Részlet Troncatti Szent Mária életéből: Elindulás a családi házból 

Troncatti Mária 1904-ben, amikor elérte a nagykorúságot, titokban  levelet írt Torinóba Rua Mihály atyának, Don  Bosco első utódjának. Kérte, vegye fel a Segítő Szűz Mária Leányai közé, hogy misszióba mehessen. Rua atya továbbította is a kérést Caterina Daghero anyának. (…) 1905. október 15-én, az indulás napján, miközben testvére Catterina és egy unokatestvérük kikísérte a családi házból, különös izgalom vett erőt a lányon. Megfordult és meglátta apját, aki elájul fájdalmában az elválás miatt. Egymásnak ellentmondó érzések töltötték el: maradjon vagy menjen? Bár érezte a fájdalmas elszakadás súlyát a családjától, a hegyektől, a falutól, mind attól, ami valaha kedves volt számára, még sem fordult vissza, hanem határozottan útnak indult. „Amikor átadod magad az Úrnak, az örökre szól!”– bátorította később a hasonló helyzetben lévő fiatalokat. 

“Az Istennek való teljes odaadottság nem gyengíti meg a család iránti szeretet kötelékét, hanem megújítja és elmélyíti azt. Megköveteli a benső elszakadást, ugyanakkor az ima és a mindennapi hűség felajánlásával a szeretet tovább él.” Szüleinek, első levelében, Mária nővér így írt: „Ha száz évig élnék is, soha nem lenne igaz, hogy elfelejtelek titeket, mert a szeretet mindig lángol a szívemben.  (…) Helyezzük magunkat Jézus Szívébe, aki atyai szeretettel mindenkit megvigasztal.  (…) Higgyétek el, hogy bár a mindennapi dolgokban nem tudok segíteni nektek, de Isten segítségével a lelki dolgokban mellettetek leszek. (…) Arra kérlek titeket, hogy legyetek vidámak.”

Istenem, mit ajánlhatok fel, mit adhatok ma át Neked?

Könyörögjünk!

Istenünk, te lelkünk javára rendelted a testi önmegtagadás törvényét. Adj erőt, hogy tartózkodjunk minden bűntől, és szívvel-lélekkel valóra váltsuk parancsaidat, amelyeket atyai jóságod adott nekünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.