Ádventi készület és adventi várakozás – két különböző dinamika. Ha a készület kerül előtérbe, akkor azt gondolom, hogy elsősorban önmagunkra tekintünk. Mi, hogy állunk az ádventtel? Mit tettünk? Milyen lépéseket teszünk? Egy fajta ítélet is megjelenik bennünk önmagunkkal szemben, de másokkal szemben is, hogy milyen az ő készületük az enyémhez képest.

Eszünkbe juthat az idő haladtával, hogy mennyire lelkes voltam az elején, megfáradtam benne és most nehéz egy-egy lépést megtennünk… Pl. ha a családban elhatározzuk, hogy együtt éljük meg ezt az időszakot az egész családdal… elkészítjük az adventi koszorúnkat együtt, amiben mindenkinek a keze munkája benne van, az első héten ott az egész család, a második héten már csak az apa és az anya, a harmadik héten pedig el is felejtjük meggyújtani a gyertyát… Vagy egyszerűen most döbbenünk rá, hogy mennyire ciki, én nem vállaltam semmit adventre. Vagy találok mentséget, ami van… mert annyi minden van, hogy nem fér be… nincs időnk, mert minden fontosabb… vagy belehúzunk, hogy akkor most, vagy azt mondom, hogy most már felesleges… Önmagamra tekintek, hogy mit tettem, mit nem tettem, ilyen vagyok…

Van a másik véglet is. Amit megígértem Istennek, azt megtartottam. Minden hajnalban ott voltam a szentmisén… minden nap elolvastam az aznapi olvasmányokat, imádkoztam rózsafüzért… nekem ez mennyire megy, én rendben vagyok… Hátra dőlök a kanapén, hogy én rendben vagyok.

Készületről van szó… Azt nézzük, hogy mit tettünk, vagy mit mulasztottunk.

Most hétvégén Krisztus Király ünnepének előestéjén Mogyoródon is megtörténtek az előkészületek Advent ünnepére. Az oratóriumba érkezve mindenki elkészíthette az adventi koszorúját, ami segít abban, hogy valóban elkezdjük a készületünket a nagy ünnepre, hogy valóban egy külső segítség is legyen a kezünkben, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy VÁRAKOZZUNK, NE CSAK KÉSZÜLŐDJÜNK! Várakozzunk Jézus születésére és teremtsük meg szívünkben a helyet számára, hogy ott lakást vehessen és bennünk élhessen, hogy Ő lehessen a remény az emberiség számára.

Nagy Ágnes nővér

2024. Október 12-én Mogyoródra kirándultunk az újpesti csapattal, hogy részt vehessünk az első Oratolimpián. Korábban érkeztünk, mint a meghirdetett időpont, de a szalézi szerzetes nővérek és animátorok széles mosollyal és szeretettel fogadtak bennünket. Nem sokkal később egy közös imádsággal és Ágnes nővér szavaival megkezdődött az esemény, és a résztvevők felkészültek a vállalt feladatukra. Sokan jelentkeztek a rajz versenyszámra, ahol az álom témakör kapcsán gyönyörű alkotások születtek. Ezeket később ki is állították, hogy mindenki megcsodálhassa. Voltak, akik az  éneklésben, zenélésben, illetve versmondásban mutatták meg tehetségüket, akadt olyan produkció, ami könnyet csalt a hallgatók szemébe. A szalézi vetélkedőn remek hangulatban mérhették össze tudásukat a különböző oratóriumokból érkezett kiscsapatok. Volt szerencsém a focibajnokságon több meccsen is játszani, ami által egy erős izomlázon kívül számos kedves gyermek megismerésével és a velük zajló értékes beszélgetéssel lettem gazdagabb. Egész nap fantasztikus volt a hangulat, a közös bansolások (táncolások), belga körtáncok mellett a popcorn gép beüzemelése is sokaknak okozott örömet, az animátorok által osztogatott finom sütikről nem is beszélve. Még a szomszéd kislány is érdeklődve figyelte a kerítésen át, hogy mi zajlik éppen. A program végén megtekinthettük egy fiatal maklári lány elképesztő ugróköteles produkcióját, majd az Oratolimpiát az eredményhirdetés zárta. A legjobban szereplő versenyzők megkapták nyereményeiket, és mindenki más is kapott egy kis ajándékot, senki sem tért haza üres kézzel. Végül záró gondolatok, közös hálaadó imádság koronázta a mozgalmas napot. Azt hiszem, hogy a résztvevő gyerekeknek, animátoroknak, szerzeteseknek és
munkatársaknak is maradandó élmény marad az együtt töltött idő, és az érzés, hogy Don Bosco összeköt bennünket, hogy mind a szalézi család tagjai vagyunk!

Horváth Katalin

újpesti animátor