A 2016-os Ifjúsági világtalálkozó számos emléket, élményt nyújtott a résztvevőknek, a fényképeken visszaköszönő csillogó szemeket nézve talán mindannyiunkban megfogalmazódhat, hogy „milyen jó is lenne még mindig ott lenni, visszatérni!”. Ha visszamenni nem is ment vissza Krakkóba a SZALIM ifjonc csapata, de egy nap erejéig lélekben talán sikerült a nyáron eltöltött pillanatokat egy kicsit felidézni, újra átélni, átelmélkedni.
Ezen a hétvégén az egész csapat „újra hallhatta” s talán átélhette magában Ferenc pápa gondolatait, még közelebb kerülve azokhoz. Az a bizonyos „fiatalos arc” nem csupán a közös szentmisében, éneklésben, a vidámságban, a felhőtlen jókedvben, a csoportmunkában, a kreatív vetélkedőkben mutatkozott meg. Minden együtt-megélt pillanat közelebb vitte a kis csapat tagjait ahhoz, hogy örülni tudjunk egymásnak, hogy ráébredjünk újra és újra arra a lendületre, tenni-akarásra, amely bennünk lakik. Hogy mit is jelent lihegve, levegő kapkodva egy-egy stációt megmászni, majd megnyugodni, ismét küzdeni, hogy továbbléphess a következő állomásig… nem megtorpanni, kicsit leizzadni, majd felérni a hegycsúcsra. Arra a helyre, amiről sose gondoltad volna, hogy ennyire gyönyörű, magával ragadó, hogy minden fáradtságot megér.
Az esti órák felé a vacsora alatt és a hazafele úton talán mindannyian úgy térhettünk nyugovóra, hogy nem pusztán a barátainktól töltekezhettünk, hanem magától az Úrtól is. És reméljük, hogy a legközelebbi találkozásig csak még „magasabb és magasabb” hegycsúcsokra fog minket vinni az Úrtól kapott lendület, és hogy még jó pár évtizedig nem akarunk majd „nyugdíjba vonulni” kényelmes kanapénkra lelki életutunkon.

Szögeczki Sára