosztályokra bontott csoportokban zajlott, Elvi és Ági nővér vezetésével.
„Elég, hogy fiatalok vagytok, máris szeretlek benneteket” lett az idei oratóriumunk mottója. Ennek megfelelően minden nap megismerkedtünk egy-egy történettel, amelyben Don Bosco egy hátrányos helyzetű fiatallal találkozik, és változtatja meg csupán szeretetével, iránta való figyelmével annak eddigi életét. A csoportbeszélgetéseken tehát leginkább a hála, előítéletek, önismeret és feltétlen szeretet témáit jártuk körül. Kisebb feladatokban igyekeztünk arra sarkallni a fiatalokat, hogy a megbeszélteket a nap folyamán a csoporton belül, illetve később, hazatérve is gyakorolni tudják. Don Bosco útmutatásai és tanítása mellett természetesen a színes programokból sem volt hiány.
A hely kínálta lehetőségeket, és a szép időt kihasználva nagyokat kirándultunk a környéken. A helyismereti verseny során pedig nem csupán a faluról, és annak környezetéről, hanem a helybeliek kedvességéről, és közvetlenségéről is megbizonyosodhattunk.
A kézműves foglalkozásokon az ügyességünket tettük próbára, míg a sorverseny, illetve a métázás során a közösség erejét ismerhettük meg. A hét csúcspontjának számított, amikor a gyerekek az íjászat rejtelmeibe kaphattak betekintést.
Minden nap a helyi templomban gyűltünk össze, hogy Fülöp atya által celebrált szentmisén vegyünk részt, és hálát adhassunk a nap eseményeiért, egymásért. Az atya jelenléte a tábor során arra is lehetőséget adott, hogy a szerda esti csendesebb, lelki program zárásaként szentgyónásban is részesüljünk.

A közös imádkozásoktól kezdve, a játékokon, mókán keresztül, a házimunkáig sok-sok mindent éltünk át és tanultunk meg együtt, legfőképpen egymástól. Érkezésünkkel így nem csupán az alkalmi szállásunkat sikerült belaknunk, otthonossá tennünk, hanem mi is egy erős közösséggé, családdá formálódtunk a napok során.
Ebből a családi légkörből érezhettek meg valamit a minket évről-évre meglátogató Szent István Televízió és Rádió munkatársai is, mivel a felvételek és interjúk készítése után még sokáig köztünk maradtak, hogy velünk együtt kézműveskedjenek, ebédeljenek.
A búcsúzás most is, mint mindig nehéz volt, de megkönnyítette az, hogy tudtuk, az év során, de legalább is jövő nyáron biztosan találkozunk.

Enikő Káli animátor