FMA logo

Itt az idő, hogy igent mondj!

Kategória: Animátor | Oratórium
2013. márc. 3.

A hagyományos nagyböjti ifjúsági lelkigyakorlat a múlt hétvégén volt megtartva Péliföldszentkereszten.

Most is sokan gyűltünk össze az ország minden tájáról, hogy elcsöndesedve Jézusnak adjuk idejünket. Pesthidegkútról ketten is mentünk Ewa nővér kíséretében. Péntek este kezdődött a program vacsora után a kápolnában. A tékozló fiú történetéről elmélkedtünk, majd taizei imaórában próbáltunk Istenre hangolódni. Másnap délelőtt az elmélkedések és más közös programok között rengeteg ,,szabadidőt” kaptunk, amikor mindenki elvonulhatott csendben gondolkodni vagy egy-egy lelki beszélgetésre. Ezekre az alkalmakra ki voltak alakítva ún. ,,pihenőhelyek”, ahol elcsöndesedve és kreatívan elmélkedhettünk. Volt olyan hely, ahol egy nagy plakátra rárajzolhattuk, hogy nekem mit jelent a kereszt, volt olyan, ahol képeslapot lehetett készíteni Istennek, vagy éppen leültél, csöndben imádkoztál valakiért/valamiért, akivel/amivel nehezen foglalkozol, majd imád jelképeként egy kis pohár vizet öntöttél egy tálba, ezzel egyesítve imáidat a többiekével. Keresztutat is imádkoztunk, aminek elmélkedéseit kettesével-hármasával összeállva magunk írtunk meg. Szokás szerint szombat este szentségimádást tartottunk, melynek elmélkedéseit Ewa nővér vezette, mi hidegkúti animátorok pedig segítettünk a felolvasásban. (az elmélkedés szövegét pedig Kata nővér írta). Ezután lelki teaház volt éjfélig, ahol adott vagy spontán jövő témákról lehetett kötetlenül beszélgetni. Vasárnap rá kellett döbbennünk, hogy a hétvége gyorsan eltelt, és a közös szentmise és ebéd után megköszönve Claudius atyának a lelkigyakorlat vezetését az újra találkozás reményében elbúcsúztunk egymástól. Igen, a hétvége gyorsan eltelt, ugyanakkor rengeteg plusz dologgal töltődtünk fel ezalatt a pár nap alatt, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian nyitottabbak lettünk arra, hogy bátran igent mondjunk Isten hívó szavára és szeretetére!

Érdekelhet még…

Széder este Egerben

Az Egri Szalézi Oratóriumban Nagycsütörtökön este széder estre vártuk a fiatalokat és fiatal felnőtteket. A különleges...