„A fiatalokat nem csak szeretni kell, hanem éreztetni is velük, hogy szeretik őket.” — Don Bosco

Egy oratóriumi zarándoklat sosem csupán egy egyszerű utazás. Ez egy belső kaland, egy találkozás a múlttal, amely megvalósul a jelenben, és irányt mutat a jövőbe. Az animátorainkkal és a közösségünkkel megélt ötnapos torinói zarándoklatunk pontosan ilyen élmény volt: egy felejthetetlen utazás Don Bosco és Mazzarello Mária nyomában, amely mindannyiunk szívébe mélyen beégett.

Az első nap a megérkezés izgalmával telt. Hosszú volt az út, de a buszon a játékok, a közös nevetések és az izgatott beszélgetések hamar feledtették a kilométereket. Ahogy közeledtünk Észak-Itáliához, mindannyiunkban tudatosult: nemcsak egy újabb kirándulásra indultunk, hanem egy lelki zarándoklatra, amelynek a célja, hogy közelebb kerüljünk azokhoz a gyökerekhez, amelyekből a mi kis oratóriumi közösségünk is táplálkozik.

A második napon végre a helyszínen lépkedhettünk ott, ahol mindez elkezdődött. Az első állomásunk Colle Don Bosco, a szülőhely volt. A dombok lábánál fekvő tanyán álló házban szinte hallani lehetett a múlt visszhangját. Itt született meg a szalézi lelkiség magja, amely milliók életét változtatta meg azóta is.

Innen mentünk tovább Chieribe, ahol a fiatal János papként a tanulmányait végezte, és ahol megalapította az első baráti körét, a Vidámság Társaságát. Látni azokat az utcákat, ahol ifjúként sétált, közelebb hozta hozzánk az emberi oldalát: ő sem egy elérhetetlen szent volt, hanem egy hús-vér fiatal, akinek álmai és nehézségei voltak. Az esti csendben mindannyiunkban tudatosult: ez a történet rólunk is szól.

„Elég, hogy fiatalok vagytok ahhoz, hogy teljes szívemből szeresselek benneteket.” —  Don Bosco

A harmadik napon érkeztünk meg a zarándoklatunk lényegéhez, Torinóba és azon belül Valdoccóba. Amikor beléptünk Valdoccóba, a Segítő Szűz Mária-bazilikába és Don Bosco egykori szobáiba, kézzelfoghatóvá vált az a hatalmas szeretet és odaadás, amellyel a szent az elhagyatott utcagyerekek felé fordult. Itt épült fel az első oratórium, amely otthon, iskola és játszótér volt egyszerre.

Megálltunk a híres udvaron, ahol Don Bosco a fiúkkal focizott. Elképzelni is csodálatos volt, hogy évszázadokkal ezelőtt ugyanazokon a köveken szaladgáltak a fiúk. Utána Torinó utcáit is bejártuk: megkerestük azokat a helyszíneket, ahol Don Bosco a szegényeket és a börtönök lakóit kereste.

„Isten nekünk adta a jelent; éljük meg jól, tele szeretettel.” —  Mazzarello Mária

A negyedik napon Mornese felé vettük az irányt. Itt kezdődött a Segítő Szűz Mária Leányai (a szalézi nővérek) története Mazzarello Mária vezetésével.

Mornese csendes, dombos vidéke teljes ellentéte volt a nyüzsgő Torinónak, mégis ugyanaz a tűz éltette. Mária egyszerű parasztlányból vált egy világméretű nevelői mozgalom alapítójává. Meglátogattuk a Valponasca-házat, ahol fiatal lányként imádkozott és dolgozott a szőlőben. Itt éreztük meg igazán a női szalézi lelkiség gyengédségét és az Istenbe vetett feltétlen bizalmat.

Az ötödik napon a pakolásé és a hazautazásé volt a főszerep, de a buszon már mindenki az élményeket mesélte. Öt nap alatt annyi lelki töltekezést, nevetést és közösségi pillanatot kaptunk, amit nehéz volt hirtelen feldolgozni.

Torinóból és Morneséből nemcsak emlékekkel tértünk vissza, hanem egy megújult küldetéstudattal is. Don Bosco és Mazzarello Mária álma ma is él bennünk, az oratórium tagjaiban, a fiatalokban és az animátorokban.

„A mi otthonunk a mi szívünk.”

És ezzel a szívünkben indultunk haza, hogy az otthoni közösségünkbe is elvigyük azt a szeretetet és örömet, amit a zarándoklat alatt kaptunk.

(Kerényi Balázs)