FMA logo
Éljen Don Bosco

Éljen Don Bosco

Mi, szalézi nővérek, hisszük, hogy Don Bosco ma is él. Nem a könyvek lapjain, hanem ott, ahol fiatalok vannak: kérdésekkel, álmokkal, néha sebekkel – de mindig reménnyel.

A 2026-os sztrenna számunkra ezt üzeni: maradjunk közel.

Figyeljünk. Legyünk jelen. Akkor is, amikor csend van. Akkor is, amikor nehéz.

Don Bosco azt tanította nekünk, hogy minden fiatalban van jó, még akkor is, ha ő maga ezt nem mindig látja. Mi ezt szeretnénk újra és újra elmondani nektek: nem vagytok egyedül, fontosak vagytok, és van jövőtök.

2026-ban Don Bosco hangja talán így szólna:

„Ne féljetek remélni. Isten már dolgozik bennetek.”

Mi pedig itt vagyunk veletek.
Ma is. Holnap is.

Éljen Don Bosco!

Találkozás egy Családtaggal

Találkozás egy Családtaggal

Troncatti Szent Mária életpéldájának mélyebb megismerésével gazdagodott a Szalézi család, szerzetesek és szalézi munkatársak január 18-án, Pesthidegkúton.

A nap folyamán az imádság és beszélgetés mellett Vitális Gábor a rend férfi ágának hazai tartományfőnöke osztotta meg gondolatait a nővérekkel, majd Bársony Réka nővér és édesanyja Bársony Enikő mutatta be az érdeklődőknek Troncatti Szent Mária életét és missziós tevékenységét.

Troncatti Szent Mária – ma, itt és most, mit üzenhet a magyarországi Szalézi Családnak, és általuk a magyar Egyháznak?

Sok mindent! A teljességgel megélt szalézi karizma egy élő mintaképe, Troncatti Mária közbenjárása, példája, nem csak a Szalézi Család számára, hanem az egész Egyház számára ajándék! Mindannyian meg vagyunk hívva, hogy az Egyház egész családját építsük azzal az Ajándékkal, melyet nem más, mint a Szentlélek ajándékozott nekünk!

Magyarországon különleges emlékezni Troncatti Mária nővérre, hiszen pontosan 12 évvel Sándor István boldoggá avatása után (2013.okt.19.) avatták Mária nővért szentté. Mintha rámutatna magyar társára és figyelmeztetne bennünket is: Ti is meg vagytok hívva a szentségre! Roboz Etelka nővér – aki a Troncatti Máriáról megjelent könyvet fordította – sokszor aláhúzta és előmozdította, hogy a szentek ne csak felhőn ülő, hanem családi szentek legyenek, akikkel otthon vagyunk! Az összejövetel ezt az örökséget is próbálta továbbvinni.

A találkozó elején kérték a Szűzanyát, hogy mutassa be Ő a Leányát, hiszen Troncatti Mária Segítő Szűz Mária Leányaként oly sokat szolgált. A találkozó nem egy egyszerű ismertetés volt, inkább egy találkozási lehetőség egy Családtaggal! 

A Szalázi Család tagjai – a teljesség igénye nélkül – elmélyíthették a szalézi karizma egy-egy aspektusát és Mária nővért érintő három meghatározó területet járhattak be: anyai szív, missziós tűz, békesség és megbocsátás.

Anyai szív:

Kiemelték, hogy Mária nővér gyermeki szívét a Szűz Anya formálta hasonlóvá az övéhez, mely mindig Jézusra mutat! A “Keresztények Segítsége” nem azt jelenti, hogy mindenki más ellensége. Az anyai szív határtalan, mely arra vágyik és azon munkálkodik, hogy mindenkinek “élete legyen és bőségben legyen”.

Missziós tűz

Mária nővérnek melegséges szíve volt, mert felmelegítette azt Krisztus tekintetében! Mária nővér valami egészen bensőséges kapcsolatot ápolt az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal és ebbe bevonzott másokat is. Vágyott nagyon arra, hogy az Istennel való közösség mélységes örömére vezesse a fiatalokat. De nem gondolhatjuk, hogy csak azért, mert szentéletű volt, ez olyan könnyen ment. Ő maga írta egy levelében: amit az Isten rám bízott, nehéz, az út ki van száradva (előttem). De az az Isten, aki nekem annyi bátorságot adott, nem fog magamra hagyni, cserbenhagyni. Nagyon közel érzem őt magamhoz. Jézus, mondhatni, kézzelfogható módon érezteti jelenlétét.

Békesség és kiengesztelődés

Mária nővérhez nagyon erősen kapcsolhatjuk a gyógyítás karizmáját, ajándékát. De vajon, hogyan kapcsolható ez a szalézi karizmához? Mária nővér számára a gyógyítás egy evangelizációs eszköz is volt. Az adott kultúrában a gyógyításnak nagyobb jelentősége volt: az esőerdőben, ha nem voltál egészséges, akkor nem értél semmit, kiselejtezhetővé váltál! Troncatti Mária nővér azon munkálkodott, hogy rámutasson az Isten és emberek előtti méltóságra, hogy ezáltal – legyen az shuar vagy fehér – mindenki valóban tisztelje, szeresse, szolgálja az életet, az Életet!

A záró gondolatok már nem Mária nővérről, hanem Mária nővértől származtak, az ő szavaiból, leveleiből halhattak részleteket:

Hitre van szükség!

Miközben a lábunk csak úgy csúszkált az Upano-folyó csúszós-algás kövein, a szívünk mindig a mennyben volt.

„Drága Leánykáim! Ne féljetek és ne aggódjatok a történtek miatt; bízzuk magunkat Istenre, merjünk az Ő tenyerén élni és imádkozzunk a rosszakarók megtéréséért! Őrizzétek meg a lelki békéteket! Bízzatok a Segítő Szűzanyában, és meglátjátok, hogy ez a mostani nyomasztó megpróbáltatás nem fog sokáig tartani: nagyon hamar eljön a nyugalom és a béke! Én ezt biztosra ígérem!”

Mi nem látjuk már egymást többé ezen a földön! Továbbra is közben fogok járni Önért! A Főtisztelendő atya pedig ne felejtkezzen meg rólam imáiban. Mindig és mindenben az Isten szent akarata legyen meg, a Segítő Szűzanya áldásával.

Az összejövetel elején és végén egyszerű agapé mellett lehetett beszélgetni, valamint a délután folyamán mindenki röviden bemutatkozhatott egy, a Karizmához kapcsolódó, számára fontos szóval. A végén egy könyvjelzővel – melyre mindenki írt egy gondolatot – és egy rövid megosztással ajándékozták meg a Család tagjai egymást.

Beszámoló: Bársony Réka nővér

Fotók: Berec Jutka, Kovács Kati nővér és Jakab Zsuzsi

Magvetők: Skublics Péter szalézi animátor

Magvetők: Skublics Péter szalézi animátor

Mikor kerültél kapcsolatba a Szalézi családdal? Mik az első emlékeid az oratóriummal kapcsolatban?

Skublics Péter vagyok, 28 éves, építőmérnök. Nagycsaládban nőttem fel Pesthidegkúton, és most is ott élek a kis családommal: feleségemmel és a kisfiammal. A Don Bosco nővérekkel már egészen pici koromban kapcsolatba kerültem. De az első igazi oratóriumos emlékeim talán azok a Nyári oratóriumok, amikor minden reggeli imánál felhúztunk egy Szűz Máriás zászlót a templom sarkánál. Valószínűleg alsós lehettem.

Miben változtatott meg téged az animátorságod? Hogyan hatott a családodra, mindennapjaidra?

Mindenben és semmiben. Mindenben, mert ez határozta meg a fiatalfelnőtt koromat. Itt töltöttem a szabadidőm, itt voltak a barátaim. Itt tanultam, hogyan legyek jelen a gyerekek közt. Inkább áldoztam időt az oratóriumra, mint pl. az egyetemi életre vagy valami sportra. És itt ismertem meg a feleségem.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy gyökeresen megváltoztatott volna. Már a gimiben megfogalmazódott bennem az, hogy én egy “jó ember” szeretnék lenni. A szalézi animátorság biztosan segített ebbe az irányba mennem!

Ha az évközi vagy tábori programokra gondolsz mik jutnak eszedbe először az oratóriumból?

Nekem valamiért a helyszín. A Pesthidegkúti Oratórium nagyterme, a terasz az udvar, és a lépcső tetején a kápolna. Na meg három szobor: Szűz Mária, Laura Vicuña és Don Bosco. Belém ivódott már, hogy az Oratórium nem csak egy hely, de először mégis az jut eszembe.

Ami a programokat illeti, a nyári oratóriumi “szabadjáték” időszak jut eszembe először. Kötetlen időtöltés a gyerekek közt, ami mindig mást és mást követelt meg tőlem. Fociztam a pályán, befejeztem a kézműves foglalkozást, UNO-ztam a szaletliben, pakoltam/szervezkedtem a következő programra vagy éppen csendben üldögéltem egy csendesebb gyerkőc mellett.

Volt olyan pillanat, amikor egy-egy visszajelzés megérintett? Fiataltól vagy szalézitól?

Egyik nyáron egy gyermekotthonból is jöttek páran táborozni. Csak az első héten vettek részt, de rávették a nevelőjüket, hogy a második hét egyik délutánján is eljöjjenek. Az aznapi program már véget ért, a táborozók már hazamentek és az udvaron tébláboltam, amikor láttam, hogy jönnek. Feléjük sétáltam, az egyik kis srác futott felém és rám ugrott átölelt, megragadott.

Milyen feladatokban érezted, vagy érzed a legjobban magad a Szalézi családban?

Amikor rögtönözni kellett, vagy valamire gyorsan kellett megoldást találni. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy én szerintem viszonylag rugalmasan viselem, ha valami nem a terv szerint megy. A másik pedig az, hogy tényleg szeretek dolgokat megoldani, persze nem mindig sikerül, de ha igen, az nagyon jó.

Ha kérdezhetnél valamit most Don Boscotól mi lenne az?

Bátorkodnék megbeszélni vele, hogy most mi van velem. Elvégre tuti tudna mondani egy-két jót.

Ja és persze meg kérdezném tőle mit jelent szalézinak lenni.

Január – szalézi hónap

Január – szalézi hónap

Január hónapban nemcsak a rendalapító Bosco Szent János ünnepét tartjuk, de számos szentet és boldogot állít elénk a szalézi világegyház. Életpéldájukból tanulva az Istenhez való ragaszkodásukat és a fiatalok közötti türelmes szeretetüket saját életünkbe is beépíthetjük.

Boldog Titus Zeman – a hivatások apostola (Január 8.)
Titus Zeman szlovák szalézi volt, aki a kommunista vallásüldözés áldozataként tizenkét évig sínylődött a börtönben, elszenvedve az embertelen kínzásokat.

Titus Zeman 1915-ben született Pozsony mellett (Pozsonyszöllős – Vajnory, Szlovákia). Már 10 éves korától kezdve pap akart lenni. Iskoláit a szaléziaknál végezte, majd 1931-ban belépett a noviciátusba. 1938-ban örökfogadalmat tett a római Szent Szív templomban.

A római Gergely Egyetemen végzi a teológiát, majd Chieriben az oratóriumban gyakorolja hivatását. 1940-ben szenteli pappá Maurizio Fossati bíboros Torinóban. 1940. augusztus 4-én szülővárosában Vajnoryban mutatja be első szentmiséjét. Amikor 1950 áprilisában a csehszlovák kommunista rezsim betiltotta szerzetesrendek működését és megkezdte a deportálást, meg kellett szervezni a szerzetesnövendékek titkos kijutását  Torinóba, hogy vallási tanulmányaikat befejezhessék. Zeman atya vállalta ezt a veszélyes feladatot.

Titus Zeman szlovák szalézi volt, aki a kommunista vallásüldözés áldozataként tizenkét évig sínylődött a börtönben, elszenvedve az embertelen kínzásokat.

Boldoggá avatták: 2017. szeptember 30-án, Pozsonyban.

Boldog Variara Alajos – A leprások apostola (Január 15.)
Variara Alajos 1875. január 15-én született Viarigiben, Asti tartományban, mélyen hívő keresztény családban. Édesapja, Pietro 1856-ban hallotta beszélni Don Boscót, amikor falujukban egy missziót tartott. Ennek hatására döntött úgy, hogy Alajost Valdoccóba küldi, hogy ott folytassa tanulmányait.

Don Bosco négy hónappal később meghalt, azonban a kis Alajosnak ez a rövid ismeretség is elég volt ahhoz, hogy egész életét meghatározza. Miután befejezte a gimnáziumot, felvételét kérte a szaléziak
közé. 1898-ban pappá szentelték. Több helyen leprások között szolgált. 1923. február 1-jén halt meg Cucutában, Kolumbiában, szeretett betegeitől távol, ahogyan az engedelmesség kívánta.

„Minden Istentől jön és hozzá tér meg” – jelmondattal fejezte be életét. II. János Pál pápa 2002. április 14-én avatta boldoggá.

„Amikor Don Bosco-val találkoztam, az volt életem egyik legboldogabb napja. Biztos voltam benne, hogy találkoztam egy szenttel, és hogy Don Bosco is felfedezett a lelkemben valamit, amiről csak Isten és ő tudott.” (Boldog Variara Alajos)

Boldog Laura Vicuña – A veszélyben lévő családok védőszentje (Január 22.)

  1. április 5-én született Santiago de Chilében. Az Andokban lévő Segítő Szűz Mária Kollégiumában meghatározó élmény volt számára a Don Bosco nővérekkel való együttélés. Édesapja, Giuseppe Domenico hirtelen meghalt, és édesanyjának, Mercedesnek két lánygyermekével el kellett mennie Argentínába. Így kerültek Junín de los Andesbe. Mercedes megismerte az erőszakos Manuel Mora gyárost és összeköltözött vele. 1900-ban Laurát, Giulia Amanda nevű testvérével együtt befogadták a Segítő Szűz Mária Leányainak kollégiumába. Példás tanuló volt: buzgó az imádságban, engedelmes, segítőkész a társaival szemben, mindig vidám és kész bármilyen áldozatra. A sok áldozat és betegség felemésztették erejét. Édesanyja meglátogatta, és egy szerény bérelt házban ápolta őt. Manuel Mora azonban eljött Mercedes-ért, hogy hazavigye, ám az asszony visszautasította a férfit. Ekkor Manuel úgy döntött, ő is a házban marad. Laura erre vissza akart menni a kollégiumba. Hogy ezt megakadályozza, a férfi durván megverte a súlyosan beteg lányt. Laura nem épült fel. Az utolsó éjszakáján bevallotta édesanyjának:

„Anya, én meghalok! Már egy ideje kértem Jézustól, felajánlottam neki az életemet érted, hogy újra visszatérj Istenhez… Anya, halálom előtt nem adnád meg nekem azt az örömet, hogy megbánod bűneidet?”

Laura — válaszolta Mercedes —‚ esküszöm neked, megteszem, amit kérsz.” Ezzel az örömmel halt meg Laura 1904. január 22-én este. 1988. szeptember 3-án avatta boldoggá II. János Pál pápa.

„Az engedelmességből ültetett karókból rózsák nőnek. Ha gyakran eszünkbe jutna, hogy Isten lát bennünket, mennyi hibát elkerülhetnénk.” (Boldog Laura Vicuña)

Szalézi Szent Ferenc – Püspök és egyháztanító (Január 24.)
Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata:
„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Ő az újságírók és írók védőszentje. Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. Szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét. Ferenc tervei között volt egy
olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre. 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára. Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé. Bosco Szent János az általa alapított rendet Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Magáévá tette Szalézi Szent Ferenc jelmondatát: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!”

„Szalézi Szent Ferenc humanizmusának szellemében (a szalézi szerzetes) hisz az ember természetes és természetfeletti erőforrásaiban, bár nem ismeretlen előtte az emberi gyengeség. Elfogadja a világ értékeit, s elutasítja a saját kora miatti siránkozást: megtart mindent, ami jó, különösen, ha az ifjak kedvére való.” (A Szalézi Társaság alapszabálya 17.pont)

Boldog Markiewicz Bronisław – Áldozópap, rendalapító (Január 30.)
Markiewicz Bronisław 1842. július 13-án született Pruchnikban, Galiciában (Dél-Lengyelország), kispolgári vallásos család tizenegy gyermekéből ő volt a hatodik. Bronisławnak része volt a szegénységben, éhezésben. Az iskolában is támadták keresztény eszményei miatt, amelyeket olyan komolyan vett, hogy úgy döntött, belép a szemináriumba. 1867. szeptember 15-én szentelték pappá.

Intenzíven belevetette magát a hitoktatásba és a bebörtönzöttek körében folytatott apostoli tevékenységbe. Szeretett emberek között lenni, különösen a szegények között. Vonzották a társadalom peremére szoruló gyerekek, akiknek a szegénység minden fajtájában részük volt. Miattuk szeretett volna pedagógiát tanulni, hogy a lehető legjobb módon segíthessen nekik lelkük megmentésében. A Gondviselés sugallatára mindenképpen tagja akart lenni egy fiatalokkal foglalkozó vallási intézménynek. Így indult el Olaszországba, ahol teljesen lenyűgözte Don Bosco lelkisége, amelyet tudtán kívül, már ő is a szívében hordozott. Kérte, és el is érte, hogy beléphessen a szalézi kongregációba, és 1887-ben magának Don Boscónak a kezébe tette le örökfogadalmát. 1892-ben szalézi szerzetesként, mint Miejsce plébánosa tért vissza Lengyelországba, Galíciába, ahol a szegény és elhagyott lengyel fiataloknak szentelhette életét. Hogy a lehető legjobb módon válaszolhasson a nyomorúságos helyzetben lévő Galícia konkrét igényeire, Bronisław úgy érezte, még radikálisabban kell megélnie Don Bosco elveit, és munkatársai egyetértésével megalapította a Szent Mihály Arkangyal  Társaságot, melynek a jelszava: „Munka és mértékletesség”. Halála után kilenc évvel az Egyház elismerte a Társaságot férfi és női ágával együtt, így jött létre a két kongregáció, Mihály arkangyal védelmébe ajánlva. 2005. június 19-én XVI. Benedek pápasága alatt avatják boldoggá.

„Oh Uram, gyújts nekünk világosságot, hogy felismerhessük mértéktelen jóságodat abban, hogy ételünkké válsz, hogy egyesülhess velünk bűnösökkel.” (Boldog Markiewicz Bronisław)

Bosco Szent János – A szalézi rend alapítója, a fiatalok atyja (Január 31.)
Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, Castelnuovo d’ Astiban. Édesapja, Bosco Ferenc a gyermek két éves korában meghal, így édesanyjának, Occhiena Margitnak egyedül kell felnevelnie Antalt, Józsefet, és a kis Jánost. Margit bölcs nevelő, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakít ki családjukban. János már kicsi korától kezdve pap szeretett volna lenni. Don Bosco maga köré gyűjti az elhagyatott gyermekeket, és megszervezi az Oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradnak Valdoccóban. Édesanyja, Margit, most már idős asszonyként, elfogadja a meghívást, hogy Torinóba jöjjön és segítsen fiának. A gyermekek számára ő lesz „Margit mama”.

Don Bosco elkezd szállást adni az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit megelőző módszernek hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el”.

A Segítő Szűz Mária, aki mindig segítette Don Bosco-t a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejön a Szalézi Munkatársak Egyesülete. Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31 -én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte.

„Egy a vágyam: boldognak látni benneteket most és az örökkévalóságban!” (Bosco Szent János)

  1. június 2-án XI. Piusz pápa avatja boldoggá, majd 1934. április 1-jén szentté.
Magvetők: Cs. Németh Sarolta szalézi animátor

Magvetők: Cs. Németh Sarolta szalézi animátor

Mióta vagy animátor és mi indított el ezen az úton? Milyen első élményekre emlékszel az oratóriummal kapcsolatban?

Cs. Németh Sarolta vagyok, maklári és egri animátor, 2021 nyarán csatlakoztam a szalézi családhoz. Nyolcadikosként vettem részt először az egri nyári táborban és a szalézi lelkiség annyira magával ragadott, hogy már ugyanezen év szeptemberében elkezdtem az animátorképzést is. Szerencsésnek érzem magam, hisz a saját falumban, Makláron pont ekkor indult el az oratórium, így részese lehettem egy új közösség születésének is. Az első alkalmak nagyon izgalmasak voltak Makláron, hiszen az oratóriumi munkát a nővérekkel karöltve másik kettő olyan társammal kezdtük meg, akikkel még első éves képzésben lévő kisanimátorok voltunk. Ez eleinte sok nehézséget okozott, de közös erővel túllendültünk ezeken és egy csodás új közösséget alakítottunk ki.

Te nemcsak Makláron, hanem Egerben is animátorkodsz, mi az, ami erőt ad a sok teendő mellett az állandó szolgálatra?

Az erőt számomra az otthon érzete adja, amit akkor érzek, mikor az animátortársaimmal, a gyerekekkel vagyok, így nem is érzem tehernek a teendőket az oratóriumban. Nagyon szeretek csapatban dolgozni és ez megadja a motivációt a rengeteg program szervezésében is, hatalmas áldás, hogy semmit sem kell egyedül csinálni, mindig van segítség, társ a nehezebb feladatokban is.

Mit tanít neked az oratórium a csapatmunkáról és a bizalomról? Mit tanultál magadról a fiatalok mellett?

Mióta az oratóriumban tevékenykedek, rengeteget tanultam, főleg a csapatmunkáról. Fontos például, hogy egyenlően osszuk el a feladatokat és hogy mindenki megtalálja a saját személyiségéhez illő feladatot. Ez szerencsére nálunk nagyon jól működik. Azt is megtanultam, hogy ha valami nehéz, nem megy, elakadok, merjek segítséget kérni és másokat is erre ösztönözzek. Magamról is rengeteget tanultam és fejlődtem. A gyerekek sokszor olyan tulajdonságainkat emelik ki, amelyet magunkról sem tudunk, legyen az pozitív vagy negatív. Ők tükröt tartanak nekem, így megláthatom mi az, amiben még fejlődnöm kell.

Volt olyan, hogy egy fiatallal való találkozás, egy évközi vagy tábori pillanat nagyon megérintett az animátorságod útján?

Nem tudnék konkrét eseményt említeni, hiszen annyi csodás dolgot kapunk a gyerekektől. Sokszor a legszebb élményeim azok, amikor egy-két hetes, hosszú, kimerítő tábor után a gyerekek az utolsó nap alig akarnak elbúcsúzni tőlünk, annyira megszeretnek minket. Ez mindig megmelengeti a szívem, nagyon örülök, hogy látszik rajtuk, szép élményekkel gazdagodtak akár általam is.

Milyen feladatokban érzed magad a legjobban az oratóriumban? 

Az a jó az oratóriumban, hogy nagyon sok munkafolyamatban kipróbálhatom magam, akár olyanokban is, amiknek magamtól nem kezdenék neki. Ilyen például a kézműveskedés, ebben sokat fejlődtem az itt töltött éveim során. A kedvenc feladatom mégis talán a nagy szervezett játékok vezetése, akár nyáron, akár egy évközi oratóriumban.

Don Bosco milyen gondolatai formálták a hitedet? Mit üzen ma neked a szalézi szent: Don Bosco?

Don Bosco fontosnak tartja a közösséget, a hitről való játékos tanulást, ebben számomra is óriási inspiráció volt. A szalézi család megmutatta, hogy a közösség mekkora erővel bír, számomra ez az Istennel való kapcsolatomat is formálta. Don Bosco gondolatai közül a megelőző nevelési módszer áll hozzám a legközelebb, hiszen a mai világban, amikor olyan sok minden elvonhatja a figyelmünk a helyes útról, animátorként segítségek lehetünk a gyerekek és egymás számára is, hogy ne térjünk le, vagy visszataláljunk erre az útra.