FMA logo
December az egri oratóriumban

December az egri oratóriumban

Mint mindenhol a világon az oratóriumba is elérkezett a december. Karácsonyra készülődve az oratóriumba érkező gyerekek mézeskalácsot sütöttek. Jó volt látni a gyerekek arcán az örömöt, hogy kiélhetik művészi tehetségüket.

A mézeskalács hamar elfogyott de az élmény a gyerekekből nem fog egy ideig.
Nem sokkal később a Jézuska is járt köztünk és mindenkinek hozott ajándékot. Természetesen a kézműves ekkor sem maradhatott el melyen karácsonyfadíszeket készíthettek a gyerekek. Így a gyerekek jókedvvel, kis ajándékkal és sok boldog élménnyel várják otthon a karácsonyt. Áldott ünnepeket és boldog új évet!

Dudás Bence egri animátor

Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság (Mogyoród)

Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság (Mogyoród)

2015. november 14-án került megrendezésre – immár 16. alkalommal – a Falka József Kántoratyáról elnevezett asztalitenisz bajnokság az Oratóriumban.

A hagyományos versenyre a mogyoródi fiatalok mellett ezúttal is szép számmal neveztek be más Oratóriumokból. Ezt nagy örömmel emelte ki Carolina nővér a résztvevőket üdvözlő megnyitó beszédében. A verseny ezúttal is imával kezdődött, melyet Andrásfalvy János atya, a Kazincbarcikai Szalézi Iskola nevelési igazgató-helyettese vezetett. A helyi rendezvénnyel egyidőben több más esemény is zajlott, talán ennek köszönhető, hogy a lányok számára nem kellett külön kategóriát indítanunk.

A résztvevők ezúttal sem maradtak étlen-szomjan, számos szorgos és gondos kéz serénykedett a szendvicsekkel, finom süteményekkel és a forró teával. Délután 3 óra is elmúlt, amikor a résztvevők és szurkolók kis serege az eredményhirdetést meghallhatta. Valamennyien játékos egy kis ajándékkal távozott Mogyoródról. A serlegeket és az érmeket ezúttal is Carolina nővér és Babicz László adták át. A győztesek névsora a következő:

Fiúk
1.) Kárpáti Ágoston
2.) Takács Levente
3.) Zsalabek Jenő

Junior / Felnőtt
1.) Trembeczki József
2.) Kolompár Roland
3.) Domonkos atya

Az esemény végén Babicz László megköszönte a szalézi munkatársak, animátorok és valamennyi segítő munkáját, akik a hosszú napon gondoskodtak rólunk. Külön köszönetet mondunk a 29. sz Coop áruház vezetőjének, Pásztorné Marikának, aki ezúttal is a rendezvény támogatója volt. János atya is hálával említette a szervezők kitartó munkáját, egyben elismerését fejezte ki a győzteseknek, azt emelve ki, hogy a rendezvény országossá vált. A helyiek mellett Óbudáról, Egerből, Galgamácsáról, Kazincbarcikáról érkeztek versenyzők. Gratulálunk a nyerteseknek – és mindenkit szeretettel várunk vissza Mogyoródra, a jövő áprilisra tervezett XVII. cso-csó bajnokságra!

/a szervezők/

Oratóriumi kirándulás

Oratóriumi kirándulás

Az őszi szünetben egy egész napos kirándulásra indultak a Mogyoródi Oratórium legkisebbjei.

Már a Budapestre vezető fél órás HÉV út során megfogalmazódott a lányokban, mennyire izgalmasabb közösen utazni, mint egyedül. Boldogan utaztak a mozgólépcsőn, a villamoson és a metrón, sőt még egy meglepetés is várt ránk! Az Erzsébet hídtól a Parlamentig hajóval utazhattunk. Időhiányában az Országházát csak kívülről csodáltuk meg, a magyar nép gyökereivel pedig a Szent István Bazilikában ismerkedtünk. Délutánra megérkeztünk Minipoliszba. Az interaktív kiállításon, a kis méretben felépített városban, több mint 20 munkakört próbálhattak ki a gyerekek.
Nagyon sok élménnyel tértünk haza, és már hazafelé elhangzott: „Mikor megyünk legközelebb?” „Akkor menjünk a Parlamentbe is!”

Őszi nagy közös oratórium Egerben

Őszi nagy közös oratórium Egerben

Nálunk Egerben minden hónapban egy szombat nagyszabású játékdélutánt jelent az oratóriumban.

A gyerekek és az animátorok is nagyon várják. Kettő után megérkeznek a fiatalok, és később közösen szervezett játékokkal várjuk őket. Megtelnek az oratórium termei. Később léleképítéssel folytatódott a délután, hogy együtt Jézushoz vezethessük a gyerekeket. Október a rózsafűzér hónapja, Ági nővér a Szűz anya tiszteletéről beszélt nekünk. Don Bosco számára is fontos volt Mária, aki égi édesanyánkként vigyáz ránk és közbenjár Jézusnál. A kisanimátorok sok falevelet gyűjtöttek, préseltek és azokból szép termésképek készültek a gesztenyebábuk mellett. A délutáni gyermekkacaj közepette meguzsonnáztunk és a kápolnában zártuk le az októberi nagy őszi oratóriumot.

Domán Vivien egri animátor

Nagymarosi Ifjúsági találkozó

Nagymarosi Ifjúsági találkozó

Szombat kora reggel az egri oratóriumból és kollégiumból kis csapatunk elindult Nagymaros felé, hogy részt vegyünk az idei őszi ifjúsági találkozón.

Idén a főegyházmegyei csoporthoz csatlakoztunk utazásunkkor. Megérkezésünkkor már sok ismerős arccal futottunk össze a ki Duna menti városkában már nagy volt a nyüzsgés. A főelőadást Varga Kapisztrán tartotta, aki az elköteleződésről beszélt, ami után egy megrendítő és igazán szívet melengető tanúságtétel következett Hanka nővér ciszterci novícia által. A találkozó szentségimádással folytatódott. Ezt követően különböző fakultációk közül választhattak a résztvevők. Ebédidőben a csodálatos Duna parton folytatódtak a beszélgetések. A jó hangulatú délutánon sok fotó készült.

A különböző közösségek standjai közt azonnal célba vettük a SZALIM (Szalézi Ifjúsági Mozgalom) standját is, ahol más városokból jövő szalézi animátorokkal találkozhattunk. A régi ismerős animátorok, nővérek és atyák emelték számunkra a találkozó értékét. A napunkat egy közös szentmise zárta. Hűséges az Isten – emlékeztetett az idei őszi találkozó mottójára Palánki Ferenc. A naplementével egyidőben a mi buszunk is hazafelé tartott Egerbe. A találkozón a szívünkbe ivódtak a gondolatok: Az ifjúság a nagy kérdések ideje, de a nagy válaszok idejének is kell lennie. Ekkor kell Isten mellett is meghoznunk az alapvető döntést.

Domán Vivien
egri animátor

Kazincbarcikai diákok Egerben

Kazincbarcikai diákok Egerben

Csütörtök délután kellemes napsütéses időben érkezett egy lelkes kazincbarcikai csapat hozzánk a kollégium udvarára.

A barcikai diákok Egerbe kirándultak és felfedezhették a barokk városka szépséges őszi oldalát. A nővérekkel már imádkoztunk a jó Istenhez a napsütéses időjárásért, amely kedvezett nekünk és egy vidám délutánt tölthettünk el közösen. A városnézés után a kollégiumunkban három klassz megmozgatós, futkározós játékkal vette kezdetét a közös program. Az ötven fős barcikai diákcsapat hangja töltötte be a Segítő Szűz Mária Kollégium udvarát, ahol a Don Bosco Oratórium felirat mellett a lufik pukkantak, a játékban az nyert, akinek bokájához kötözve épségben maradt színes lufija.

Végül a kápolnában zártuk az együtt töltött időt. Ági nővér a békéről beszélt és az ima fontosságáról. A diákok figyelmesen hallgatták, majd együtt imádkoztunk. Búcsúzáskor nem maradhatott el a finom csokoládé sem.

Köszönjük, hogy itt voltatok, bármikor szívesen látunk Benneteket!

Domán Vivien 
(egri animátor)