FMA logo
Pesthidegkúti Nyári Oratórium 2016

Pesthidegkúti Nyári Oratórium 2016

A nyári oratórium témája Pesthidegkúton összetett volt.

Minden nap foglalkoztunk az irgalmasság egy cselekedetével, egy lélek gyümölcsével, egy bűnnel, és egy szenttel, aki a példaképünk lehet. Minden nap egy reggeli imával és gondolattal indítottuk a napunkat, majd korosztály szerinti kiscsoportokban folytattuk a beszélgetést és a játékot.

Idén Pesthidegkúton először, egy másfajta csoport is alakult, a legnagyobbakból a kalandcsoport, akik minden nap elhagyták az oratóriumot és elkirándultak egy másik helyre, ahol játékosan, másfélekeppen dolgozták fel ugyan azt a témát. A délutánjainkat is szép napsütésben tölthettük, ennek a szép időnek köszönhetően sikerült megtartanunk (kétszer is) a sok-sok éve várt vizes napot, ami hatalmas hangulatot hozott az egész táborba. A két hét alatt egyszer Esztergomba kirándultunk, ahol egy izgalmas akadályversennyel ismertük meg a várost és a bazilikát is.

Nyar2016_028

Nekem személy szerint nagy élmény volt, amikor a bazilikába egy nagy körbe álltunk és elimádkoztuk a Miatyánkot. Látszik, hogy gyerekek, segítők, animátorok, nővérek és atyák egy közösséget alkotunk, egymásért vagyunk, egy a célunk. A másik kirándulásunknak kicsit közelebbi célpontja volt, a Máriaremetei kegytemplomhoz mentünk el hogy átlépjük az Irgalmasság kapuját, és így teljes búcsút nyerjünk.

A nyári oratórium utolsó napján került sor a záró gálára, ami egy szentmisével kezdődött, amelyben kisanimátor lett Skublics Zsófi és animátori ígéretet tett Baranya Bence. A mise után kezdődött a nagy ünnep, amelyben a gyerekek megmutatták, hogy milyen szakkörön mit tanultak a két hét alatt. Volt színjátszás, bans, fizikai-kémiai kísérletek, hajfonás, musical, jelnyelv stb… Együtt vigadtunk egész estig, jó hangulatban, sok tánc mellett együtt a gyerekek, fiatalok, animátorok, nővérek. Köszönjük azoknak, akik bármi módon segítettek a tábor létrehozásában és lebonyolításában, vagy akik imáikkal kísérték végig az egész két hetet.

Tóth Domonkos

Az 5+1 legjobb dolog a múlt hétről

Az 5+1 legjobb dolog a múlt hétről

Egy megvalósult bakancslista a krakkói IVT-ről

A múlt héten (júl. 25 – aug. 1) Krakkóban voltam körülbelül 2,5 millió másik fiatallal. Volt pár ötletem, hogy mit szeretnék megvalósítani. Azt hiszem sikerült, szerintetek?

1. Eljutni Krakkóba #fogadtatás
Egész héten Krakkóban voltunk. A szállásunk egy szalézi iskolában volt, három másik nemzetével. Együtt laktunk hongkongi, namíbiai és brit fiatalokkal is. Egyszóval, amikor hazaérkeztünk egy eseménydús napról, akkor sem unatkoztunk, mindig volt kit megismerni és beszélgetni vele.

2. Selfiezni minél több szerzetessel #rózsafűzérekrózsafűzérekmindenhol
A Hivatások Expója tökéletes hely erre. Kis csapatunkkal körbe jártuk az egészet és rengeteg szerzetesrenddel, mozgalommal ismerkedtünk meg. Nem volt gond, hogy alig tudtunk angolul, hiszen a nevetés minden nyelven ugyanaz. Remekül szórakoztunk, rengeteg képpel és vidámsággal gazdagodtunk.

3. Imádkozni a pápával #bliccelapápa #aviláglegnagyobbpizsipartyja
Szerintem erre volt a legtöbb alkalmam az elmúlt héten. A szentatyával együtt jártuk a keresztutat a Błonán (egy hatalmas rét, ahol szektorokba osztva vehettünk részt a közös eseményeken (a mienk a D4-es volt)) és együtt virrasztottunk a Campus Misericordiaen (egy még sokkal hatalmasabb rét, ahol ott is aludtunk a szabad ég alatt kb. 2 millióan). A pápához nem csak az ima kötődik, hiszen rengeteg idő abból állt, hogy vártuk a pápát. Ha azt hiszitek unatkoztunk, akkor rosszul teszitek. Ilyenkor volt a legnagyobb élmény ott állni a tömegben, és mindenkitől hallani: „Te jó ég!!! Mindjárt itt a pápa!!!”.

4. Sok szalézi fiatallal találkozni #VivaDonBosco #munkamorál
Egy villamosút oda, örömködés a koreai szaléziakkal, egy villamosút vissza, mert túl korán érkeztünk. Egy ebéd a szalézi szemináriumnál, egy villamosút megint oda, örömködés az összes szalézival a világ minden tájáról. (Csakúgy odasúgnám, hogy 6000-en voltunk.) Egy nagyon finom vacsora, egy fantasztikus ima és szentségimádás, egy közös selfie a Rettor Maggiore-val és sok kicsi kép a Madre Generale-val. Majd egy villamosút haza őrülten jó hangulatban amerikaiakkal, guatemalaiakkal és rengeteg kiabálással, kacagással és páratartalommal. I – I belive – I belive in – I belive in Jesus – I belive in Jesus Christ!

5. Új barátokat szerezni #嗨 #ejtsdléjhao
Azt hiszem mindenkit értek apró örömök: ingyen ölelések, kitűző és karkötőcserék, mosolyok és összenevetések, 100 fölötti pacsiszámok. Mert pacsizni majdnem mindenki szeretett és most nem csak a fiatalokra, hanem a fiatalos lelkű rendőrökre, tűzoltókra, mentősökre gondolok. Én személy szerint egy csodás barátot kaptam a világ másik feléről, Hongkongból.

5+1. Megszakítás nélkül boldognak lenni #egyénirekord28óra/nap
Nem csalás nem ámítás, tényleg belefér 28 óra boldogság egy napba. Az a boldogság túladagolás, ami az IVT hetének élményeiből a mienk lett, egy évre elegendő örömöt okoz. Kár, hogy nem tudom instant bezacskózni. Mindenesetre én még most is ebből az örömből élek és örülök. Hálát adok Istennek, hogy 2 millió másik emberrel együtt Vele lehettem!

/Skublics Zsófi/

#Mi_kell_a_boldogsághoz?

#Mi_kell_a_boldogsághoz?

Balaton, haverok, sunshine. Mi kell még a boldogsághoz?

Hm… elég sok minden
Ahhoz, hogy a Balaton ne csak egy hely legyen, hanem a találkozás helye, ahhoz, hogy ne csak haverjaink legyenek, hanem barátaink, és ne csak a sunshine melengesse a szívünket, szükségünk van egy nagyon fontos dologra: a szeretetre.
A tanév kezdete előtt néhány nappal a pesthidegkúti animátorokkal leugrottunk egy hétvégére Balatonalmádiba, kipihenni a nyarat, és felkészülni a sulira. (Ne mosolyogj! Ha szalézi vagy tudod, hogy a nyarat tényleg ki kell pihenni, ez igenis komoly dolog! 😀 ) Gyönyörű időnk volt. Pénteken gyülekeztünk, együtt vacsiztunk, filmeztünk és egyszerűen csak örültünk annak, hogy együtt vagyunk. A program nagyon laza volt, szombaton komótosan ébredeztünk, reggeliztünk, meghallgattunk egy izgi előadást a szerelem kémiájáról, amit aztán alaposan megtárgyaltunk. Később néhányan nekiláttak az ebédfőzésnek, míg a többiek nagy lendülettel és erőbedobással folytatták a semmittevést. 🙂 Késődélután strandoltunk egyet, és miután alaposan átfáztunk a jéghideg vízben, elindultunk vissza a szállásunkra, hogy elkészítsük magunknak a sütögetős-tábortüzes-énekeslős-beszélgetős vacsit.
Egy csettintésnyi idő alatt eltűnt az éjszaka, és HOPP vasárnap lett. Reggeli utááááá… Várjunk csak! Valamit elfelejtettem! Isten, hát persze!! Ő is velünk volt, hogy is hagyhattuk volna ki a buliból!?

Minden reggel imával kezdtünk a napot, és esténkét azzal zártunk, hiszen Isten nélkül egy szalézi program, olyan haszontalan, mint az internet számítógép nélkül, vagy a youtube videók nélkül… Szombaton és vasárnap is megünnepeltük a Szentmisét. Vasárnap a Mise, majd az azt követő reggeli után, nekiálltunk értékelni az emúlt oratóriumi évet, és megtervezni a következőt. Szinte vágni lehetett a szeretet, a lelkesedést, az odaadást, és a krumplit az ebédhez. 🙂
Ebéd után (ami közösen készített paprikás krumpli volt) kitakarítottunk a kölcsön kapott nyaralót, és fájó szívvel elindultunk mindannyian hazafelé, a szerencsések vonattal, a többiek autóval.
Összességében elmondhatjuk, hogy a „Balaton, haverok, sunshine” együttes, hozzáadva a szalézi lelkiséget, a szeretetet és nem mellesleg Istent, megadta a lehetőséget az őszinte öröm megtapasztalására, megélésére, és így a tanév elején nemcsak a táskánk és a fejünk lesz tele, hanem a szívünk is.

A nyári oratórium utolsó napja Mogyoródon

A nyári oratórium utolsó napja Mogyoródon

Sajnos gyorsan elérkezett ez a nap.

Ez a nap, teljesen más mint a többi, nemcsak a búcsúzkodó tekintetek miatt, a program is másképp alakult. A reggeli animáció helyett az esti mise énekeit próbáltuk, majd hamarosan elindultak a csapatok a falu 6 különböző pontjára, hogy megkezdődjék az akadályverseny. Közösségépítő, ügyességi játékok, és elméleti feladatok váltották egymást, s végül a csapatok a Kápolnába érkeztek, ahol megtaláltuk a „Legszuperebb hőst”, az Úr Jézust.

Ebéd után csak a szereplők jöttek vissza a színpadi próbára az Oratóriumba. A többiek az 5 órás kiállítás megnyitóra érkeztek, után az Oratórium termében megtekintettük az animátorok kis videóját illetve a hónap során készült fényképeket. 6 órakor a Hálaadó szentmisén mondtunk köszönetet a kapott kegyelmekért, majd a vidám menetet a Fő térre vonult, ahol bemutatták a gyerekek és az animátorok a műsorukat. Az animátorok utolsó jelenete még egyszer alá húzta, hogy nem a szuper képességek által, hanem a mindennapokban, az apró feladatok, a hivatásunk hűséges megélése által a lehetünk hőssé, juthatunk el a „Legfőbb hőshöz”.

Kirándulások Mogyoródról

Kirándulások Mogyoródról

Nagyon jól érezzük magunkat az Oratóriumban is, de éppen olyan fontos, hogy a távolabbi környékünket is megismerjük.

Ezért hetente egyszer kis hazánk felfedezésére indulunk.

Június 23-án a Gödöllőn ismerkedtünk a hétköznapi hősökkel, azaz a délelőttöt tűzoltók 4 helyszínes forgószínpadot szerveztek nekünk. Egyik helyen a tűzvédelmi alapismeretekkel gazdagodtunk, az udvarban egyik fiatal tűzoltó mesélt az életükről, a hűs fák alatt pedig különböző feladatokkal kellett megküzdenünk: vízből menteni, sötét pincében tájékozódni illetve fecskendővel tüzet oltani, nyilván ezek csak jelképes feladatok voltak, de meggyőződhetünk, hogy nem is olyan egyszerű, ugyanakkor a tűzoltók a sok gyakorlás hatására mennyire profik benne. A legnagyobb sikere a garázsnak volt, ahol a még a kocsikba is felülhettünk, és a bukósisakokat is felpróbálhattuk. Zárásként a tűzoltók egy próbariasztás imitáltak, és láthattuk, amint a csövön lecsúsznak, pillanatok alatt felöltöznek, s máris elindult szirénázva az autó. Az igazán családias hangulatban eltöltött délelőtt után, a Szent Imre Iskola ebédlőjében elfogyasztottuk elemózsiánkat, majd az Erzsébet kert árnyas fái alatt játszottunk.

Június 27-én a Szent László napi csobbanás keretében kilátogattunk az Aquaparkba.

Június 30-án az Irgalmasság Szent Kapuján haladtunk át a magyar nemzet ősi szenthelyén, Márianosztrán. A templom ismertetés után a szentmisében az Úr Jézussal találkoztunk, majd a tízórai elfogyasztása után a busszal visszajöttünk Kismarosra, a kis vonathoz, és a 12 órakor induló vonattal Király-rétre utaztunk. Itt a két-két szín együtt versenyzett, azaz összesen 3 helyszínen mérték össze a csoportok a tudásukat, ügyességüket. A tanösvényen a „Békás füzet” kérdéseire válaszolva, a játszótér melletti pataknál természetes anyagokból saját kezűleg épített tutaj úsztatásával, a harmadik helyen pedig a hajtányon való gyors pedálozással nyerhettünk pontot a csapatnak.

Július 7-én az egri hősök nyomába eredtünk. A várban a kicsik színek szerinti csoportokra osztva a kincses füzet segítségével ismerkedtek a várral, a nagyobbak pedig különböző stratégiai játékokon keresztül a mélyedtek el a török elleni harc rejtelmeiben. Kora délután átsétáltunk az egri oratóriumban és egy nagyszerű város játék részesei lehettünk. Rövid táncolás után sajnos indulnunk kellett haza, hiszen hosszú út várt ránk.

A 4. héten már a zárónapra készülünk így nem megyünk messzire kirándulni, csupán az utolsó nap egy akadályversenyen veszünk részt a faluban, erről az „Utolsó nap” alatt lehet bővebben olvasni.