Január hónapban nemcsak a rendalapító Bosco Szent János ünnepét tartjuk, de számos szentet és boldogot állít elénk a szalézi világegyház. Életpéldájukból tanulva az Istenhez való ragaszkodásukat és a fiatalok közötti türelmes szeretetüket saját életünkbe is beépíthetjük.

Boldog Variara Alajos – A leprások apostola (Január 15.)
Variara Alajos 1875. január 15-én született Viarigiben, Asti tartományban, mélyen hívő keresztény családban. Édesapja, Pietro 1856-ban hallotta beszélni Don Boscót, amikor falujukban egy missziót tartott. Ennek hatására döntött úgy, hogy Alajost Valdoccóba küldi, hogy ott folytassa tanulmányait.

Don Bosco négy hónappal később meghalt, azonban a kis Alajosnak ez a rövid ismeretség is elég volt ahhoz, hogy egész életét meghatározza. Miután befejezte a gimnáziumot, felvételét kérte a szaléziak
közé. 1898-ban pappá szentelték. Több helyen leprások között szolgált. 1923. február 1-jén halt meg Cucutában, Kolumbiában, szeretett betegeitől távol, ahogyan az engedelmesség kívánta.

„Minden Istentől jön és hozzá tér meg” – jelmondattal fejezte be életét. II. János Pál pápa 2002. április 14-én avatta boldoggá.

„Amikor Don Bosco-val találkoztam, az volt életem egyik legboldogabb napja. Biztos voltam benne, hogy találkoztam egy szenttel, és hogy Don Bosco is felfedezett a lelkemben valamit, amiről csak Isten és ő tudott.” (Boldog Variara Alajos)

Boldog Laura Vicuña – A veszélyben lévő családok védőszentje (Január 22.)

1891. április 5-én született Santiago de Chilében. Az Andokban lévő Segítő Szűz Mária Kollégiumában meghatározó élmény volt számára a Don Bosco nővérekkel való együttélés. Édesapja, Giuseppe Domenico hirtelen meghalt, és édesanyjának, Mercedesnek két lánygyermekével el kellett mennie Argentínába. Így kerültek Junín de los Andesbe. Mercedes megismerte az erőszakos Manuel Mora gyárost és összeköltözött vele. 1900-ban Laurát, Giulia Amanda nevű testvérével együtt befogadták a Segítő Szűz Mária Leányainak kollégiumába. Példás tanuló volt: buzgó az imádságban, engedelmes, segítőkész a társaival szemben, mindig vidám és kész bármilyen áldozatra. A sok áldozat és betegség felemésztették erejét. Édesanyja meglátogatta, és egy szerény bérelt házban ápolta őt. Manuel Mora azonban eljött Mercedes-ért, hogy hazavigye, ám az asszony visszautasította a férfit. Ekkor Manuel úgy döntött, ő is a házban marad. Laura erre vissza akart menni a kollégiumba. Hogy ezt megakadályozza, a férfi durván megverte a súlyosan beteg lányt. Laura nem épült fel. Az utolsó éjszakáján bevallotta édesanyjának:

„Anya, én meghalok! Már egy ideje kértem Jézustól, felajánlottam neki az életemet érted, hogy újra visszatérj Istenhez… Anya, halálom előtt nem adnád meg nekem azt az örömet, hogy megbánod bűneidet?”

„Laura — válaszolta Mercedes —‚ esküszöm neked, megteszem, amit kérsz.” Ezzel az örömmel halt meg Laura 1904. január 22-én este. 1988. szeptember 3-án avatta boldoggá II. János Pál pápa.

„Az engedelmességből ültetett karókból rózsák nőnek. Ha gyakran eszünkbe jutna, hogy Isten lát bennünket, mennyi hibát elkerülhetnénk.” (Boldog Laura Vicuña)

Szalézi Szent Ferenc – Püspök és egyháztanító (Január 24.)
Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata:
„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Ő az újságírók és írók védőszentje. Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. Szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét. Ferenc tervei között volt egy
olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre. 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára. Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé. Bosco Szent János az általa alapított rendet Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Magáévá tette Szalézi Szent Ferenc jelmondatát: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!”

„Szalézi Szent Ferenc humanizmusának szellemében (a szalézi szerzetes) hisz az ember természetes és természetfeletti erőforrásaiban, bár nem ismeretlen előtte az emberi gyengeség. Elfogadja a világ értékeit, s elutasítja a saját kora miatti siránkozást: megtart mindent, ami jó, különösen, ha az ifjak kedvére való.” (A Szalézi Társaság alapszabálya 17.pont)

Boldog Markiewicz Bronisław – Áldozópap, rendalapító (Január 30.)
Markiewicz Bronisław 1842. július 13-án született Pruchnikban, Galiciában (Dél-Lengyelország), kispolgári vallásos család tizenegy gyermekéből ő volt a hatodik. Bronisławnak része volt a szegénységben, éhezésben. Az iskolában is támadták keresztény eszményei miatt, amelyeket olyan komolyan vett, hogy úgy döntött, belép a szemináriumba. 1867. szeptember 15-én szentelték pappá.

Intenzíven belevetette magát a hitoktatásba és a bebörtönzöttek körében folytatott apostoli tevékenységbe. Szeretett emberek között lenni, különösen a szegények között. Vonzották a társadalom peremére szoruló gyerekek, akiknek a szegénység minden fajtájában részük volt. Miattuk szeretett volna pedagógiát tanulni, hogy a lehető legjobb módon segíthessen nekik lelkük megmentésében. A Gondviselés sugallatára mindenképpen tagja akart lenni egy fiatalokkal foglalkozó vallási intézménynek. Így indult el Olaszországba, ahol teljesen lenyűgözte Don Bosco lelkisége, amelyet tudtán kívül, már ő is a szívében hordozott. Kérte, és el is érte, hogy beléphessen a szalézi kongregációba, és 1887-ben magának Don Boscónak a kezébe tette le örökfogadalmát. 1892-ben szalézi szerzetesként, mint Miejsce plébánosa tért vissza Lengyelországba, Galíciába, ahol a szegény és elhagyott lengyel fiataloknak szentelhette életét. Hogy a lehető legjobb módon válaszolhasson a nyomorúságos helyzetben lévő Galícia konkrét igényeire, Bronisław úgy érezte, még radikálisabban kell megélnie Don Bosco elveit, és munkatársai egyetértésével megalapította a Szent Mihály Arkangyal  Társaságot, melynek a jelszava: „Munka és mértékletesség”. Halála után kilenc évvel az Egyház elismerte a Társaságot férfi és női ágával együtt, így jött létre a két kongregáció, Mihály arkangyal védelmébe ajánlva. 2005. június 19-én XVI. Benedek pápasága alatt avatják boldoggá.

„Oh Uram, gyújts nekünk világosságot, hogy felismerhessük mértéktelen jóságodat abban, hogy ételünkké válsz, hogy egyesülhess velünk bűnösökkel.” (Boldog Markiewicz Bronisław)

Bosco Szent János – A szalézi rend alapítója, a fiatalok atyja (Január 31.)
Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, Castelnuovo d’ Astiban. Édesapja, Bosco Ferenc a gyermek két éves korában meghal, így édesanyjának, Occhiena Margitnak egyedül kell felnevelnie Antalt, Józsefet, és a kis Jánost. Margit bölcs nevelő, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakít ki családjukban. János már kicsi korától kezdve pap szeretett volna lenni. Don Bosco maga köré gyűjti az elhagyatott gyermekeket, és megszervezi az Oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradnak Valdoccóban. Édesanyja, Margit, most már idős asszonyként, elfogadja a meghívást, hogy Torinóba jöjjön és segítsen fiának. A gyermekek számára ő lesz „Margit mama”.

Don Bosco elkezd szállást adni az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit „megelőző módszernek„ hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el”.

A Segítő Szűz Mária, aki mindig segítette Don Bosco-t a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejön a Szalézi Munkatársak Egyesülete. Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31 -én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte.

„Egy a vágyam: boldognak látni benneteket most és az örökkévalóságban!” (Bosco Szent János)

1929. június 2-án XI. Piusz pápa avatja boldoggá, majd 1934. április 1-jén szentté.