FMA logo

Mazzarello Mária Ünnepe

2015. máj. 18.

Az idén is megtartottuk a Don Bosco nővérek alapítónőjének, Mazzarello Mária Dominikának az ünnepét Pesthidegkúton.

A jeles eseményre május 16-án, a Szent ünnepét követő szombaton került sor, amire az ország számos szalézi fenntartású intézményéből érkeztek nővérek, szerzetesek, fiatalok.
A nap szentmisével kezdődött, amit Ábrahám Béla tartományfőnök mutatott be. A szentmise után a helyi óvodások rövid műsora emelte az ünnep fényét. A program a helyi Szalézi Munkatársak tagjai és más segítők által elkészített finom gulyás elfogyasztásával folytatódott. A hagyományos focibajnokságon ismét nagy létszámban neveztek csoportok. Az első meccset két, a nővérek fenntartásában álló óvoda, a mogyoródi Laura Vicuña Óvoda, és a pesthidegkúti Szent Család Óvoda csapata játszotta.
A focizás mellet más érdekes játékkal is készültek a szervezők. Az egyikben például a játékosoknak a kert különböző helyein elrejtőzött animátorokat és segítő animátorokat kellett megkeresniük. Csak az álneveik voltak adottak, Mazzarello Mária életében egy-egy fontos helyszín. Ha egy gyerek megtalálta a keresett helységnevet, az elbújt segítőtől kapott egy képrészletet, amit egy nagyobb lapra felragasztottak, majd kereste a következő állomást. A végre a kilenc kis képkockából kijött egy Mazzarello Máriát ábrázoló kép.
A közös játék mellett közös bansolások, és sok beszélgetés gazdagította a jelenlévőket. A kézműveskedés sem maradt el. Különböző színekből gumi karkötőt, illetve rózsafüzért lehetett készíteni az erre vállalkozóknak. Az együttlétet egy közös imával fejeztük be.
Köszönjük a szervezőknek az előkészületeket, és azoknak is, akik áldozatos munkájuk által hozzájárultak az ünnep megszervezéséhez.

Érdekelhet még…

Tanévindító gondolatok

Tanévindító gondolatok

Kedves diákok, tanárok és szülők! Az új tanév egy értékes lehetőség a növekedésre, a tanulásra és a közös jövő...

Mit csinálnak a nővérek nyáron?

Mit csinálnak a nővérek nyáron?

A nyár és a szaléziak A nyár sokak számára a pihenés, a szabadság és az élmények ideje. A szalézi közösségek számára...