Don Bosco számára a vidámság nem felszínesség volt, hanem lelki erőforrás. Úgy tartotta: „A szentséghez vezető út a derűn át vezet.” A nevetés, a játék, a felszabadult együttlét segít megnyitni a szívet – Isten és egymás felé. Don Bosco tudta, hogy a fiatal lélek ott növekszik igazán, ahol biztonság és öröm van. Ahol lehet hibázni, újrakezdeni, kérdezni. A vidámság nála nem hangos bohóckodás volt, hanem belső békéből fakadó öröm: annak jele, hogy valaki érzi, szeretik. Ezért az oratóriumban a játék sosem volt „időpocsékolás”, hanem nevelés. A közös nevetés hidakat épített, oldotta a félelmeket, és megtanított együtt élni. Don Bosco derűje azt üzeni ma is: Isten nem elveszi az örömünket, hanem megsokszorozza.
Pesthidegkúton a 80-as évekbe repültek vissza a pesthidegkúti oratórium farsangján a fiatalok. A játékos napon a vidámság mellett lelki percekre is jutott idő.
Egerben a játék és finomságok mellett zene, tánc és tombola is várt a gyermekekre. Majd pedig a Maszk-partyn farsangi időutazás volt a témája a fiataloknak és fiatal felnőtteknek tartott oratóriumi estnek. Ahol a múlt, jelen és jövő találkozott.
