FMA logo

Kalandozásaink Örömföldön

2016. ápr. 2.

A hosszú nagyböjti előkészületek és a közös lelki ráhangolódás után mindannyian óriási örömben ünnepelhettük meg Urunk feltámadását.

Ez a túláradó öröm nem maradhat a templom falain vagy csak a családon belül, ezért mi teret adtunk a kifejeződésének a szombati oratórium Kaland-napján.
Pesthidegkút ismét egy remek program helyszíne volt. A lelkes „animanók”, a fiatalok és a nővérek egy kis ráhangolódós játék után közös imában oszthatták meg egymással, számukra mit is jelent a feltámadás. Természetesen a legfrappánsabb hozzászólások a legkisebbektől jöttek, mint például: „A feltámadás egy út, a starttól a célig.”

Image000Image001

Ezután jött a csapatverseny, fiúk a lányok ellen. A közeli parkban állomások várták a versenyzőket, ahol ügyességi játékokban (pl. célba dobás) és néhány logikai feladatban (logi-sztorik) mérhették össze képességieket. A verseny után a parkban uzsonnáztunk. A nap záró játéka egy fergeteges métázás volt, amibe még egy-két szülő is bekapcsolódott.
Természetesen nem felejtettünk el a nap végén hálát adni a Jóistennek az együtt töltött időért. Az animátorok pedig már teljes gőzzel készülnek a következő oratóriumra (04. 09.), hogy ismét sok-sok izgalmas kalanddal várhassák a résztvevőket.

Érdekelhet még…

Mazzarello ünnep Focikupa 2024

Mazzarello ünnep Focikupa 2024

Sok szeretettel várunk idén is a Mazzarello ünnepre 2024.05.11-én. 10.30-kor szentmise, majd ezt követően ebéd, játék,...

Szenteltvízi kaland

Szenteltvízi kaland

Vízkereszt napján a maklári animátorok közösségével volt szerencsénk elmenni egy szuper zarándoklatra Szentkútra. Az...

Évközi oratóriumok Egerben

Évközi oratóriumok Egerben

A Don Bosco Nővérek egri közössége köré szerveződő Egri Szalézi Oratórium a tanév minden szombatján várja a helyi...