Elkötelezzük magunkat, hogy a Szűzanyához imádkozunk, azokért a fiatalokért, akik háború és erőszak körülményei között élnek.

Amikor a misszionáriusok többnapi dzsungelben való gyaloglás után megérkeztek Mendezbe, azt látták, hogy a missziót mintegy nyolcvan fegyveres kivari veszi körül, nyilakkal, dárdákkal és machetékkel.

Corbellini atya elmagyarázta: a két kivari csoport közötti összecsapásban megsérült az egyik törzsfőnök lánya, s mivel az idegen orvos nem tudta meggyógyítani, ide hozták a misszióba. A lány jobb karját súroló golyó a mellkasába fúródott. A golyó eltávolításához sebész kellett volna.

A törzsfőnök szavai fenyegetően hangzottak:

„Ha a lány nem gyógyul meg, nemhogy nem engedjük a misszionáriusokat Macasba, de mindenkit megölünk…”

Mindenki Mária nővérre nézett könyörgő szemmel. A püspök pedig rövid töprengés után így szólt hozzá:

Elkötelezzük magunkat, hogy a Szűzanyához imádkozunk minden fiatalért, aki háború vagy erőszak közepette él.

„Tárd fel a sebet, Mária nővér. Mi imádkozni fogunk közben.”

„Nem vagyok orvos, püspök atya” – felelte. – „És milyen eszközökkel operáljak?”

„Van nálam egy kis jódoldat” – mondta Corbellini atya.

„Mi pedig megyünk a templomba, hogy Szűz Mária, a Keresztények Segítsége közbenjárását kérjük” – tette hozzá Mioletti anya, és a többiek követték.

Nyilvánvaló volt, hogy ez a műtét inkább a hitre és az imára támaszkodik, mint az emberi eszközökre. A misszionáriusok összegyűjtötték minden bátorságukat és reményüket…

Troncatti nővér vizet forralt, sterilizálta a zsebéből elővett kis bicskát; kimosta (a sebet), a tályogot, jódot tett rá, kitapintotta a duzzanat közepét, és így szólt: „Mária, Keresztények Segítsége”, majd határozott vágást ejtett. A golyó úgy pattant ki, mintha alulról lökték volna meg, a padlóra esett, ahol a kivarik örömrivalgással kapták fel.

A műtét után a harmadik napon a kivari törzs már útnak is indulhatott a távoli vidékre, és az erdő dobok hangjából hallatszott, hogy békében távoznak.

(Fordítva: A. Magna Bosco, Selva mio spavento mia gloria, 24–25. oldal.)

A mai imádságban elkötelezzük magunkat, hogy a Szeplőtelen Szűz Mária oltalmába ajánljuk mindazokat, akik a természeti katasztrófák következményeit szenvedik.

1915. június 25-én heves vihar csapott le a városra. Troncatti Mária nővér éppen visszatért a rendházba, hogy nővérképzéséhez tartozó ápolói tanulmányait folytassa Chiara nővérrel, aki szintén ápolónő volt. Épp késői reggelijüket ették, dél körül. A refektórium a földszinten volt, és az udvarra nézett.

Hirtelen a Teiro-patak megáradt, és erejénél fogva leomlott az út támfala. Az égből, a földről és a közeli tenger felől érkező víztömeg vadul elárasztotta a refektóriumot. A két nővér felmászott egy székre, onnan az asztalra, de rémülten látták, hogy a vízszint ijesztő gyorsasággal emelkedik. Ekkor Mária nővér fogadalmat tett:

„Segítő Szűz Mária, ígérem, hogy ha megmentesz engem ettől az áradástól, és Giacominót [a testvéremet] megvéded a háborúban, akkor misszionárius leszek.”

Az asztalt elsodorták az örvények, átvitte őket az udvarra, majd a különböző áramlatok felborították. Kettőjüknek már csak a nyakáig ért a víz. Abban a pillanatban Mária úgy érezte, mintha valami egy zsalugáter felé lökné. Megkapaszkodott benne, majd felmászott a léceken, elérte az emeleti korlátot, és átlendült rajta. Segített Chiarának is, aki ugyanazon az útvonalon követte. Végül mindketten biztonságba kerültek.

(Fordítva: A. Magna Bosco, Selva mio spavento mia gloria, 11. o.)

Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepére, 2025. december 8-ára készülve a Segítő Szűz Mária Leányai Intézetének Szalézi Családi Tanácsa egy kilencedet javasol, melynek címe:

„Bízzatok, a Szűzanya közel van!”

A kilenced bemutatásakor Leslie Sándigo Ortega nővér, az Intézet Szalézi Családjának tanácsosa a következőképpen magyarázza a témaválasztást és a szerkezetet:

Troncatti Mária nővér október 19-i szentté avatásával az Úr megáldott minket azzal, hogy új szentet adott az Intézetnek és a Szalézi Családnak. Miközben a 2025-ös Szeplőtelen fogantatás ünnepére készülünk, Intézetként együtt szeretnénk járni az Úrral és dicsérni őt szeretett Troncatti Mária nővérünk életéért és szentségi tanúságtételéért, aki Máriában segítőtársra, tanítóra és példaképre talált.

A kilencedet Troncatti Szent Mária életének olyan részei ihlették, amelyekben a Szűzanya közvetlen jelenléte és oltalmazása megjelenik személyes és közösségi életében, valamint küldetésében. Egész élete mély közösségben bontakozott ki Máriával, rendíthetetlen bizalomban fejeződve ki. Az Üdvözlégy Máriákat lelke leheleteként ajánlotta fel, és ebből az imából erőt, nyugalmat, türelmet, kreativitást és missziós buzgalmat merített.

Minden nap Troncatti Szent Mária életének egy epizódját láthatjuk, amely elősegíti az elmélkedést és a bizalmat Mária jelenlétében a mindennapi életben és elkötelezettségben.

Konkrét gyakorlatként a közösségeket arra biztatják, hogy imádkozzák a rózsafüzért, és azt a Szeplőtelen Szűzhöz intézett imával zárják, megújítva a hála, a könyörgés és a bizalom érzését, ahogyan ő maga mondta nővérének, Katalinnak: „Nagy szívességet kérek mindenkitől: hogy minden este lefekvés előtt imádkozzátok a Rózsafüzért. Ezt a szívességet kérem mindenkitől.” A Boldogságos Szűzanya az, aki ezt kívánja, és hogy imádkozzunk oly sok bűnös megtéréséért. Én mindig imádkozom mindnyájatokért, és ti is imádkozzatok értem.” (Troncatti Mária nővér levelei, 56. sz.)

Troncatti Szent Máriával együtt, lelkesedéssel és szeretettel kezdjük ezt a kilencedet a Szeplőtelen Szűzanya, Tanítónő és állandó társunkhoz tartó utunkon!

Nagy Kata nővér gondolatai:

A mai evangéliumban is többször szerepel a virrasztás szó: „Virrasszatok tehát…Legyetek tehát ti is készen…” Szerintem a mai világban, ahol nincsen idő, ahol a „most és azonnal” a jellemző, virrasztani és készen állni azt jelenti, hogy megállok és elcsendesedek. Befelé fordulunk, ahol nemcsak találkozhatunk önmagunkkal, hanem Istennel, aki megteremtett minket.

„Az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.” (Mt 24,37-44)

Jézus amikor emberré lett Máriától, voltak, akik a jövendölésből tudták, hogy akkortájt kell megszületnie a Megváltónak, de nem ismerték fel Őt, mert nem annak az elvárásnak megfelelően született, ahogyan egy királyt vagy egy szabadítót vártak. Isten megadta a pásztoroknak, majd a bölcseknek, hogy ők felismerték s találkoztak a kis Jézussal.

Arra hívnám a fiatalokat és mindazokat, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy a karácsonyra való felkészülésben a szívüket is tudják készíteni. Az adventi úton tudjunk mi is elindulni a jászolban fekvő Jézushoz, aki emberré lett értünk, érted, értem. Olyan szeretetről adva tanúságot, ami végtelen és soha nem ér véget.

Fiatal szerzetesként pedig arra hív, hogy folyamatos megújulásban minden nap kimondjam a saját válaszomat arra, amire Ő hívott el. Mária, Jézus anyja tud ebben segíteni, hogy vezessen minket a betlehemi jászolnál, a végtelen szeretetet felé. Szűz Máriával együtt elmélkedhetünk Isten emberré válásának misztériumáról.