FMA logo

Szalézi Tömegkommunikációs Napok – Róma

Kategória: Szalézi élet
2015. ápr. 18.

Immár negyedik alkalommal kerültek megrendezésre a Szalézi Tömegkommunikációs Napok a római Pápai Szalézi Egyetemen.

Az április 17 és 18 között lezajlott esemény témáját Ferenc pápa levelének címe adta, amelyet a Katolikus Tömegtájékoztatás Világnapjára írt: „Kommunikáció a családban: a találkozás kiemelt helye a szeretet ingyenességében”. A találkozón elsősorban a formációban lévő szaléziak és a Segítő Szűz Mária Leányai, valamint novíciusok és novíciák vettek részt. Magyarországot Kovács Katalin FMA, Paduraru Ágnes FMA, Khangchian Margaret FMA nővérek, valamint a Rómában és környékén tanuló Tóth Péter novícius, Skribanek Helga novícia, Kovács Sándor Ferenc és Jani Áron posztnovíciusok képviselték.

A találkozó péntek délután egy konferenciával kezdődött, amelyen egy szociológus értékelését hallgathattuk meg a jelenkor család fogalmáról, majd egy – a szaléziakhoz közel álló, és velük szorosan együttműködő – család tanúságtétele, illetve kisebb csoportokban különböző témák feldolgozása következett. Az estet közös vacsora és egy hosszabb közös ima zárta, amelyen az emberi családot fenyegető sok veszélyről elmélkedhettünk és kérhettük a Jóisten segítségét és támaszát.
A szombati nap délelőttje a műhelyeké volt: ezeken különböző témákat dolgoztunk föl az érdeklődési köröknek megfelelően. A délben tartott szentmise volt a két napos találkozó csúcspontja, hiszen délután már csak egy rövid összefoglalás és a köszönetnyilvánítások voltak hátra.

A két nap során sokat gazdagodtunk a megosztások és az új ismeretségek révén. Külön öröm volt a népes magyar küldöttség jelenléte: erőt adó és lelkesítő volt a magyar Szalézi Családnak ez a kis találkozója!

Jani Áron SDB

Érdekelhet még…

Tanévindító gondolatok

Tanévindító gondolatok

Kedves diákok, tanárok és szülők! Az új tanév egy értékes lehetőség a növekedésre, a tanulásra és a közös jövő...

Mit csinálnak a nővérek nyáron?

Mit csinálnak a nővérek nyáron?

A nyár és a szaléziak A nyár sokak számára a pihenés, a szabadság és az élmények ideje. A szalézi közösségek számára...