FMA logo

Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság (Mogyoród)

Kategória: Mogyoród | Oratórium
2017. nov. 11.

2017. november 11-én került megrendezésre – immár 18. alkalommal – a Falka József Kántoratyáról elnevezett asztalitenisz bajnokság az Oratóriumban. A hagyományos versenyre a mogyoródi fiatalok mellett ezúttal is szép számmal érkeztek az ország más Oratóriumaiból is. Nagy örömmel üdvözölte Babicz László a versenyzőket, majd Carolina nővér megnyitó beszéde következett. A verseny ezúttal kicsivel tovább tartott, mert erre a különleges alkalomra különleges vendégeink érkeztek. A rendhagyó alkalmat Kántoratya születésének 100. évfordulója jelentette, melyet ebben az évben ünneplünk. A vendégek pedig, akik szintén ping-pongozni érkeztek: Vécsey László körzetünk országgyűlési képviselője és Németh Károly örökös magyar bajnok, atlantai olimpikon. Fiatal és idősebb versenyzők egyaránt lelkesen forgatták az ütőt, de a két profi versenyzőn nem tudtak kifogni. Talán majd jövőre? A résztvevők ezúttal sem maradtak étlen-szomjan, számos szorgos és gondos kéz serénykedett a szendvicsekkel, finom süteményekkel és a forró teával. Délután 4 óra tájban került sor az eredményhirdetésre. Valamennyien résztvevő egy kis ajándékkal távozott Mogyoródról. A serlegeket és az érmeket ezúttal Carolina nővér és Babicz László adták át.

A győztesek névsora a következő:
Lányok
1.) Szamosi Rebeka (Gödöllő)
2.) Morandini Rita (Újpest)
3.) Rátesy Dorka (Mogyoród)
Fiúk
1.) Bárány Tas (Nyergesújfalu)
2.) Horváth Mihály (Újpest)
3.) Horváth Imre (Újpest)
Felnőttek
1.) Ruga Gergő (Gödöllő)
2.) Szabó Benjamin (Újpest)
3.) Emmanuel (Óbuda)
Az esemény végén Babicz László megköszönte a szalézi munkatársak, animátorok és mindazon segítő munkáját, akik a hosszú napon gondoskodtak a résztvevőkről. Külön köszönetet mondott a 29. sz Coop áruház vezetőjének, Pásztorné Marikának, aki ezúttal is a rendezvény támogatója volt és Kovácsné Marika néninek, aki több nagy tepsi süteménnyel örvendeztetett meg mindenkit. A helyiek mellett Óbudáról, Egerből, Gödöllőről, Újpestről és Nyergesújfaluról érkeztek versenyzők. Gratulálunk a nyerteseknek – és mindenkit szeretettel várunk vissza Mogyoródra, a 2018 április 14-re tervezett XIX. cso-csó bajnokságra!
/a szervezők

Érdekelhet még…

Május a Szűzanya hónapja

Május a Szűzanya hónapja

Május, a Szűzanya hónapja! Segítő Szűz Mária Leányaiként nagyon közel áll hozzánk a Segítő Szűzanya. Mogyoródon...

Szenteltvízi kaland

Szenteltvízi kaland

Vízkereszt napján a maklári animátorok közösségével volt szerencsénk elmenni egy szuper zarándoklatra Szentkútra. Az...

Évközi oratóriumok Egerben

Évközi oratóriumok Egerben

A Don Bosco Nővérek egri közössége köré szerveződő Egri Szalézi Oratórium a tanév minden szombatján várja a helyi...