FMA logo
FMA nővérek fagyiznak

Szerzetesi képzési folyamat

Jelöltidő

Jelöltség

Az Istennek szenteltség értelmének elmélyítése és bekapcsolódás a közösségi és apostoli életbe.

Posztulátus

Posztulátus

Isten hívásának elmélyítése és az evangéliumi tanácsok fokozatos és derűs megélése.

Novíciátus

Novícátus

A krisztuskövetés követelményeinek életre váltása a szalézi hivatásunkban.

Juniorátus

Juniorátus

Az Istennel való életközösség és az Intézményhez tartozás tudatának megszlárdítása.

Folyamatos képzés

Folyamatos képzés

Az Egyház és a fiatalok igényeire valószóló és megélt folyamatos önképzés.

Mi történik az egyes szakaszokban?

Jelöltség

Ez a szakasz a szerzetesi hivatás felismerésének és megkülönböztetésének időszaka. A jelöltek együtt élnek a közösséggel, megismerik a rend történetét, spiritualitását és küldetését, valamint részt vesznek az imádságban, a tanulásban és az apostoli szolgálatban. A jelöltség időtartama legalább egy év, de nem haladhatja meg a két évet. A jelöltség végén a jelöltek kifejezik kérésüket, hogy beléphessenek a posztulátusba.

Posztulátus

Ez a szakasz a szerzetesi életre való felkészülés kezdete. A posztulánsok tovább mélyítik kapcsolatukat Istennel, megismerik önmagukat és közösségüket, valamint elmélyítik ismereteiket a rend alapítójáról, Don Boscóról, és társalapítójáról, Mária Dominika Mazzarellóról. A posztulátus időtartama tíz hónap. A posztulátus végén a posztulánsok kifejezik kérésüket, hogy beléphessenek a novíciátusba.

Novíciátus

Ez a szakasz a szerzetesi életre való próbaidő. A novíciák elmélyítik lelki életüket, megtanulják az evangéliumi tanácsokat (szegénység, tisztaság, engedelmesség) gyakorolni, valamint megismerik a rend szabályzatát és konstitúcióit. A novíciátus időtartama két év. A novíciátus végén a novíciák leteszik első fogadalmukat, amellyel elkötelezik magukat Istennek és az Egyháznak a Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek közösségében.

Juniorátus

Ez a szakasz az első fogadalomtól az örökfogadalomig tartó időszak. A junior nővérek tovább képzik magukat lelki, intellektuális és apostoli téren, valamint bekapcsolódnak a rend küldetésébe és életébe. A juniorátus időtartama legalább hat év, de nem haladhatja meg a kilenc évet. A juniorátus végén a junior nővérek leteszik örökfogadalmukat, amellyel teljesen átadják magukat Istennek és az Egyháznak a Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek közösségében

Örökfogadalom

Az örökfogadalom egy olyan ígéret, amelyet a szalézi nővérek, Istennek és a fiataloknak tesznek, hogy egész életüket a szeretet és a szolgálat szellemében élik. Az örökfogadalom a legmélyebb személyes válasz Isten hívására, és a legteljesebb kifejezése az Istenhez tartozásnak.

Az örökfogadalom ünnepélyes szertartás keretében történik, amelyben a nővér fogadalmat tesz Isten előtt és az egyház közössége előtt. Az örökfogadalommal belép a folyamatos képzés időszakába, amely az egész életetét végigkísérő szakasz. Ebben igyekszik még inkább elsajátítani a rendalapítók lelkiségét és karizmáját így szolgálva Istent a fiatalokban.

#elsolepes

Gondolkodsz a szerzetességen?

A hivatáskeresés megelehetősen ritka esetekben történik egyedül. Rendalapítóink hivatákeresése azt mutatja, hogy a tisztán látáshoz nélkülözhetetlen az imádság, ám szükség van egy lelki barátra is, aki kísér ezen az úton. Sokat segíthet az is, ha betekintesz egy kicsit a szerzetesi életbe. Mindegyikben mellett lehetünk! Tedd meg az első lépést, és küldj levelet info.donbosconoverek@gmail.com címre!