FMA logo
Don Bosco összeköt bennünket – beszámoló az Oratolimpiáról

Don Bosco összeköt bennünket – beszámoló az Oratolimpiáról

2024. Október 12-én Mogyoródra kirándultunk az újpesti csapattal, hogy részt vehessünk az első Oratolimpián. Korábban érkeztünk, mint a meghirdetett időpont, de a szalézi szerzetes nővérek és animátorok széles mosollyal és szeretettel fogadtak bennünket. Nem sokkal később egy közös imádsággal és Ágnes nővér szavaival megkezdődött az esemény, és a résztvevők felkészültek a vállalt feladatukra. Sokan jelentkeztek a rajz versenyszámra, ahol az álom témakör kapcsán gyönyörű alkotások születtek. Ezeket később ki is állították, hogy mindenki megcsodálhassa. Voltak, akik az  éneklésben, zenélésben, illetve versmondásban mutatták meg tehetségüket, akadt olyan produkció, ami könnyet csalt a hallgatók szemébe. A szalézi vetélkedőn remek hangulatban mérhették össze tudásukat a különböző oratóriumokból érkezett kiscsapatok. Volt szerencsém a focibajnokságon több meccsen is játszani, ami által egy erős izomlázon kívül számos kedves gyermek megismerésével és a velük zajló értékes beszélgetéssel lettem gazdagabb. Egész nap fantasztikus volt a hangulat, a közös bansolások (táncolások), belga körtáncok mellett a popcorn gép beüzemelése is sokaknak okozott örömet, az animátorok által osztogatott finom sütikről nem is beszélve. Még a szomszéd kislány is érdeklődve figyelte a kerítésen át, hogy mi zajlik éppen. A program végén megtekinthettük egy fiatal maklári lány elképesztő ugróköteles produkcióját, majd az Oratolimpiát az eredményhirdetés zárta. A legjobban szereplő versenyzők megkapták nyereményeiket, és mindenki más is kapott egy kis ajándékot, senki sem tért haza üres kézzel. Végül záró gondolatok, közös hálaadó imádság koronázta a mozgalmas napot. Azt hiszem, hogy a résztvevő gyerekeknek, animátoroknak, szerzeteseknek és
munkatársaknak is maradandó élmény marad az együtt töltött idő, és az érzés, hogy Don Bosco összeköt bennünket, hogy mind a szalézi család tagjai vagyunk!

Horváth Katalin

újpesti animátor 

Oratolimpia Mogyoródon

Oratolimpia Mogyoródon

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, fiatalt, animátort, szerzetest és családtagokat Mogyoródra október 12-én.

Az Oratolimpián négy terület közül választhatnak majd a jelentkező gyerekek és fiatalok.

Ha valaki nem szeretne versenyezni lehetősége lesz játszani, szurkolni, beszélgetni…

  • A szalézi vetélkedő egy olyan csapat verseny, ami nem igényel előkészületet. Ha úgy érzik a gyerekek és a fiatalok, hogy ismerik a szalézi szenteket, az oratóriumot, akkor jelentkezzenek bátran. Itt csapatban tudnak indulni, ahol 4 fő tud együtt játszani.
  • A focira 5+1 fős csapatok jelentkezését várjuk.
  • Előadás: Legyen az hangszer, ének, kedvenc vers, bátran előadható az ének-zene és versmondó versenyen.
  • Ha pedig a rajz és a kreatívkodás áll a legközelebb, akkor helyben készülhet majd egy remekmű.

A gyermekeken túl az animátorok is részt vehetnek a különböző kategóriákban a versenyen!

Ha a felkészüléshez lenne bármi kérdésetek, vagy bármi másban segítségetekre tudunk lenni, akkor keressetek minket bátran e-mailben: mogyorodioratorium@gmail.com

Kérünk benneteket, hogy hozzatok magatokkal egész napra élelmet!

Szeretettel várunk, gyertek bátran!

Jelentkezés (gyerekeknek, szaléziaknak, felnőtteknek, animátoroknak)

Megnyitotta kapuit az idei mogyoródi évközi oratórium

Megnyitotta kapuit az idei mogyoródi évközi oratórium

Szeptember 7-én délután megnyitotta kapuit az idei évközi oratórium Mogyoródon. A fiatalok és gyerekek már nagyon várták, hogy újra találkozhassanak egymással és a nővérekkel.

A program a vidám játékokkal önfeledten telt, s közben Don Bosco templomépítő álmának megismerésében egy rövid imában volt része a gyerekeknek.

Ebben az évben minden szombaton várjuk a kikapcsolódni vágyó gyermekeket 14.30-17.00-ig a mogyoródi oratóriumban, ahol együtt játszhatunk, beszélgethetünk és együtt kerülhetünk közelebb is a Jóistenhez! – mondta el Nagy Ágnes nővér, oratóriumvezető.

Mogyoródi Nyári Oratórium 2024

Mogyoródi Nyári Oratórium 2024

Ebben az évben három hetes Nyári Oratóriumot valósítottunk meg a mogyoródi Önkormányzat támogatásával. A három hét folyamán minden nap megismerhettük Don Bosco egy-egy álmát egy kis jelenetben, amelyet a kisanimátorok és a 8. osztályos fiatalok adtak elő számunkra. Minden nap volt egy-egy vendégelőadónk, akik segítettek nekünk jobban megérteni mi is, hogyan küzdhetünk az álmainkért, hiszen táborunk mottója: Álmodd meg, vidd véghez. Kiscsoportokban is tovább beszélgethettünk mindarról, ami a napi jelenetekben fontossá váltak számunkra. Az első héten Tordasra kirándultunk, ahol egy délelőttöt a Westernfaluban tölthettünk. Itt a gyerekek kedvence a rodeó bika volt. A délutánt a tordasi oratóriumban töltöttük egy közös játék délutánnal. A második heti kirándulásunk útvonala először a Csodák Palotájába vezetett, majd délután pedig a Városligetben a nagyjátszótéren játszhattak a gyerekek. Ezt követően utunk Újpestre vezetett az Egek Királynéja templomba, ahol Márkus Zoltán szalézi atya mutatta be nekünk a szentmisét.  Az első hetünk zárásaként egy családi napot élhettünk meg, ahol a napzáró szentmisét követően állomásos játékokban mérhette össze erejét minden család apraja és nagyja. A családi est befejeztével a kamaszoknak volt lehetősége egy éjszakába nyúló kalandtúrára és egy napzáró hálaadó szentségimádásra. A második hetünk végét egy fociesttel zártuk. A tábor mindennapjain a gyerekek kaptak egy-egy kihívást, amiben egy lelki feladatot vagy egy jócselekedetet hajthattak végre, amit elvégezve egy farkast cserélhettek ki bárányra a kápolnában kihelyezett mezőnkön, ahogy az Don Bosco kilenc éves kori álmában is megtörtént. Minden napunkat szentmisével zártunk, ahol együtt adhattunk hálát a nap örömeiért. A tábort záró szentmisében öt kisanimátor kapta meg a sárga animátorkendőt, ami nagy öröm volt számunkra, mert így velük bővül az animátorok közössége. Legközelebb szeptember 7-től az évközi oratóriumba várunk mindenkit sok szeretettel.

Május a Szűzanya hónapja

Május a Szűzanya hónapja

Május, a Szűzanya hónapja!
Segítő Szűz Mária Leányaiként nagyon közel áll hozzánk a Segítő Szűzanya.
Mogyoródon évről-évre egy szép szokás, hogy május 1-én a templomban öt Segítő Szűz Mária szobrot osztanak ki a családoknak, akik így egy-egy napjukat a Szűzanya jelenlétében élhetnek meg. A Szalézi Munkatársak segíségével előre összegyűjtötték, mely családokban szeretnének egy-egy napot a Szűzanya jelenlétében tölteni és az Ő közbenjárását kérni, életükre és családjukra. Ma reggel a szentmise után közösen elimádkoztuk a hívekkel a Lorettói litániát, majd Hugyecz János atya megáldotta azoknak a családoknak a tagjait, akik először viszik haza otthonukba a szobrokat, hogy azt tovább adva Isten áldását is továbbíthassák a következő az imádságban résztvevő családoknak.
Megújult a mogyoródi kápolnánk!

Megújult a mogyoródi kápolnánk!

Magyarország Kormánya EEÖR- KP-1-2021/1-002229 azonosítószámú 15 000 000 Ft-os támogatásával 2021-ben megújulhatott a mogyoródi kápolnánk!

Az átadáskor örömmel lakták be imáikkal szentmise keretében mogyoródi nővérek, animatorok, Szalézi Munkatársak. A Szentmisét P. Sabu szalézi atya celebrálta.

A kápolna mindenki előtt nyitva áll, szeretettel várjuk az imádkozni vágyókat!