FMA logo

Mogyoródi Nyári Oratórium 2024

Kategória: Mogyoród | Oratórium
2024. aug. 8.

Ebben az évben három hetes Nyári Oratóriumot valósítottunk meg a mogyoródi Önkormányzat támogatásával. A három hét folyamán minden nap megismerhettük Don Bosco egy-egy álmát egy kis jelenetben, amelyet a kisanimátorok és a 8. osztályos fiatalok adtak elő számunkra. Minden nap volt egy-egy vendégelőadónk, akik segítettek nekünk jobban megérteni mi is, hogyan küzdhetünk az álmainkért, hiszen táborunk mottója: Álmodd meg, vidd véghez. Kiscsoportokban is tovább beszélgethettünk mindarról, ami a napi jelenetekben fontossá váltak számunkra. Az első héten Tordasra kirándultunk, ahol egy délelőttöt a Westernfaluban tölthettünk. Itt a gyerekek kedvence a rodeó bika volt. A délutánt a tordasi oratóriumban töltöttük egy közös játék délutánnal. A második heti kirándulásunk útvonala először a Csodák Palotájába vezetett, majd délután pedig a Városligetben a nagyjátszótéren játszhattak a gyerekek. Ezt követően utunk Újpestre vezetett az Egek Királynéja templomba, ahol Márkus Zoltán szalézi atya mutatta be nekünk a szentmisét.  Az első hetünk zárásaként egy családi napot élhettünk meg, ahol a napzáró szentmisét követően állomásos játékokban mérhette össze erejét minden család apraja és nagyja. A családi est befejeztével a kamaszoknak volt lehetősége egy éjszakába nyúló kalandtúrára és egy napzáró hálaadó szentségimádásra. A második hetünk végét egy fociesttel zártuk. A tábor mindennapjain a gyerekek kaptak egy-egy kihívást, amiben egy lelki feladatot vagy egy jócselekedetet hajthattak végre, amit elvégezve egy farkast cserélhettek ki bárányra a kápolnában kihelyezett mezőnkön, ahogy az Don Bosco kilenc éves kori álmában is megtörtént. Minden napunkat szentmisével zártunk, ahol együtt adhattunk hálát a nap örömeiért. A tábort záró szentmisében öt kisanimátor kapta meg a sárga animátorkendőt, ami nagy öröm volt számunkra, mert így velük bővül az animátorok közössége. Legközelebb szeptember 7-től az évközi oratóriumba várunk mindenkit sok szeretettel.

Érdekelhet még…

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Hagyományteremtő céllal, immár második alkalommal szervezték meg az Egri Szalézi Oratóriumban a Laura Vicuña Családi...

Vidám farsangi délután Tordason

Vidám farsangi délután Tordason

Vidám farsangi délutánt szerveztek az önkéntes animátorok Tordason az Oratóriumban. A programra nemcsak az animátorok,...