Anya, misszionárius, a béke és a megbékélés mestere

Troncatti Mária 1883. február 16-án született Olaszországban, Còrteno Golgiban, egy hegyi faluban Brescia megyében, Lombardia régiójában, Valtellina és Val Camonica határán. 1883. február 17-én keresztelték meg a Santa Maria Assunta plébánián, és a „Maria Benvenuta” nevet kapta. Nagycsaládban nőtt fel. Az iskolába járás mellett segített a ház körüli teendőkben és kecskéket terelgetett. Intelligens, élénk és felelősségteljes gyermek volt.

Margherita Buila, általános iskolai tanára, látva képességeit és mély érzelmi intelligenciáját hatéves korában elsőáldozásra bíztatta. Ettől kezdve minden nap szentmisén vett részt, és részesült az Eucharisztiában, olyan gyakran, amennyire azt a kor normái megengedték. Az ötödik osztályos vizsgára való felkészülés során tanára megismertette vele a Szalézi Értesítőt. A misszionáriusok életéről olvasva felfedezte hivatását: a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének nővére szeretne lenni, „misszionárius a vadak és a leprások között”, a föld legkisebbje.

Tizenöt évesen csatlakozott a „Mária Leányai” plébániai egyesülethez. Eközben végleg kibontakozott benne a szalézi szerzetesi életre szóló hivatás, de csak nagykorúsága után, 1905. október 16-án hagyta el családját , és lépett be a Nizza Monferrato-i (Asti) Segítő Szűz Mária Leányai anyaházba.

1908. szeptember 17-én a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének nővére lett.Imádságáról, jótékonyságáról és áldozatkészségéről ismert, egészségügyi problémái azonban mindig bizonytalanná tették helyzetét.

1909 és 1918 között Varazzéban dolgozott asszisztensként és házvezetőnőként. 1915 elején részt vett egy, a Varazze Önkormányzat által szervezett speciális ápolónői és Vöröskeresztes ápolónői tanfolyamon, „hogy a háború idején segítsék a sebesülteket”.

1915. június 25-én, a varazzei árvíz idején Mária nővér egy másik nővérrel együtt csodálatos módon megmenekült: „Mária, Keresztények Segítsége megígérem neked, hogy ha megmentesz ettől az árvíztől, misszionárius leszek. Megígérem neked, mentsd meg Giacominót is” (öccsét, aki katona volt, és ő is megmenekült).

1918 szeptemberétől Mária nővér Genovába került, az „Opera Protezione della Giovane”-ba, anyai szívvel gondoskodva a háborúból menekült lányokról és gyermekekről.

1918. november 4-én véget ért az első világháború, és Mária nővér misszionáriusnak jelentkezett, hogy a leprások közé menjen.

1919 végén bezárták a genovai „Opera Protezione della Giovane” házat, és a közösséget feloszlatták. Mária nővért Nizza Monferratóba helyezték át, ahol ápolónőként és a nővérek ebédlőjében dolgozott, emellett együttműködött a fiatalabb asszisztensekkel az imaházban, és alkalmanként helyettesítő tanítást is végzett.

1922 márciusában, miközben egy haldokló diáklány, Marina Luzzi ápolásáról gondoskodott, ezt mondta neki: „Marina, amint meglátod a Szűzanyát, mondd meg neki, hogy kérje Jézustól az engedélyt, hogy misszionáriusként a leprások közé menjek.” Marina így válaszolt: „Nem, Mária nővér, te misszionáriusként Ecuadorba fogsz menni.” Mária nővér ragaszkodott hozzá: „A leprások közé…” És Marina, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét, megismételte: „Te Ecuadorba fogsz menni.” A fiatal nő 1922. március 14-én halt meg. Néhány nappal később Daghero anya közölte Mária nővérrel a hírt, hogy misszionáriusként Ecuadorba megy.

1922. november 9-én Caterina Mioletti anya, Virginia Cattorini nővér, Vittoria Grande nővér és Maria Valle nővér kíséretében Mária nővér elindult Ecuadorba.

Két évig élt Chunchiban, és gyorsan ismertté és szeretetté vált kedvességéért és fáradhatatlan odaadásáért. Létrehozott egy kis botiquínt (klinikát), és mind az indiánok, mind a fehérek gyorsan „orvosnak” kezdték nevezni.

1925 novemberében Mária nővér megkezdte hivatását a dzsungelben. 1925. december 4-én a misszionáriusok a szaléziakkal együtt megérkeztek Macas-ba.

1933-ban Mária nővér először került kapcsolatba a shuarok népével és a sucúai telepesekkel. Éjjel-nappal elérhető volt bárki számára, aki hívta, készen arra, hogy bárhová elmenjen. Kis klinikákat és gyógyszertárakat hozott létre, sürgősségi ellátást nyújtott, beleértve a műtéteket is, és anyai szívvel fogadta és gondoskodott a halálos veszélyben lévő újszülöttekről, fiúkról és lányokról, bántalmazott nőkről és családi bosszúban megsérültekről – mindezt szalézi stílusban. Minden alkalommal hirdette az evangéliumot, Isten irgalmába vetett bizalmát és a Szűzanya iránti szeretetét.

Mária nővér fáradhatatlan odaadással és missziós bátorsággal nézett szembe minden vészhelyzettel – háborúkkal, árvizekkel, járványokkal. Mindeközben az első gyümölcsöket aratták: a fiatal shuarok között megünnepelték a keresztelőket, az elsőáldozásokat és az első keresztény házasságokat (nem a családok közötti szerződések által előre meghatározottakat, hanem szabad akaratból létrejött keresztény házasságokat).

„Madrecitának” („Anyácskának”) hívják, és mindenki, aki nehéz helyzetben van, hozzá fordul. Az ima tartja fenn : az eucharisztikus imádás és a rózsafüzér az ereje. Előmozdítja a békét és a kiengesztelődést, elősegíti a találkozásokat és a megbocsátást, sőt hajlandó megfizetni az árát is.

1953-ban kezdte meg működését a Sucúában található XII. Pius Kórház új, téglaépületében. Vezetését Mária nővérre bízták, aki testi és lelki betegségeket is kezelt.

1961-ben Mária nővér támogatta a Shuar Központok tartományi szövetségének ötletét, hogy megvédjék a dzsungelben élő emberek jogait. 1962-ben promóciós munkát szervezett lányok számára, ápolónői tanfolyamokat szervezett nekik, és felkészítette őket a házasságra és a családi életre: varrás, főzés, higiénia, gyermekfelügyelet stb.

1969. július 4-én, ellenségeskedés és nyílt fenyegetések közepette a Sucúa missziót tűzvész pusztította el. Maria nővér felajánlotta magát áldozatul a shuarok és a telepesek közötti megbékélésért.
1970. augusztus 25-énMária nővér lelkigyakorlatra indult. A kisrepülőgép, miután felszállt a Sucúa repülőtérről, a kifutópálya közelében lezuhant, és Mária nővér életét vesztette. A Shuar Szövetség rádióállomása szomorú hírt közölt: „Édesanyánk, Troncatti Mária nővér elhunyt.”

A végső búcsú után, mindenki meglepetésére, egy ragyogó szivárvány jelent meg az égen , megerősítve az Isten által elfogadott szövetséget. Teste Sucúában nyugszik.

2008. november 8-án tiszteletreméltóvá nyilvánították.
2009. november 24-én XVI. Benedek pápa boldoggá avatta.

Szentté avatása 2025. október 19-én lesz.

ANYA

Az anyai dimenzió az a vonás, amely világosan megjelenik Troncatti Mária nővérben, egy olyan dimenzió, amely az élet bőségét generálja körülötte, és forrását az Úrral való mély bensőséges kapcsolat adja.

Anyasága valójában mélyen gyökerezik az Úr Jézusban, állandó imádság táplálja, amely arra készteti, hogy anyai gyengédséggel és gondoskodással tegyen tanúbizonyságot az Atya szeretetéről minden gyermeke iránt, olyannyira, hogy a shuar indiánok szeretetteljesen madrecitának (anyácskának) hívják. Ezt írta családjának: „Ha látnátok, mennyire szeretnek! Amikor látnak felülni a lóra, azt mondják: »Madrecita, gyere vissza hamar!«” Anyai türelemmel tanítja a békét és a kölcsönös megbocsátást az őslakosok és a telepesek között, akik állandó konfliktusban állnak velük, megnyeri a szívüket, és szembenéz a kockázatokkal és a nehézségekkel, bízva a Gondviselésben, „shuaar gyermekei ” javára . Egyszerű és hatékony anyai gesztusokat tesz: szereti és gondozza a nem kívánt fiúkat és lányokat, mindenkinek szeretetet, biztonságot és nyugalmat ad, nevelővé és hitoktatóvá válik, megnyitva a remény által megvilágított jövő kilátásait.

Anyaságának egyik legfontosabb aspektusa a bizalommal teli, szeretetteljes kapcsolata Máriával, a Keresztények Segítségével, akitől viszont megtanulja, hogyan legyen „segítő” a rábízottak számára. „Benne a máriás gyermekség nem csupán érzés, hanem tudatosan megélt keresztény és szalézi nevelési útként jelenik meg, így a preventív rendszer stílusában nevelő anyaság forrásává alakul” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

MISSZIONÁRIUS 

Mária nővér missziós hivatása már gyermekkorában megfogalmazódott, amikor a Szalézi Értesítőben olvasott a misszionáriusok életéről, ami táplálta benne a vágyat, hogy a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének szerzetes nővére legyen, és „a vademberek és a leprások között misszionáriusként” váljon.

A Nizza Monferrato közösségben, ahol 1922-ben ápolónőként dolgozott, Maria Troncatti nővért Caterina Daghero anya már nem a leprások közé küldte, ahogy azt megálmodta, hanem az amazonasi esőerdőben élő ecuadori emberek közé. Megváltozott nézőpontja ellenére a missziós buzgalom, amellyel az engedelmességet vállalta, töretlen maradt. Mielőtt 1936-ban távozott, a következő írással fejezte ki családja iránti elkötelezettségét: „Teljes szívemből megyek: gondolataim mindig a misszióban járnak.”

„Teljes szívéből missziós szenvedélyének mértéke annyira megmutatkozott benne, hogy amikor a generális anya az amazonasi dzsungelbe küldte dolgozni, kijelentette, hogy »napról napra boldogabb« szerzetesi és missziós hivatásával” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

A missziós területen Mária nővér a szalézi „Megyek” elvet és a megelőző módszert alkalmazta, átalakítva a shuaar népet , mindenekelőtt a fiataloknak és a nők támogatásának szentelve magát.

„Troncatti Mária nővér, aki szenvedélyesen szereti a szalézi missziót, a fiatalok iránti nagy szeretetét sugározza az emberekre és nővértársaira, hogy boldogok lehessenek az időben és az örökkévalóságban. Merészsége és hitének bátorsága táplálja a fiatalokban az elkötelezettséget, hogy ‘igazi misszionáriusok’ legyenek” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

A BÉKE ÉS A MEGBÉKÉLÉS MŰVÉSZE

Azzal az erős vággyal, hogy „segítsen az embereknek találkozni Jézussal” és „lelkeket adjon Neki”, 47 évnyi missziós élete során Mária nővér szembesült a „dzsungel törvényével”, a telepesek és a shuarok között uralkodó bosszúval. Ezt fáradhatatlan oktatási, megbocsátási, megbékélési és a két fél közötti béke megteremtésével tette: „Mindkettőjükről egyformán gondoskodott, segített nekik testvériesebben élni. Párbeszédet folytatott a telepes nőkkel, és azt tanácsolta nekik, hogy terjesszék a kedvesség, az igazságosság, a testvériség és az egyenlőség igéjét az emberek között, tudván, hogy a nők nevelőereje révén lehetséges a jövő generációit a tiszteletteljesebb életre és a sokszínűség elfogadására nevelni” (Chiara Cazzuola generális anya, 1046. körlevél).

Ennek ellenére, amikor a két etnikai csoport közötti feszültségek az 1960-as évek végén fokozódtak, anyai szívéből fakadó ihletet fogadva felajánlotta magát Istennek, mint a két, általa annyira szeretett nép közötti megbékélés áldozata. A meggyőzés és a kedvesség erejével Mária nővérnek sikerült megfékeznie a növekvő bosszúállást, és a béke és a megbocsátás hírnökeként hallatszott meg a hangja.

A két nép közötti béke jele kézzelfogható halála után, melyet a lelkigyakorlatokra tartó repülőgép lezuhanása, a temetéséig az égen ragyogó szivárvány, és még inkább a madrecita (anyácska) jelenlétében mutatkozik meg, aki elkíséri a telepeseket és a shuarokat, amint új testvéri erővel kezdik újra az együttélést, az általa tanított gondolatok szerint.