Elkötelezzük magunkat, hogy Máriához imádkozunk, hogy bizalmat nyerjünk a kísértés és a nehézség pillanataiban.

Egy nap Troncatti Mária nővér egy bentlakó lánnyal együtt egy távoli falu felé tartott. Egy ponton, az erdő sűrűjében, azt érezte, hogy a lábai megdermednek: egy kígyó tekeredett köréjük. Visszafojtott lélegzettel sikerült annyit suttognia: „La culebra” („A kígyó”).

A lány, megrémülten, így szólt hozzá:

„Mária nővér, ne mozduljon!”

Ő pedig mozdulatlanul maradt, és csak az Üdvözlégy imádságokat ismételgette.

Pillanatok teltek el – amelyek óráknak tűntek – szorongással teli feszültségben. Aztán a kígyó lazított a szorításon és elkúszott onnan. A lány szólalt meg elsőként, miközben Mária nővér a hideg verejtéket törölte le:

– Ó, Mária nővér, ha nem ment volna el, mi történt volna?

– Nagyon egyszerű: meghaltam volna. De látod, hogy a Szűzanya őrködik fölöttünk? Menjünk hát tovább.

(A. Magna Bosco, Selva mio spavento mia gloria, p. 62.)