FMA logo
Nyári Oratórium Pesthidegkúton

Nyári Oratórium Pesthidegkúton

Ebben az évben is szeretettel vártuk a gyerekeket Pesthidegkúton a Nyári Oratóriumba a nyári szünet első két hetében.

Annyira népszerű volt a tábor, hogy a megszokott hetenkénti 40-60 gyerek helyett idén első héten 120 körüli létszámban jöttek, és második héten sem voltunk sokkal kevesebben. A segítők száma is nőtt emiatt néhánnyal, és végül egy szuper animátor csapattal tudtunk együtt dolgozni a két hét alatt. Délelőttönként a szakkörök alatt próbáltak a gyerekek, ami a déli Úrangyala után is folytatódott. Ezután sokszínű kézművesekből lehetett választani. Napjainkat színesítette a szerdai kirándulás a Solymári várba, ahol a „toronyból” egész Solymárt láthattuk. Második héten is folytatódtak a szakkörök és a kézművesek. A Péliföldszentkereszti kirándulás mindenkiben mély nyomokat hagyott, a bansolástól kezdve az akadályversenyen át a hazafelé utazó buszos buliig.

2015.PesthidegkutOratorium0361

Tartottunk meg egy számháborús délután is, amit nagyon élveztek, mert egy parkban játszottuk. Előző héten a színes csoportok bemutathatták sportosságukat a fergeteges sportnapon. A két élményekben gazdag hetet egy mise zárta le, amit Flavio atya tartott. A mise keretén belül 5 új animátort avattak, akik ennél fogva még komolyabban veszik a szalézi „hivatásukat”. A gálán bemutatkozott a karate csoport, a táncosok, a fizika szakkörösök, poharasok és az énekesek, a színjátszósok, a fodrászosok. A gálát az animátorok előadása zárta, amit fergeteges bansolás követett addig, amíg le nem ment a nap. A táncba a lelkesebb szülők is csatlakoztak! Köszönjük ezeket a heteket a nővéreknek, az animátoroknak, a segítőknek és nem utolsó sorban a gyerekeknek. Találkozzunk szeptemberben az évközi oratóriumban!

Kovács Zsuzsi és Koncz Katalin

Családi esték

Családi esték

Míg naponta a gyerekek az oratóriumban vannak, a szülők dolgoznak, ám fontosnak tartjuk, hogy a szülők is betekintést nyerjenek az oratóriumi tevékenységbe, ezért péntek esténként a családokat invitáljuk az Oratóriumba

. Első hétvégén a Karikás néptánccsoport vezette táncházban közösen gyakorolhattuk a magyar tánc alaplépéseit. Két péntek este pedig a sporté volt a főszerep. Fociban a legjobb csapat megmérkőzhetett az „Apukák” csapatával, bár a Kosárlabdában a szülők nem vállalták a megmérettetést, de itt is a legjobbak érmeket vehettek át. Az utolsó nap pedig a záró este keretében a megtekinthető a Kézműves foglalkozásokon készült munkadarabokból álló kiállítás, majd a szentmisében hálát adunk az együtt töltött egy hónapért, végül táncokból, jelnetekből álló színes műsorra hívunk mindenkit az Oratóriumba!

Hittantábor 2015

Hittantábor 2015

A nyári szünet első napján, június 15-én, a Kati nővér vezetésével huszonheten útra keltek Mogyoródról, hogy az évenként megrendezésre kerülő Hittantáborban részt vegyenek. 

Balatonlellén, a Badalik  Bertalan Közösségi ház lett arra a hétre az otthonunk. A plébános, Kovács Jenő atya szívesen fogadta be kis csapatunkat, mi pedig örömmel vettünk részt az egyházközség szentmiséin, s közben a gyönyörű templom  üvegablakai biztattak bennünket, hogy egyre inkább a magyar szentek nyomdokait kövessük. Szerdán plébánosunk, Miklós atya is meglátogatott bennünket!  A lelki programok mellett, hajókáztunk, az Afrika Múzeumban jártunk, egy Horgász paradicsomban a Balaton halállományával ismerkedtünk, a táborhelyen pedig játszottunk, s az időjárás is kegyes volt hozzánk, s több délutánt is a strandon töltöttünk. Sajnos az idő nagyon hamar elszaladt, de itthon már várt bennünket a Nyári Oratórium, így szomorkodni nem volt időnk!!!

Nyári Oratórium Pesthidegkúton

Péliföldszentkereszt – Dunakeszi –Pannonhalma

E három helyszín volt a mogyoródi oratórium kirándulásainak a célpontja. Péliföldszentkereszten rácsodálkoztunk, hogy mennyi oratórium van az országban…

és mennyire nagyszerű az erdőszélén együtt énekelni a szentmisén, majd sok százan együtt játszani. A második héten Dunakeszin, az Opitz Nándor Sportrepülőklub otthonában megismerkedhettünk a vitorlásrepülés titkaival, majd a kisfilm után a hangárban mindenki kipróbálhatta a vitorlásrepülőt, délután pedig azon szerencsés gyerekek, akik egy pályázat nyertesei voltak felülről is megszemlélhették a Gödöllői-dombságot. A harmadik után pedig igazán messzire vezetett, erre a kirándulásról a 4 osztályos Markovits Emma így ír:
A pannonhalmai utazás nagyon jó volt. Odafele busszal mentünk, az út 2 és fél órás volt. Két busszal utaztunk, ha jól tudom összesen 92 gyerek volt és 20 animátor, kis animátor és önkéntes. Amikor leszálltunk a buszról, felgyalogoltunk a gimnázium elé, és ott egy kis interaktív foglalkozáson vehettünk részt. Majd az idegenvezetővel együtt felsétáltunk a templomba. Ott megtudhattuk, hogy a templomban Szent Márton kéz- vagy lábcsontját őrzik. A templom még mindig a régi, de a bútorok kicsit már modernek. A bencések naponta háromszor imádkoznak a templomban. Egyébként maga a templom 800 éves. Még azt is megtudhattuk, hogy ott őrzik a Tihanyi Apátság alapító levelének eredeti változatát, de azt nem láthatja a külvilág. Az idegenvezető megmutatta a templomot és a kerengőt. A kerengő középen levő kis kertben régen gyógynövényeket neveltek. És persze a könyvtárat is megnéztük, amiben több, mint 100 000 könyv van, és ez még csak az egyharmada amit láthatnak az oda látogatók. A többi lent van elhelyezve az alagsorban.

Miután végigjártuk az épületeket, lementünk a gimnázium sportpályájára. Ugyebár, ott van egy gimnázium is, ahova csak fiúk járhatnak. Persze most nem voltak ott, mert nekik is nyári szünet van. A pályán ebédeltünk, aki akarta megnézhette a templomban ebéd után, hogy hogyan imádkoznak a bencések, a többiek focizhattak. Utána Kati nővér feladatlapot osztott ki az animátoroknak, és csapat szerint, ki milyen színű volt (kék, zöld, sárga és piros), beálltunk. Minden csapat elvonult, hogy megoldja a feladatlapot. Azután találkoztunk a főapáttal, aki előadást tartott nekünk a bencések életéről. Majd készítettünk a főapáttal egy közös képet, és elindultunk a buszhoz. Visszafelé úton majdnem mindenki elaludt. Szerintem nagyon jó volt ez a kirándulás, sok érdekes dolgot megtudtunk és örülök, hogy a nővérek és az animátorok megszervezték ezt nekünk!

Markovits Emma (Sárga csapat)

Egy nap a Mogyoródi Oratóriumban

Egy nap a Mogyoródi Oratóriumban

A hivatalos program csak 9 órakor kezdődik, de már reggel ¾ 8-kor nyüzsgés van, mivel 8 órakor az animátorok imája kezdődik.

Közben érkeznek a gyerekek is, akiknek a szülei munkába indultak. Ők az első órában Margaret nővérrel és a KÖSZ-is fiatalokkal (Közösségi Szolgál= „50 óra önkéntesség az érettségiért” ) játszanak. Amikor véget ér az animátorok napindító programja, vidám táncolásba kezdünk, s megtapasztaljuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, ugyanis nap mint nap 200-an töltjük meg az Oratórium nagynak éppen nem nevezhető termét. A napi téma bevezetése idén egy filmsorozattal történik, ugyanis a bicentenáriumi évben járva könnyen érthető : Don Bosco,de mivel már az elmúlt években foglalkoztunk az életén túl, a szalézi család szentjeivel, az álmaival, és a fiúkkal való találkozással, sokáig kerestük, hogy mi is legyen idén a vezérfonal, s végül elhatároztuk, hogy a szeretet útját követjük nyomon Don Bosco életében, melyet az „Érted DoBban!” jelmondattal foglaltuk össze. Az első héten az otthonról kapott szeretetről elmélkedtünk, majd az iskolai évek történetei kapcsán a felebarátok iránti kölcsönös szeretetről, a harmadik héten az Isten gondoskodó szeretetét, az utolsó héten pedig Don Bosco műveiben, hogyan is adta tovább mindazt, amit megtapasztalt. Majd az évfolyamonkénti kiscsoportos beszélgetések segítenek, hogy elgondolkodjunk a saját életünkön is.

A délelőtt második felében kézműveskedünk, majd a banszolással és az Úr Angyala elimádkozásával ér véget a délelőtt. 12 órakor, aki csak tud hazamegy ebédelni, míg a többiek az iskola tanáraival mennek a menzára. 14.30-tól az animátorok a délutáni játékokat készítik elő, majd 15 órától a szabad játékok veszik kezdetüket, s 16 órától a csapatjátékok keretében 4 csapat küzd az Oratóriumi Vándorkupáért. A nap végén visszatekintünk a napi vezér témára, a legfigyelmesebbek még gyűjthetnek néhány pontot a csapatuknak, majd a záróima után 17.30-kor indulhatnak hazafelé a gyerekek. Az animátorok napja még tovább folytatódik, hiszen a nap végén megbeszélik a napi élményeiket, nehézségeiket, és tervezik, a következő napot.

Oratóriumi tevékenységünk színfoltja a péntek esti családi esték a heti kirándulás, melyről külön cikkben szólunk.