Idén különleges örömben volt részünk, mert négyen elzarándokolhattunk a csíksomlyói Szűzanyához, ketten Mogyoródról, ketten Egerből.
Sajnos különböző okokból nem mehettünk mindnyájan, de vittük minden magyarországi nővér kérését: jövőnkért és új hivatásokért imádkoztunk.
Az egri bazilikában részt vettünk a fél 7 órai szentmisén és Katona István püspök atya áldásával indultunk zarándokutunkra. Megálltunk Parajdon, a sóbánya tiszta levegőjében felfrissültünk. Sétáltunk egyet Korondon, majd Madéfalvára érkeztünk, ahol az egri koli egyik leányának (aki jelenleg Portugáliában van gyakorlaton) szobájában kaptunk szállást. Zsóka édesanyja finom vacsorával várt minket.
Szombaton reggel a madéfalvi zarándokokkal indultunk a templomtól Csíksomlyó felé. Énekeltünk, imádkoztunk a 13 km-es úton a 350 fős keresztaljával (ott így nevezik a csoportokat). Lenyűgöző látvány volt a Nagysomlyó és Kissomlyó nyergében a számtalan ember. Imádkozva vártuk a szentmisét, amely az ottani idő szerint fél 1-kor kezdődött. A liturgia pompásan előkészített, jól szervezett, közös imádság volt. A szentbeszédben az atya meghívott bennünket arra, hogy őrizzük hitünket és élő Mária zászló legyünk ott, ahol élünk. Kicsit fáradtan, de nagyon boldogan gyalogoltunk vissza Madéfalvára.
Vasárnap hajnalban a csángókkal vártuk a napfelkeltét, velük énekeltünk, s néztük a felhőket abban a biztos tudatban, hogy fölöttük már felragyogott a Nap. A kegytemplomban vettünk részt a 7 órai szentmisén, Gyergyószentmiklóson az ortodox kápolnában köszöntöttük a könnyező Szűzanyát, majd a Békás szorosban sétáltunk egy nagyot. Gyönyörködtünk az Oltárkőben és a szoros lélegzetelállító meredek sziklafalain.
Ezalatt a három napos zarándoklat alatt Érted is imádkoztunk.