A nyár és a szaléziak
A nyár sokak számára a pihenés, a szabadság és az élmények ideje. A szalézi közösségek számára azonban ennél is több: lehetőség arra, hogy a fiatalokat Istenhez vezessék, játékos, szeretetteljes légkörben – épp úgy, ahogy Don Bosco és Mazzarello Mária álmodta…
Hogyan telik a nyara a nővéreknek?
A tanév végével közösségeink mindegyikében Nyári Oratóriumot (táborokat) szervezünk, és a fiatalok között töltött idő a táborok után is folytatódik. Részt veszünk a szalézi család országos programjain Péliföldszentkereszten, a Bosco feszten és a Stégen, lehetőségünk van rekreációra és feltöltődésre, valamint junior nővéreink Olaszországban lelkigyakorlaton vesznek részt. Már hagyomány, hogy nyáron közel egy hetes női lelkigyakorlatra várjuk a 18 és 35 év közötti hölgyeket, akiket hivatáskeresésükben kísérünk. Az idei évben a szentév jubileuma kapcsán Rómába zarándokoltunk, a fiatalokat elkísérve, illetve egy önkéntes csoportot vittünk Albániába fiatalok közé szolgálni…Ezen kívül felkészülünk a következő tanévre óvodáinkban és iskoláinkban, valamint az oratóriumokban…Természetesen jut idő a közös beszélgetésekre, kirándulásokra és kikapcsolódásra is a nővértársaink és a jó Isten jelenlétében …
Élmények, hit, közösség
A szalézi lelkiség középpontjában a fiatalok állnak. Don Bosco, a fiatalok barátja és nevelője, hitte, hogy a nyár nem csupán az iskolai szünet, hanem különleges időszak a növekedésre – nemcsak testben, hanem lélekben is. Ezért álmodta meg az oratóriumot, amely nyáron gyakran tábor, közösségi program, sportnap vagy nyári foglalkozás formájában elevenedik meg.
A szalézi táborokban és nyári programokban különleges légkör fogad: testvériség, öröm, elfogadás. A fiatalok megtapasztalhatják, hogy Isten közel van, nemcsak a templomban, hanem a focipályán, a tábortűznél vagy épp egy kézműves-foglalkozáson is.
A nővérekkel folyamatosan együtt működnek a szalézi animátorok – fiatal önkéntesek – ők is példát mutatnak vidámságban, lelkesedésben és hitben. Nem tanítanak „fentről lefelé”, hanem közéjük állnak, barátként, testvérként, akik hitelesen képviselik Don Bosco szavait:
„Azt akarom, hogy boldogok legyetek most, és az örökkévalóságban is!”
Nincs „szünet” a szeretetben
Nyáron a szalézi jelenlét még intenzívebb: utcai oratóriumok, nyári napközik, falusi táborok, missziós utak – mindenhol ott vannak, ahol fiatalok vannak. A szaléziak számára ugyanis nincs „szünet” a szeretetből. Akár résztvevőként, akár animátorként, a szalézi nyár életre szóló élmény. Megtanít figyelni a másikra, felelősséget vállalni, örömet adni és befogadni. Egy-egy közösen megélt nyár nyomot hagy a szívben – és talán a hivatásban is.