FMA logo
Évközi utolsó Oratórium Egerben

Évközi utolsó Oratórium Egerben

Ezt a napot is szabad játékkal kezdtük…

…majd egy röplabda meccs után, felmentünk a kápolnába, ahol Jézusnak írtuk le, hogy mit köszönünk neki, mivel gazdagodtunk az Oratóriumban: új barátokat szereztünk, közösségben lehettünk stb…

Bár kezdetben szemerkélt az eső, minket az sem akadályozott meg a nyársalásban, úgyhogy az ima után elkezdtünk készülődni a nyársaláshoz. Picit esett, de nem volt felhőszakadás, a tüzet nem oltotta el a víz ( jó, talán egyszer ), nagyon vicces volt esernyő alatt vacsorázni.

Ezután egy nagyon jó feladatot kaptunk, Ewa nővértől. Mielőtt a kollégisták lejöttek volna Elvira nővérrel vacsorázni, nekünk rendetlenséget kellett csinálni a konyhába, hogy majd ők vissza pakolják. Látni kellet volna az arcukat: szappan a földön, kenőkés a csapban, az asztalok felforgatva,kuka fejjel lefelé, tetején egy bögre…, hát igen, nagyon örülhettek!! 🙂 Majd közösen játszottunk az oratórium teremben, végül 8óra felé kisütött a nap és jó idő lett. Nagyon jól sikerült ez a szombati nap.

Köszönjük a Jó Istennek, a nővéreknek és az animátoroknak, hogy egész évközi Oratóriumban találkozhattunk, és jól érezhettük magunkat!!!

XIV. Csocsó Bajnokság

XIV. Csocsó Bajnokság

2012. április 6-án került megrendezésre, – immár 14. alkalommal – a Falka József Kántor atyáról elnevezett cso-csó bajnokság, a megújult Don Bosco oratóriumban.

Carolina nővér és Babicz László polgármester nyitották meg az eseményt. Egy rövid ima és a szabályok ismertetése után kezdődött is a játék. Kicsiktől a nagyokig mindenki szorgalmasan forgatta az asztalifoci játékosait. Valamennyien jókedvűen szálltak harcba a győzelemért vagy éppen csak a játék kedvéért. A verseny közben a jelenlévők frissítőkkel és szendvicsekkel tartották magukat formában.

A játékosok három kategóriában mérte össze cso-csó tudásukat. Az érmek és kupák boldog tulajdonosai a három kategóriában a következők:

 

HÖLGYEK

1.) Jeles Virgie és Juhász Rebeka

2.) Horváth Kamilla és Toma Szilvia

3.) Hegedűs Karolina és Horváth Melinda

FIÚK

1.) Jeles Tamás és Juhász Balázs

2.) Pásztor Imre és Toma Ferenc

3.) Pásztor Áron és Szabó Máté

JUNIOR FIÚK

1.) Horváth Bence és Lichner Roland

2.) Juhász Bence és Dani Gábor

3.) Helembai Tamás és Jeles Dávid

 

Hálásan köszönjük az animátorok és a szalézi munkatársak fáradozását, akik a hosszú napon gondoskodtak rólunk. Munkájuk eredményeként sem a versenyzők, sem kísérôik nem maradtak étlen-szomjan, és zökkenőmentes volt a mérkőzések lebonyolítása. Külön köszönet a 29. sz. Coop áruház vezetôjének, Pásztorné Marikának az évek óta tartó rendületlen támogatásért és Kovács Marika néninek, aki ezúttal is sok finom sütivel lepett meg mindannyiunkat. A hölgyversenyzők szinte kivétel nélkül még egy csodálatos virággal is gazdagabbak lettek, Horváthné Piroskának köszönhetôen. A nyerteseknek szívből gratulálunk és mindenkit szeretettel várunk az ősszel sorra kerülő asztalitenisz bajnokságra!

 

/A szervezők/

Oratóriumi Farsang Egerben 2012

Oratóriumi Farsang Egerben 2012

Eljött ez a nap is, hogy az oratóriumunk buzgón készüljön a farsangra.

A gyerekek nagyon izgatottak voltak és az animátorok is. A belépőket süti és innivaló formájában vártuk. Ha valaki belépett az Oratóriumba látta, hogy mindenki be van öltözve valaminek… voltak nagyon kreatív jelmezek pl: csavarhúzó, csiga. De előfordultak egyszerű jelmezek is pl: rendőr, cica, és volt nagyon ötletes is Jancsi és Juliska, ami csoportos jelmez volt. Persze ezekre az igen ötletes jelmezekre várt egyfajta „kihívás” jelmezverseny formában. Amit nagyon élveztek, hogy a jelmezt büszkén viselve kiállhattak a többiek elé és bemutathatták.

De azokról sem feledkeztünk meg, akik nem öltöztek be ugyanis nem volt kötelező. Ezért rendeztünk egy „ereszd el a fantáziád mennyire szereted a másikat, avagy minek képzeled őt” ez volt az arckifestős verseny te magad választhattad ki, hogy kivel szeretnél párban lenni. Ezt még a legkisebb gyerek is tudja élvezni ‘hisz rajzolni mindenki tud’ csak a fantáziádat kell használni és mi tudjuk, hogy a gyerekeknek van a legnagyobb fantáziájuk.

Aztán az animátorok készültek egy kis meglepetéssel úgymond „újítással” , hogy olyan játékokat hoztak a gyerekeknek, amiket még nem játszottak. Bár nem jutott mindegyikre idő, de úgy gondolom, amikre sor került azok tetszettek. A nap végére mindenki elfáradt, de a gyerekek mosollyal az arcukon tértek haza. Ez volt a 2012-es Farsangi beszámoló jövőre is találkozunk! 🙂

 

Írta: Bodnár Brigitta