Valaha érezted már szükségét az újrakezdésnek? Mint amikor rájössz, hogy valami nem jó irányba halad az életedben, és rendet akarsz tenni a dolgaidban. A nagyböjt ennek az ideje: lehetőség arra, hogy újrakezdjük, magunkba nézzünk, és helyet adjunk Istennek. Hamvazószerda ennek az útnak a kezdete.

A hamu jelentése: Emlék és ígéret

Amikor a pap hamuval keresztet rajzol a homlokodra, azt mondja: „Térj meg és higgy az evangéliumban” vagy „Emlékezz arra, hogy por vagy, és porrá leszel”. Ez egy egyszerű gesztus, de tele van jelentéssel. A hamu arra emlékeztet bennünket, hogy az életünk törékeny, hogy minden elmúlik, de azt is, hogy Isten valami nagyobbra hív minket: egy teljes és igaz életre.

Van valami az életedben, amit meg kell újítanod? Készen állsz arra, hogy komolyan vedd ezt a lehetőséget? Legyen ez a nagyböjti időszak a megtérés ideje számodra!

Böjt, ima és jótékonykodás: három kulcs a nagyböjthöz

A mai evangéliumban (Mt 6,1-6, 16-18) Jézus három eszközt ad nekünk a nagyböjt megéléséhez: böjtöt, imát és szeretetet. De légy óvatos! Világosan kimondja, hogy ezek nem csak gesztusoknak, hanem valódi cselekedeteknek kell lennie, amelyek megváltoztatják az életed, a szívedet.

• Böjt: Nem csak arról van szó, hogy lemondunk az ételről, hanem arról is, hogy megtanuljunk nemet mondani arra, ami elvonja a figyelmünket Istenről és másokról. Miben tudnád megélni a böjtöt a mindennapjaidban? Talán a közösségi médiától való tartózkodásban, a felesleges szavaktól, mások megítélésétől?
• Ima: Ez nem csak formulák betartása, kötött imák elmondása, hanem mély párbeszéd Istennel, jelenlétének felfedezése az életedben. Mikor szántál időt utoljára Istenre úgy igazán, hogy jelen tudj lenni számára, amikor nem csak te beszélsz, hanem meghallgatod őt is
• Jótékonyság: Ez a konkrét szeretet, az a gesztus, amely megváltoztatja valakinek az életét. Kik azok az emberek, akiknek segíthetnél ebben az időszakban?

Gyakorlat a nagyböjt kezdetére:

1. Írd le magadnak valahová (lelki napló, jegyzetfüzet, papírlap, mobiltelefon-jegyzet) a konkrét elköteleződésedet mindhárom terület (böjt, ima, jótékonyság) iránt.
2. Minden nap reggel szánj időt Isten Szavának Igéjének hallgatására!
3. Ezután minden este gondold át, hogyan élted azt a napot, és hogy képes voltál-e
   megtartani az elhatározásaidat.

A nagyböjt egy utazás, nem egy verseny. Nem tökéletesnek kell lenned, hanem bátornak kell lenned a kezdéshez. Készen állsz az indulásra?
(Nagy Ágnes nővér gondolatai a 2025-ös Nagyböjt kezdetére)

Január hónapban nemcsak a rendalapító Bosco Szent János ünnepét tartjuk, de számos szentet és boldogot állít elénk a szalézi világegyház. Életpéldájukból tanulva az Istenhez való ragaszkodásukat és a fiatalok közötti türelmes szeretetüket saját életünkbe is beépíthetjük.

Boldog Variara Alajos – A leprások apostola (Január 15.)
Variara Alajos 1875. január 15-én született Viarigiben, Asti tartományban, mélyen hívő keresztény családban. Édesapja, Pietro 1856-ban hallotta beszélni Don Boscót, amikor falujukban egy missziót tartott. Ennek hatására döntött úgy, hogy Alajost Valdoccóba küldi, hogy ott folytassa tanulmányait.

Don Bosco négy hónappal később meghalt, azonban a kis Alajosnak ez a rövid ismeretség is elég volt ahhoz, hogy egész életét meghatározza. Miután befejezte a gimnáziumot, felvételét kérte a szaléziak
közé. 1898-ban pappá szentelték. Több helyen leprások között szolgált. 1923. február 1-jén halt meg Cucutában, Kolumbiában, szeretett betegeitől távol, ahogyan az engedelmesség kívánta.

„Minden Istentől jön és hozzá tér meg” – jelmondattal fejezte be életét. II. János Pál pápa 2002. április 14-én avatta boldoggá.

„Amikor Don Bosco-val találkoztam, az volt életem egyik legboldogabb napja. Biztos voltam benne, hogy találkoztam egy szenttel, és hogy Don Bosco is felfedezett a lelkemben valamit, amiről csak Isten és ő tudott.” (Boldog Variara Alajos)

Boldog Laura Vicuña – A veszélyben lévő családok védőszentje (Január 22.)

1891. április 5-én született Santiago de Chilében. Az Andokban lévő Segítő Szűz Mária Kollégiumában meghatározó élmény volt számára a Don Bosco nővérekkel való együttélés. Édesapja, Giuseppe Domenico hirtelen meghalt, és édesanyjának, Mercedesnek két lánygyermekével el kellett mennie Argentínába. Így kerültek Junín de los Andesbe. Mercedes megismerte az erőszakos Manuel Mora gyárost és összeköltözött vele. 1900-ban Laurát, Giulia Amanda nevű testvérével együtt befogadták a Segítő Szűz Mária Leányainak kollégiumába. Példás tanuló volt: buzgó az imádságban, engedelmes, segítőkész a társaival szemben, mindig vidám és kész bármilyen áldozatra. A sok áldozat és betegség felemésztették erejét. Édesanyja meglátogatta, és egy szerény bérelt házban ápolta őt. Manuel Mora azonban eljött Mercedes-ért, hogy hazavigye, ám az asszony visszautasította a férfit. Ekkor Manuel úgy döntött, ő is a házban marad. Laura erre vissza akart menni a kollégiumba. Hogy ezt megakadályozza, a férfi durván megverte a súlyosan beteg lányt. Laura nem épült fel. Az utolsó éjszakáján bevallotta édesanyjának:

„Anya, én meghalok! Már egy ideje kértem Jézustól, felajánlottam neki az életemet érted, hogy újra visszatérj Istenhez… Anya, halálom előtt nem adnád meg nekem azt az örömet, hogy megbánod bűneidet?”

„Laura — válaszolta Mercedes —‚ esküszöm neked, megteszem, amit kérsz.” Ezzel az örömmel halt meg Laura 1904. január 22-én este. 1988. szeptember 3-án avatta boldoggá II. János Pál pápa.

„Az engedelmességből ültetett karókból rózsák nőnek. Ha gyakran eszünkbe jutna, hogy Isten lát bennünket, mennyi hibát elkerülhetnénk.” (Boldog Laura Vicuña)

Szalézi Szent Ferenc – Püspök és egyháztanító (Január 24.)
Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata:
„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Ő az újságírók és írók védőszentje. Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. Szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét. Ferenc tervei között volt egy
olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre. 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára. Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé. Bosco Szent János az általa alapított rendet Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Magáévá tette Szalézi Szent Ferenc jelmondatát: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!”

„Szalézi Szent Ferenc humanizmusának szellemében (a szalézi szerzetes) hisz az ember természetes és természetfeletti erőforrásaiban, bár nem ismeretlen előtte az emberi gyengeség. Elfogadja a világ értékeit, s elutasítja a saját kora miatti siránkozást: megtart mindent, ami jó, különösen, ha az ifjak kedvére való.” (A Szalézi Társaság alapszabálya 17.pont)

Boldog Markiewicz Bronisław – Áldozópap, rendalapító (Január 30.)
Markiewicz Bronisław 1842. július 13-án született Pruchnikban, Galiciában (Dél-Lengyelország), kispolgári vallásos család tizenegy gyermekéből ő volt a hatodik. Bronisławnak része volt a szegénységben, éhezésben. Az iskolában is támadták keresztény eszményei miatt, amelyeket olyan komolyan vett, hogy úgy döntött, belép a szemináriumba. 1867. szeptember 15-én szentelték pappá.

Intenzíven belevetette magát a hitoktatásba és a bebörtönzöttek körében folytatott apostoli tevékenységbe. Szeretett emberek között lenni, különösen a szegények között. Vonzották a társadalom peremére szoruló gyerekek, akiknek a szegénység minden fajtájában részük volt. Miattuk szeretett volna pedagógiát tanulni, hogy a lehető legjobb módon segíthessen nekik lelkük megmentésében. A Gondviselés sugallatára mindenképpen tagja akart lenni egy fiatalokkal foglalkozó vallási intézménynek. Így indult el Olaszországba, ahol teljesen lenyűgözte Don Bosco lelkisége, amelyet tudtán kívül, már ő is a szívében hordozott. Kérte, és el is érte, hogy beléphessen a szalézi kongregációba, és 1887-ben magának Don Boscónak a kezébe tette le örökfogadalmát. 1892-ben szalézi szerzetesként, mint Miejsce plébánosa tért vissza Lengyelországba, Galíciába, ahol a szegény és elhagyott lengyel fiataloknak szentelhette életét. Hogy a lehető legjobb módon válaszolhasson a nyomorúságos helyzetben lévő Galícia konkrét igényeire, Bronisław úgy érezte, még radikálisabban kell megélnie Don Bosco elveit, és munkatársai egyetértésével megalapította a Szent Mihály Arkangyal  Társaságot, melynek a jelszava: „Munka és mértékletesség”. Halála után kilenc évvel az Egyház elismerte a Társaságot férfi és női ágával együtt, így jött létre a két kongregáció, Mihály arkangyal védelmébe ajánlva. 2005. június 19-én XVI. Benedek pápasága alatt avatják boldoggá.

„Oh Uram, gyújts nekünk világosságot, hogy felismerhessük mértéktelen jóságodat abban, hogy ételünkké válsz, hogy egyesülhess velünk bűnösökkel.” (Boldog Markiewicz Bronisław)

Bosco Szent János – A szalézi rend alapítója, a fiatalok atyja (Január 31.)
Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, Castelnuovo d’ Astiban. Édesapja, Bosco Ferenc a gyermek két éves korában meghal, így édesanyjának, Occhiena Margitnak egyedül kell felnevelnie Antalt, Józsefet, és a kis Jánost. Margit bölcs nevelő, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakít ki családjukban. János már kicsi korától kezdve pap szeretett volna lenni. Don Bosco maga köré gyűjti az elhagyatott gyermekeket, és megszervezi az Oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradnak Valdoccóban. Édesanyja, Margit, most már idős asszonyként, elfogadja a meghívást, hogy Torinóba jöjjön és segítsen fiának. A gyermekek számára ő lesz „Margit mama”.

Don Bosco elkezd szállást adni az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit „megelőző módszernek„ hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el”.

A Segítő Szűz Mária, aki mindig segítette Don Bosco-t a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejön a Szalézi Munkatársak Egyesülete. Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31 -én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte.

„Egy a vágyam: boldognak látni benneteket most és az örökkévalóságban!” (Bosco Szent János)

1929. június 2-án XI. Piusz pápa avatja boldoggá, majd 1934. április 1-jén szentté.

Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott:

„Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Meggyújtottuk a negyedik gyertyát is az adventi koszorún, és akkor most úgy tűnik, hogy minden kész, minden gyönyörű, világos és csillog-villog. És akkor megérkeztünk, nem? És akkor Mária fogja
magát, és utána útnak indul. És aztán még tudjátok jól, hogy lesz egy csomó ide-oda menés ebben az időszakban. És a végén Betlehembe érkeznek…

A mi életünk is ilyesmi lesz, nem? Ahogy elkezdődik a téli vakáció, megyünk a nagymamához, meglátogatjuk a rokonokat, eszünk annál, kibontjuk az ajándékokat a harmadiknál, szóval egy kicsit sűrű időszak lesz. Viszont gondoljátok el, hogy Maria azt mondhatta volna, hogy ó, szuper, jött az angyal, boldog vagyok, minden rendben… De nem maradt otthon, nem maradt az ő kényelmében, hanem fogta magát és ment, hogy az örömöt továbbadja. Ezt kívánjuk nektek is, mert amikor ez a sok-sok találkozás van általában Karácsony környékén, azért néha el tud fáradni benne az ember.

Viszont menjünk ezekre a találkozásokra, azzal az örömhírrel, ahogy Mária, Jézus anyja Jézust hordozva tette. És ezért javasoljuk nektek, hogyha van egy picike Jézuskátok, vagy akár egy ábra, amit kinyomtattok, hordozzátok magatoknál, és amikor egy kicsit nehezebb jelen lenni és az örömöt átadni másoknak, akár a saját családotokban is, akkor nézzetek rá erre a kicsi gyermekre, hogy Őt viszitek! Nem magatok adjátok az örömet, ti Őt viszitek és Ő majd adja azt. Áldott karácsonyt kívánunk nektek!

Nagy Kata novícia és Németh Márta novícia

Most az adventi koszorún nem lila gyertyát gyújtottam meg, hanem rózsaszínűt. Advent harmadik vasárnapja: az Öröm vasárnapja.
Minek örülünk? Annak örülünk, hogy az Úr már közel van, várjuk az Úr eljövetelét. A szentleckében Szent Pál apostol arra buzdítja a keresztényeket, hogy szüntelenül örüljenek az Úrban! És az evangéliumban Keresztelő Szent Jánoson keresztül az Úr megadja a konkrét receptet, hogyan lehet ezt az evangéliumi örömet elérni. Olvassuk el:

„Erre megkérdezte őt a tömeg Mit cselekedjünk tehát? Ő ezt felelte nekik: Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen, és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen. Odajöttek a vámosok is, hogy megkeresztelkedjenek, és megkérdezték tőle: Mester, mit cselekedjünk? Ő ezt válaszolta nekik: Semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek. Megkérdezték őt a katonák is: Hát mi mit cselekedjünk? Azt mondta nekik: Senkit ne bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.”

Feltűnően konkrét Keresztelő Szent János válasza ezeknek az embereknek. És lehet, hogyha mi is megkérdeznénk Tőle, mit cselekedjünk, akkor nekünk is ilyen konkrét választ adna: Éljük a mindennapi életünket úgy, ahogy eddig, mindenki a saját élethelyzetében, de nagyobb szeretettel éljük a szeretetet. A szeretet szerint leszünk ítélve életünk végén. Viszont a mindennapi életből tudjuk, hogy ez nem olyan egyszerű. A szeretet cselekedetei csak akkor hitelesek, hogyha a szív megtéréséből fakadnak. Ezek az emberek, akik megkérdezték Keresztelő Szent Jánostól, mit kell tenniük, nagyon alázatosak voltak, bűnösnek érezték magukat. Úgy érezték, hogy szükséges a megtérésük. Valamit akartak tenni az Úrért. A vámosok, a katonák is megkérdezték, a farizeusok nem.

Tehát ez a sorrend: Elsősorban az első helyen a szív megtérése van. És hogyha a szív valóban megtért az Úrhoz, akkor automatikusan jönnek a szeretet cselekedetei. Nyilván ezek mindenkinek mások. Mindenkinek mást mond az Úr. Ezért most kívánom nektek is, meg saját magamnak is, hogy ez alatt a néhány nap alatt, amely még elválaszt minket a Karácsonyi ünnepektől, tudjunk találni egy pici időt arra, hogy megkérdezzük az Úrtól: Uram, és én mit tegyek?

Hervayova Elvira nővér