Mikor kerültél kapcsolatba a Szalézi családdal? Mik az első emlékeid az oratóriummal kapcsolatban?

Skublics Péter vagyok, 28 éves, építőmérnök. Nagycsaládban nőttem fel Pesthidegkúton, és most is ott élek a kis családommal: feleségemmel és a kisfiammal. A Don Bosco nővérekkel már egészen pici koromban kapcsolatba kerültem. De az első igazi oratóriumos emlékeim talán azok a Nyári oratóriumok, amikor minden reggeli imánál felhúztunk egy Szűz Máriás zászlót a templom sarkánál. Valószínűleg alsós lehettem.

Miben változtatott meg téged az animátorságod? Hogyan hatott a családodra, mindennapjaidra?

Mindenben és semmiben. Mindenben, mert ez határozta meg a fiatalfelnőtt koromat. Itt töltöttem a szabadidőm, itt voltak a barátaim. Itt tanultam, hogyan legyek jelen a gyerekek közt. Inkább áldoztam időt az oratóriumra, mint pl. az egyetemi életre vagy valami sportra. És itt ismertem meg a feleségem.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy gyökeresen megváltoztatott volna. Már a gimiben megfogalmazódott bennem az, hogy én egy “jó ember” szeretnék lenni. A szalézi animátorság biztosan segített ebbe az irányba mennem!

Ha az évközi vagy tábori programokra gondolsz mik jutnak eszedbe először az oratóriumból?

Nekem valamiért a helyszín. A Pesthidegkúti Oratórium nagyterme, a terasz az udvar, és a lépcső tetején a kápolna. Na meg három szobor: Szűz Mária, Laura Vicuña és Don Bosco. Belém ivódott már, hogy az Oratórium nem csak egy hely, de először mégis az jut eszembe.

Ami a programokat illeti, a nyári oratóriumi “szabadjáték” időszak jut eszembe először. Kötetlen időtöltés a gyerekek közt, ami mindig mást és mást követelt meg tőlem. Fociztam a pályán, befejeztem a kézműves foglalkozást, UNO-ztam a szaletliben, pakoltam/szervezkedtem a következő programra vagy éppen csendben üldögéltem egy csendesebb gyerkőc mellett.

Volt olyan pillanat, amikor egy-egy visszajelzés megérintett? Fiataltól vagy szalézitól?

Egyik nyáron egy gyermekotthonból is jöttek páran táborozni. Csak az első héten vettek részt, de rávették a nevelőjüket, hogy a második hét egyik délutánján is eljöjjenek. Az aznapi program már véget ért, a táborozók már hazamentek és az udvaron tébláboltam, amikor láttam, hogy jönnek. Feléjük sétáltam, az egyik kis srác futott felém és rám ugrott átölelt, megragadott.

Milyen feladatokban érezted, vagy érzed a legjobban magad a Szalézi családban?

Amikor rögtönözni kellett, vagy valamire gyorsan kellett megoldást találni. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy én szerintem viszonylag rugalmasan viselem, ha valami nem a terv szerint megy. A másik pedig az, hogy tényleg szeretek dolgokat megoldani, persze nem mindig sikerül, de ha igen, az nagyon jó.

Ha kérdezhetnél valamit most Don Boscotól mi lenne az?

Bátorkodnék megbeszélni vele, hogy most mi van velem. Elvégre tuti tudna mondani egy-két jót.

Ja és persze meg kérdezném tőle mit jelent szalézinak lenni.