FMA logo
Mazzarello Máriát ünnepeltük Pesthidegkúton

Mazzarello Máriát ünnepeltük Pesthidegkúton

A Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek és a Szalézi Család május 10-én, szombaton szentmisével és vidám ünnepséggel emlékezett meg Mazzarello Szent Mária Dominikáról, a szalézi női rend társalapítójáról Pesthidegkúton. Az ünnepre szerte az országból érkeztek a szalézi család tagjai közül, fiatalok, animátorok, szerzetesek, szalézi munkatársak és pedagógusok is. A program szentmisével kezdődött, amelyet Vitális Gábor szalézi tartományfőnök mutatott be. A szentmisét színes ünnepi műsor, majd oratóriumok közötti találkozás követte. Homíliájában a tartományfőnök a fiatalokhoz és a nővérekhez is szólt.

Boldogok vagyunk. Boldogok vagyunk, mert láthatjuk, hogy mi történik, ha valaki odaadja magát teljesen az Istennek tiszta szívből. Az, aki az Istennek szenteli az életét, az boldog. És amikor mi olyan emberekre tekintünk, akik az Istennek szentelték az életüket, mint Mazzarello Mária, vagy Don Bosco, mi is boldogok vagyunk, mert az ő életükön keresztül látjuk, hogy Isten mekkora nagy dolgokat tud építeni. – fogalmazott Vitális Gábor.

Hozzátette: Ha valaki úgy szereti ugyanis az Istent, hogy közben az embereket is szereti, és különösen a fiatalokat, az nagyon boldog tud lenni. A szalézi animátorokról, szerzetesekről és pedagógusokról szólva pedig elmondta: A szalézi szív akkor dobog a legjobban ha együtt tud lenni a fiatalokkal. Mint például nyáron a táborokban, évközben az iskolában, vagy a különböző programokon. Mazzarello Mária egy egyszerű szerény lány volt. Nagy példa számunkra. Nem csak azt nézte, hogy kell fogni a tűt, meg hogy kell megtanítania erre a lányokat, hanem a hitéből adott, a hitről tanított. A Jézus iránti szenvedélyből tanította azokat a lányokat, akik ott voltak vele együtt. De amit igazán akart, az az volt, hogy átölelje őket az Isten szeretete által. Az életszentség nem különleges dolgokban áll. Nem különleges dolgokban van, hanem abban, hogy ma is megteszem, amit megtehetek szeretettel, hittel, és ahogy a szaléziak szoktuk mondani, imádsággal a fiatalok között. – hangsúlyozta a tartományfőnök.

A szentmise végén Carolina Costabile nővér, a magyarországi elöljáró köszöntötte az ünneplőket, majd a szalézi nővérek által fenntartott óvoda növendékei néptánc műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. Ezután a helyi szülők és animátorok készítettek ebédet, a délután pedig játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, focival és tánccal folytatódott.

A hagyományos Mazzarello Mária ünnep minden évben lehetőséget biztosít arra, hogy a családok együtt ünnepeljenek a hazánkban szolgáló szerzetes nővérekkel, megemlékezve a rend társalapítójáról.

Farsang Pesthidegkúton

Farsang Pesthidegkúton

A pesthidegkúti Oratórium vidám forgatagában is búcsút mondtak a télnek az ottani közösség tagjai. Minden közösségünkben, oratóriumainkban, iskoláinkban és óvodáinkban közösen együtt mulattak, farsangoztak a gyermekekkel és fiatalokkal a nővérek. Itt is
különleges jelmezekbe bújtak az oratórium tagjai.

A pesthidegkúti farsangi oratóriumban is a zenéé, a táncé és a mulatságé volt a főszerep, sőt még különleges vendégek is részt vettek a közös délutánon. A február 15-én tartott közös program egyidőben zajlott a fiatal hölgyek hivatástisztázó lelkinapjaival, mely ebben a hónapban három napos volt Hidegkúton. A lányok a nővérekkel együtt bekapcsolódtak az animátorok által szervezett programba. A tánc mellett sok játék is a nap része volt, mind szabadtéren mind pedig az oratórium teremben. A mulatság közben persze a finom ünnepi falatok sem maradtak el.

A farsangtól elbúcsúzva, most kezdetét veszi a Nagyböjt, az elcsendesedés és az elmélyült imádságos időszak, melyet szintén a fiatalokkal közösen élnek meg az animátorok és a nővérek is.

Különleges vendégek a pesthidegkúti ünnepen

Különleges vendégek a pesthidegkúti ünnepen

Szentmisével, játékokkal és közös túrázással adtak hálát a családok Bosco Szent Jánosért Pesthidegkúton. A közösséggel együtt ünnepelt Antonella Franchini nővér, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye tartományfőnöknője is, aki Olaszországból érkezett, valamint Vitális Gábor a Szent István Magyar Szalézi Tartomány új tartományfőnöke.

Berec Jutka, aki jelölti évét tölti a nővérek hidegkúti közösségében az ünnep kapcsán elmondta: egész január hónapban minden oratórium Don Bosco-ról szólt nálunk, hiszen január 31-én ünnepeljük a szent rendalapító égi születésnapját. Ezeknek az oratóriumoknak a megkoronázása volt a január végi alkalom. A január 25-ei program szentmisével kezdődött, amelyre a családokat várták. Vitális Gábor tartományfőnök homíliájában egy emlékezetes hasonlatot említett: A dongó alapvetően képtelen lenne a repülésre, hiszen nagy teste és kis szárnyai vannak. De ezt a dongó nem tudja és képes a repülésre. Mi is képesek vagyunk a lehetetlennek tűnő dolgokra!

A program játékokkal és közös túrázással folytatódott. A Gercse templomhoz a lenyugvó nappal együtt sétáltak a fiatalok. Ez olyan volt, mint amikor Don Bosco kirándulni vitte a fiatalokat – mesélte Berec Jutka. Hozzátéve: az animátorok pedig Don Bosco életéből adtak elő jeleneteket, majd ezt egy érdekes kvíz követte. Este a nővérekkel és az animátorokkal közös vesperással zárult az ünnepi nap.

Ifjúsági Előszilveszteri buli Pesthidegkúton

Ifjúsági Előszilveszteri buli Pesthidegkúton

A pesthidegkúti oratóriumban hagyomány szerint december 30-án Előszilveszter tartottak, amelyen 35 lelkes fiatal vett részt a nővérekkel. A játékokkal, táncokkal és imádsággal a résztvevők hálát adtak mindenért, amiben 2024-ben részesültek és kérték Isten áldását a következő, 2025-ös esztendőre.
Harsányi Viola oratorista az Előszilveszteri programról elmondta: „Pesthidegkúton szokás, hogy Előszilvesztert tartunk az oratóriumban. Pár éve ez az alkalom egyben ifi oratórium is, tehát az animátorokon kívül hetedik osztálytól jöhetnek a fiatalok. Idén is nagyon jól sikerült ez az együttlét! A jól bevált úgynevezett paraszt activity-t a bansok, vagyis a táncok követték, majd apró ajándékozással is örömet szereztünk egymásnak. Az agapé után pedig a lelki feltöltődés sem maradt el. A kápolnában a nővérek készültek nekünk elcsendesedős imaalkalommal. A Jóistentől kaptunk egy-egy levelet, amely különböző bibliai idézetekből állt. Erre a levélre írhattunk választ, melyet borítékba zártunk, megcímeztünk (magunknak) és várunk vissza az új, 2025-ös év során! Ezután még folytatódott a beszélgetés és táncolás! Ezzel a vidám együttléttel zártuk az évet, és így vidáman tekintünk az új év felé!

Sportnap Pesthidegkúton

Sportnap Pesthidegkúton

A pesthidegkúti évközi oratórium is megnyitotta kapuit idén ősszel. A gyermekeket egy színes sportnapra várták a szervezők. A sportnap végén a jól megérdemelt jutalom sem maradhatott el, hiszen sportszerű és szép küzdelem zajlott. A napot közös csapatépítővel zárta a pesthidegkúti közösség.

Pesthidegkúti Nyári Oratórium

Pesthidegkúti Nyári Oratórium

Ebben az évben a Pesthidegkúti  Városrészi Önkormányzati pályázat segítségével „A béke bennem kezdődik” címmel valósítattuk meg a Nyári Oratóriumunkat, ahol Noéval és állataival együtt kalandoztunk napról-napra. Minden nap 1-1 ellentétes fogalom volt terítéken (pl. magány-közösség), és a fogalmakhoz kapcsolódva 1-1 állat jelképezte a szavakat. Az első héten szerdán elkirándultunk a piliscsabai Dévényi Antal-kilátóhoz, ahol izgalmas forgószínpados játékon vehettünk részt. A délelőtt folyamán pedig egy tisztáson közösen részt vettünk egy szentmisén, melyet Iulian atya tartott, a Pesthidegkút-Ófalui templom plébánosa. A hazafelé utat egy nagy vihar tette izgalmassá, amikor egymást segítve keltünk át kisebb-nagyobb pocsolyákon bőrig ázva. Mindkét héten volt jobbnál-jobb vizesnap, és a második héten, kedden részt vettek az animátorok templomunk búcsúnapján, együtt ünnepelve a hívekkel. Pesthidegkúti szokásokhoz híven mi a második hét péntekén avatjuk fel az új animátorokat és kisanimátorokat, melyre most is sor került, és egy kifejezetten szép pillanat volt. Ami engem személy szerint megérintett és a legjobban örültem neki, hogy mindkét hét péntekén sok fiatal ment el gyónni és részesült a szentség felszabadító kegyelmében.

Egy gond volt csak: túl gyorsan eltelt ez a két hét! J Reméljük, hogy az általunk közvetített sok jót a gyermekek el tudják vinni családjaikba és a hétköznapokba is, és hogy Isten felé tudtuk őket vezetni tetteinkkel és jelenlétünkkel.