Istenem, ma kin keresztül kérsz tőlem befogadást, elfogadást?
Részletek Troncatti Szent Mária leveléből, első rész:
Mária nővér ezt a levelet Luisa Vaschetti anya, általános elöljárónak írja, melyben egy hosszú utazást ír le az esőerdőn keresztül. A levél kezdete és befejezése hiányzik.
Nem lehet szavakkal kifejezni, mekkora örömet jelentett amikor Comin püspök atya, az elöljáróval együtt decemberben meglátogatott. Az ő jelenlétük Isten mosolyát jelentette nekünk, szegény misszionárius nővéreknek, akik a sűrű esőerdőben élünk, messze, elszakítva mindazoktól, akik kedvesek nekünk, és a bennszülöttek között, akik gyakran egymással harcban állnak, és velünk szemben sem mindig jóindulatúak.
Ó, mennyi veszélytől ment meg minket nap mint nap Segítő Szűzanyánk, és milyen erősen érezteti velünk hatalmas oltalmát minden helyzetben! Kézzelfoghatóan megtapasztaltam ezt, amikor Macasból Méndezbe mentem, hogy segítsek nővéreinknek az ottani a missziós ház alapításában.
Gyalog indultam útnak egy derék, jóságos, fiatal lányunkkal, egy talpraesett spanyol telepessel és egy már “civilizált” shuar bennszülött kíséretében, aki tolmácsként segített. Ahhoz, hogy Méndezbe eljussunk, át kellett kelnünk egy olyan esőerdei szakaszon, ahol még kegyetlen shuar törzsek élnek. (…)
Már hosszan, 17 órája megállás nélkül gyalogoltunk, hogy elérjük egy ismert bennszülött kunyhóját. Már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, hogy egy kicsit megpihenhessünk, erőt gyűjthessünk, és száraz helyen tölthessük az éjszakát, mert a zuhogó esőben tetőtől talpig eláztunk.
Nem messze tőlünk megláttunk egy kunyhót. Abban a reményben, hogy az a régóta várt hely, megszaporáztuk lépteinket. Azonban, amikor már nem messze voltunk, puska lövést hallottunk.
Az erdő olyan sűrű volt, hogy nem láthattuk, ki használta a fegyvert, és csak annyit hallottam:
— „>>Madre<<, Anya, hová mész?”
Ekkor egy igen mogorva arcú ember bukkant elő, aki szinte félelmet keltett bennem. Megálltam, és megkérdeztem:
— „Mit csinálsz itt?”
— „Vadászom – válaszolta –, ne félj. Téged hogy hívnak?”
— „Mária nővérnek. Méndezbe megyek, azután tovább Cuencába” – feleltem.
— „És ma éjjel hol akarsz aludni?” – kérdezte tovább a shuar ember.
— „Tibichic házában” – mondtam.
Erre így válaszolt:
— „Ott nem adnak majd szállást, mert a gazda elment, és azoknál a shuaroknál, ha a ház ura nincs otthon, tilos a fehéreknek szállást adni. Itt a közelben él egy másik olyan shuar, aki talán befogad, Yacumának hívják.”
Nagyon fáradt voltam, rettenetesen fáradt; már alig tudtam megállni a lábamon, melyek a dzsungelben megtett hosszú út miatt teljesen kisebesedtek. Bizonytalanul álltam, vajon továbbmenjek-e Yacuma kunyhójáig, vagy maradjak ott, ahol épp voltunk. Útitársaim bátorítottak, hogy folytassuk az utat, mert nagyon veszélyes a hegyekben tölteni az éjszakát a mérges kígyók miatt, melyek ellepik ezt a vidéket, különösen abban az évszakban, amikor ott jártunk. Így hát összeszedtem a bátorságomat, megszorítottam a feszületemet, és továbbindultam.
Már csak néhány lépésre voltunk Yacuma kunyhójától, amikor kétségbeesett kiáltásokat hallottunk, amelyek, úgy tűnt, éppen onnan jönnek. [Épp mellettem futott el egy bennszülött, akit megállítottam és megkérdeztem, mit jelentenek ezek a kiáltások. Egy pillanatra megállt, megragadta a kezemet, és sürgetően így szólt:
— „Gyere, gyere! Yacuma házában gyilkolnak… nem hallod az asszonyok és a gyerekek kiáltásait?”
Teljesen elborzadtam, ereimben egészen meghűlt a vér. Egy pillanatig tétováztam, menjek-e vagy sem? Drága [Segítő] Szűzanyánkhoz [fohászkodtam]:
— „[Mennyei] Édesanyám, oltalmazz! Szegény misszionárius nővérként egyedül vagyok ebben a veszélyekkel teli trópusi esőerdőben; csak hozzád fordulhatok!”
Egy kicsit közelebb mentem a kunyhóhoz. Az egyik férfi már éppen lőni készült, amikor a ház ajtajában álló asszonyok megláttak, és figyelmeztetve kiabálni kezdtek:
— „Be ne menj,>> Madre<< Anya! Téged is megölnek…”
Ekkor a velem lévő spanyol telepes [közbelépett] és időben kitépte a fegyvert a bennszülött kezéből.
Istenem, ma kin keresztül kérsz tőlem befogadást, elfogadást?
Könyörögjünk!
Istenünk, téged szerető szívek élete és üdvössége, sokasítsd meg csodálatos kegyelmi ajándékodat bennünk. Szent Fiad halálában biztos reményt adtál hitünk beteljesedéséhez, segíts, hogy feltámadásának erejéből eljussunk örök célunkhoz. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen.
