FMA logo

Máriás Lányok Találkozója Gyöngyösön

Kategória: Mogyoród | Oratórium
2015. szept. 28.

Évekkel ezelőtt a Mogyoródi Nyári Oratórium Gyöngyösön a Ferences atyáknál kirándult, azóta Kázmér atya minden évben hűségesen küldözgette a meghívót a Fájdalmas Szűzanya búcsújára.

Ám több éven át csak lélekben tudtunk ott lenni, mivel szeptember utolsó vasárnapján Mogyoródon  ünnepeltünk. 
Éppen ezért hosszú éveken át készültek a Kati nővér örökfogadalmakor (2012. október) született  Gyermek Rózsafüzér Társulat lánykái, hogy részt vehessenek ezen a lélekemelő ünnepen. 2014. júliusától a Kiskalász tagjaiként hűségesen öltöztetik a Mogyoródi Madonnát, a Békesség Asszonyát, de már nagyon várták, hogy a Szűzanyát a vállukon hordozhassák. 
Szeptember 27-én aztán elérkezett a nagy nap. Korán reggel 23-an indultunk útra kisbuszokkal, személy autóval. Gyöngyösre érve sok-sok  hitvalló emberrel találkoztunk,  és egy nagyon befogadó Egyházközséggel, akik egy csodálatos ünnepet szerveztek  Az egész ország területéről., sőt határokon túlról 93 egyházközség hozta el a Máriácskáját, így csak a plébánia udvarában fértünk el.  De még a mise előtt hosszú sorokban bevonultunk a templomba, hogy „beköszöntsünk” a Gyöngyösi Fájdalmas Szűzanyának. Az ünnepi szentmisén otthonosan éreztük magunkat, mivel  megyéspüspökünk, Beer Miklós püspök atya volt a főcelebráns, majd a búcsús szokások szerint a körmenetben hordoztuk a városban a Mária szobrokat, majd a gyöngyösiek „saját” Úrangyalával zártuk az imádságot. Jól esett a finom ebéd, majd megnéztük a Ferences múzeumot, és az Ország legrégebb óta folyamatosan működő Könyvtárát. Majd a templomba betérve elbúcsúztunk a Szűzanyától. 
Testben elfáradva, de lélekben megújulva boldogan tértünk vissza Mogyoródra.

Érdekelhet még…

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Laura Vicuña Családi nap Egerben

Hagyományteremtő céllal, immár második alkalommal szervezték meg az Egri Szalézi Oratóriumban a Laura Vicuña Családi...

Vidám farsangi délután Tordason

Vidám farsangi délután Tordason

Vidám farsangi délutánt szerveztek az önkéntes animátorok Tordason az Oratóriumban. A programra nemcsak az animátorok,...