Lelki percek
November 1. Mindenszentek ünnepe
Mindenszentek ünnepe. Az első gondolatunk talán elszalad kedves szentjeinkhez, akik példaként állnak előttünk,akiktől szeretnénk...
Krisztus Király – Király, aki közel hajol
„Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte:...
Nagyboldogasszony
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte...
Keresztelő Szent János ünnepére
Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot...
X. Évközi vasárnap (B év)
Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: „...
Évközi 21. vasárnap
Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai...
Évközi 11. vasárnap
„Ezután így szólt: Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár fölkel éjjel és...
Évközi 30. vasárnap
Jerikóba érkeztek. Jerikót tanítványai és nagy tömeg kíséretében hagyta el. Útjuk mentén egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia...





