Részlet Troncatti Szent Mária életéből: Amikor összecsapnak a hullámok

Az első világháború idején felszólították Mária nővért egyik rendtársával együtt, hogy végezzen el egy ápolói és  vöröskeresztes tanfolyamot. 1915. június 25-én Mária és Chiara nővér a tanfolyamról éppen hazaértek, amikor egy hatalmas erejű vihar miatt, a házuktól nem messze, a Teiro-hegyipatak  egy szempillantás alatt megáradt. A víz félelmetes robajjal tört be a nővérek udvarára és házába is. Minden olyan gyorsan történt, hogy menekülni is alig lehetett;  sekrestyés nővér életét vesztette a sodrásban. „Segítő  Szűz Mária, megígérem, hogy ha megmentesz ettől az árvíztől, misszionáriusnak megyek” –  fohászkodott Mária nővér. Chiara nővérrel együtt egy úszó asztalba kapaszkodtak, melyet  a víz egy ablakzsalugáternek sodort. Megmenekültek. Mária  nővér betartotta ígéretét és elküldte kérvényét,  hogy misszionárius lehessen.

A háború előrehaladtával, sebesült katonáknak foglaltak le 15 ágyat a házukban, Mária  nővért pedig arra utasították, hogy ápolja őket. 

Amikor összecsaptak – szó szerint is – Mária nővér felett a hullámok, nem csak a saját életét akarta megmenteni, hanem a szíve nyitott volt Istenre és az elesettekre. Majd, az életveszély elmúltával sem felejtette el a Szűzanyának tett ígéretét, erősen emlékezett rá, nem mentette fel magát utána sem.
XIV. Leó pápa nagyböjti üzentében buzdít bennünket is: “(…) az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között. (…) Szeretteim, egy olyan nagyböjt kegyelmét kérjük, amely figyelmesebbé tesz bennünket Istenre és a legelesettebbekre.

Istenem, ma hogyan szeretnél figyelmesebbé tenni?

Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, adj erőt, hogy a közelgő ünnepekre töredelmes bűnbánattal tisztítsuk meg lelkünket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

Részlet Troncatti Szent Mária életéből: A bizalommal kimondott “igen”

Mária nővér meggyógyult, de még mindig  gyengének érezte magát. Varazzébe került 10 évre, ahol  a tengeri levegő segítette felépülését, megerősödött és szolgált a hétköznapokban. 1914. szeptember 19-én,  31 évesen e szavakkal tett örökfogadalmat: 

“Ismerem gyengeségemet, és mert félek akaratom állhatatlanságától, a mindenható, örökké élő Isten színe elé lépek. Kérem a Szentlélek világosságát, a Boldogságos Szűz Mária segítségét és Őrangyalom oltalmát. Én, Troncatti Mária nővér, tisztasági, szegénységi és engedelmességi fogadalmat teszek örökre a Főtisztelendő Anya Egyetemes Elöljáró kezébe, a Segítő Szűz Mária Leányai Alapszabálya szerint.
Irgalmas Jézus, Te ébresztettél bennem indíttatást e fogadalmak megtételére. Segíts szent kegyelmeddel, hogy hűségesen meg is tartsam.
Szeplőtelen Szűz, a keresztények hathatós, nagy erejű Segítője, légy vezetőm és oltalmam az élet minden veszélyében.
Őrangyalom, dicsőséges Szent József, Szalézi Szent Ferenc és az ég minden szentjei könyörögjetek Istenhez értem.
Úgy legyen. – Amen.” 

Mária nővér “teljesen szabadon, visszavonhatatlanul, egészen odaajándékozta önmagát  Istennek” és Őbenne minden embertársának, különösen a fiataloknak. Egy apró, emberi igen, melyet a hatalmas, Istennek mondott ki válaszul.
Segíthet bennünket Troncatti Mária példája, hogy az idei  Nagyböjtben Isten hűsége és irgalma megújítsa az életünket, és ezáltal hűségünk még inkább belegyökerezzen.

Istenem, hogyan szeretnéd ma megmutatni hűségedet és irgalmadat?

Könyörögjünk!

Istenünk, te kedveled az ártatlanságot, és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki tisztaságot. Fordítsd magadhoz szívünket, hogy Szentlelked tüzétől felgyulladva állhatatosak maradjunk a hitben és gyümölcsöt hozzunk a jó cselekedetekben. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

Részlet Troncatti Szent Mária életéből: A betegségek sorozata

Troncatti Mária fiatal szerzetesként sokszor megtapasztalt különböző súlyos betegséget és az azokkal járó szenvedést. A betegségek komoly próbatétel elé állították Máriát hivatásának útján és a megkülönböztetés folyamatában: egy hastífusz, egy kézfertőzés, valamint a szerzetesi élet különböző körülményeihez való alkalmazkodás szintén megpróbálta a szervezetét is. 1908. szeptember 17-én letehette első fogadalmát az Úr és a közösség előtt, azonban nem sokkal később, újra megbetegedett. Abban az időben látogatott hozzájuk a szalézi rendfőnök, Rua Mihály atya. Mária nővér sokszor mesélt erről a  találkozásról: „Meglátogatott engem a betegszobában […] és megkérdezte, akarok-e meggyógyulni. Lelkesen azt válaszoltam, hogy boldog  lennék, ha visszanyerhetném az egészségemet,  és teljesíthetném azt az ígéretemet, hogy misszióba megyek. Rua atya akkor megkért arra, hogy  imádkozzak el vele három Üdvözlégy Máriát. Majd a Segítő Szűz áldását adta rám, és azt mondta, hogyha hiszek, akár azonnal felkelhetek és bemehetek a kápolnába, hogy hálát adjak az Úrnak. Így tettem. Rua atya indulása előtt  hozzám fordult és csendesen csak annyit mondott még, hogy meg fogom érni az időskort, és sok jót fogok tenni”. 

Mária nővér életében úgy tűnik a betegség látszólag hivatása megélésének, valamint élete kiteljesedésének az akadálya. Ebben az időszakban különösen is megtapasztalja a teljes kiszolgáltatottságot, bizonytalanságot. A gyakori lábadozások közepette a türelmes várakozás megérleli, hogy egyre tisztább, odaadóbb szívvel tudja majd a távoli missziót megélni. Sok belső küzdelem árán mélyül benne az Istenre való teljes ráhagyatkozás, és másokon keresztül is megerősödik, rácsodálkozik a hit, a közbenjárás erejére. Később lehetetlennek tűnő helyzetekben ő ismétli a körülötte élőknek: “Hitre van szükség!” 

Istenem, hogyan vagy jelen mellettem a betegségek, szenvedések közepette? 

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, védelmezd jótettekben buzgólkodó népedet, vigasztald oltalmaddal itt a földön, és egykor ajándékozd meg örök boldogsággal a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

Részlet Troncatti Szent Mária életéből: Belső küzdelmek

Nizza Monferratóban, szerzetesi képzése kezdetén nyomasztó gondolatok gyötörték: „Túl nagy célt tűztem ki magam elé… Egy senki vagyok: mire lennék képes én, szegény hegyvidéki lány?” Mária teljesen összezavarodott, képtelen volt mosolyogni, ha  tehette, nem szólt senkihez, teljesen bezárkózott önmagába. (…) Cellerino Testini atya, mint addigi lelki kísérője, megérezte, hogy még egy lépés erejéig oda kell szegődnie Mária mellé. Rövid levelében atyai szeretettel kérdezte: „Mária, hová lett a lelkesedésed, hogy az Urat kövesd, és szenvedő embertársaidnak szenteld az életed?” Máriát ez  mélyen megérintette. Ekkor önmaga kicsinységéről és az őt körülvevő nehézségekről felemelte tekintetét Arra, Aki teljesen betöltötte, Aki értelmet adott az életének, Aki végtelenül szerette. Rábízta az életét Istenre, Aki meghívta. Rövid idő alatt visszanyerte derűjét, mosolyát. Elkezdte otthon érezni magát a közösségben, szolgálni a többieket.

Mária szívében a szalézi lelkiség termékeny talajra talált. Nehézségek közepette egyre inkább erősödött Istennek való odaajándékozottsága. Így szólította meg lelkében Istent:  

„Uram, örökre a Tiéd akarok lenni. Ó, Jézusom, mindent otthagytam, ami a legkedvesebb volt számomra, hogy Neked szolgáljak, hogy megmentsem a lelkem. Igen, mindent feladtam: csak Te maradtál, de Te elég vagy nekem. Kérlek, adj nagy szívet, hogy igazán tudjak szeretni, áldozatot hozni! Add nekem az alázat, a teljes önátadás és lemondás lelkületét, hogy a jóság eszköze lehessek rengeteg szegény lélek számára!” 

Istenem, mi rejt, mit üzen ma a tekinteted? 

Könyörögjünk!

Jóságos Istenünk, oltalmazd szüntelenül Egyházadat, hiszen nélküled erőtlen a halandó ember. Segítségeddel tartsd távol mindig a rosszat, és vezess minket az üdvösség útján. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

Részlet Troncatti Szent Mária életéből: Elindulás a családi házból 

Troncatti Mária 1904-ben, amikor elérte a nagykorúságot, titokban  levelet írt Torinóba Rua Mihály atyának, Don  Bosco első utódjának. Kérte, vegye fel a Segítő Szűz Mária Leányai közé, hogy misszióba mehessen. Rua atya továbbította is a kérést Caterina Daghero anyának. (…) 1905. október 15-én, az indulás napján, miközben testvére Catterina és egy unokatestvérük kikísérte a családi házból, különös izgalom vett erőt a lányon. Megfordult és meglátta apját, aki elájul fájdalmában az elválás miatt. Egymásnak ellentmondó érzések töltötték el: maradjon vagy menjen? Bár érezte a fájdalmas elszakadás súlyát a családjától, a hegyektől, a falutól, mind attól, ami valaha kedves volt számára, még sem fordult vissza, hanem határozottan útnak indult. „Amikor átadod magad az Úrnak, az örökre szól!”– bátorította később a hasonló helyzetben lévő fiatalokat. 

“Az Istennek való teljes odaadottság nem gyengíti meg a család iránti szeretet kötelékét, hanem megújítja és elmélyíti azt. Megköveteli a benső elszakadást, ugyanakkor az ima és a mindennapi hűség felajánlásával a szeretet tovább él.” Szüleinek, első levelében, Mária nővér így írt: „Ha száz évig élnék is, soha nem lenne igaz, hogy elfelejtelek titeket, mert a szeretet mindig lángol a szívemben.  (…) Helyezzük magunkat Jézus Szívébe, aki atyai szeretettel mindenkit megvigasztal.  (…) Higgyétek el, hogy bár a mindennapi dolgokban nem tudok segíteni nektek, de Isten segítségével a lelki dolgokban mellettetek leszek. (…) Arra kérlek titeket, hogy legyetek vidámak.”

Istenem, mit ajánlhatok fel, mit adhatok ma át Neked?

Könyörögjünk!

Istenünk, te lelkünk javára rendelted a testi önmegtagadás törvényét. Adj erőt, hogy tartózkodjunk minden bűntől, és szívvel-lélekkel valóra váltsuk parancsaidat, amelyeket atyai jóságod adott nekünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.