Részlet Troncatti Szent Mária életéből: Belső küzdelmek

Nizza Monferratóban, szerzetesi képzése kezdetén nyomasztó gondolatok gyötörték: „Túl nagy célt tűztem ki magam elé… Egy senki vagyok: mire lennék képes én, szegény hegyvidéki lány?” Mária teljesen összezavarodott, képtelen volt mosolyogni, ha  tehette, nem szólt senkihez, teljesen bezárkózott önmagába. (…) Cellerino Testini atya, mint addigi lelki kísérője, megérezte, hogy még egy lépés erejéig oda kell szegődnie Mária mellé. Rövid levelében atyai szeretettel kérdezte: „Mária, hová lett a lelkesedésed, hogy az Urat kövesd, és szenvedő embertársaidnak szenteld az életed?” Máriát ez  mélyen megérintette. Ekkor önmaga kicsinységéről és az őt körülvevő nehézségekről felemelte tekintetét Arra, Aki teljesen betöltötte, Aki értelmet adott az életének, Aki végtelenül szerette. Rábízta az életét Istenre, Aki meghívta. Rövid idő alatt visszanyerte derűjét, mosolyát. Elkezdte otthon érezni magát a közösségben, szolgálni a többieket.

Mária szívében a szalézi lelkiség termékeny talajra talált. Nehézségek közepette egyre inkább erősödött Istennek való odaajándékozottsága. Így szólította meg lelkében Istent:  

„Uram, örökre a Tiéd akarok lenni. Ó, Jézusom, mindent otthagytam, ami a legkedvesebb volt számomra, hogy Neked szolgáljak, hogy megmentsem a lelkem. Igen, mindent feladtam: csak Te maradtál, de Te elég vagy nekem. Kérlek, adj nagy szívet, hogy igazán tudjak szeretni, áldozatot hozni! Add nekem az alázat, a teljes önátadás és lemondás lelkületét, hogy a jóság eszköze lehessek rengeteg szegény lélek számára!” 

Istenem, mi rejt, mit üzen ma a tekinteted? 

Könyörögjünk!

Jóságos Istenünk, oltalmazd szüntelenül Egyházadat, hiszen nélküled erőtlen a halandó ember. Segítségeddel tartsd távol mindig a rosszat, és vezess minket az üdvösség útján. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.