FMA logo

„Újra tervezés”

2017. márc. 12.

Élet-GPS az egri Segítő Szűz Mária Egyetemi Kollégiumban

Az Élet GPS elnevezésű lelkigyakorlat 2017. március 10-11-én, ebben a tanévben második alkalommal került megrendezésre a Segítő Szűz Mária Egyetemi Kollégiumban. A program vezérfonalát a párkapcsolat témája adta, de ezen kívül számos egyéb is felmerült. Volt szó megtérésről, tisztaságról, önmagunk és mások szeretetének és tiszteletének fontosságáról, valamint a házasságról és a gyermeknevelésről, mint hivatásról.

A két nap alatt sokféle tevékenységben vettünk részt: voltak beszélgetéssel egybekötött előadások, Szentségimádás, ima a jövendőbeliért, filmnézés, közös ebéd és szentmise. Meghallgattuk ezen kívül egy fiatal házaspár – Reni és Zsolt – tanúságtételét, akik készségesen válaszoltak kérdéseinkre, csakúgy, mint Füleczki István atya, aki közvetlen és humoros stílusban tárta elénk a párkapcsolat témájának mélységeit. Látjuk-e és becsüljük-e a másik emberben a személyt? Milyen képünk van Istenről? Mit gondolunk önmagunkról? Értékeljük-e azokat, akik jelen vannak az életünkben? Van-e a bátorságunk ahhoz, hogy egy egész életre szóló döntést hozzunk?
Végül azzal a gondolattal bocsátottak el minket, hogy ez a lelkigyakorlat olyan, akár egy mag, amely majd csak később szökken szárba és hoz gyümölcsöt bennünk. Azt, hogy mit hoz és hogyan alakul a jövőnk, most még nem tudhatjuk, de a két napos, rendkívül intenzív rendezvénnyel kapcsolatban biztosan elmondhatom, hogy sokat tanultunk, és közben még jól is éreztük magunkat.

Stricz Szilvia

Érdekelhet még…

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Hagyományteremtő céllal, immár második alkalommal szervezték meg az Egri Szalézi Oratóriumban a Laura Vicuña Családi...