Számomra az oratórium...

1841. december 8. Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Egy véletlen találkozás. Egy beszélgetés. Egy rögtönzött hittanóra. Nem is kellett több, ahhoz, hogy megszülethessen az oratórium, Don Bosco oratóriuma. Ez olyannyira igaz, hogy mindmáig, az akkor 16 éves Garelli Bertalannal való találkozást tekintjük az oratórium születésnapjának. Az oratórium kezdetére visszaemlékezve így ír Don Bosco: „Ehhez az első tanítványomhoz mások is csatlakoztak. […] Ekkor tapasztaltam meg kézzelfoghatóan, hogy mikor a börtönből szabadult fiatalok rátaláltak egy jóságos kézre, amely gondot viselt rájuk, velük volt az ünnepnapokon, segített nekik munkát találni egy tisztességes munkaadónál, olykor-olykor meglátogatta őket, akkor ezek a fiatalok jó útra tértek, elfelejtették a múltat, jó keresztények becsületes állampolgárok lettek. Ez volt a mi oratóriumunknak a kezdete, amely az Úr áldásától kísérve minden képzeletemet felülmúló növekedésnek indult.” 

Az oratórium bennünk él tovább. Épp ezért kérdeztünk meg néhány fiatalt, számukra mit is jelent az oratórium:

Nekem az oratórium a bunkerem, ahová bármikor megyek, mindig ugyanaz a szeretet a fogad, így nem számít éppen milyen élethelyzetben kell helyt állnom. Hálás vagyok, hogy az Oratórium tagja lehetek, mert ott még akkor is kap az ember ha nem ad, bár azt hiszem lehetetlen ez utóbbit megállni egy ilyen szerető közösségben. Hálás vagyok a gyerekekért, akikkel ott találkozhatok, mert rengeteg kérdésre sokszor ők adnak választ, ők motiválnak egy-egy akadály megugrására. Hálás vagyok az Oratóriumért, a Szaléziakért, az animátor társaimért, de leginkább a gyerekekért, akik értelmet adnak ennek a csodának!

Szauer Andris, egri szalézi animátor 

Hogy mit jelent nekem az oratórium? Konkrétan a második otthonom, főleg nyáron. De talán nem is csoda hiszen 8 évig gyerekként és lassan 6 éve animátorként vagyok jelen. Az animátoraimtól nagyon sokat kaptam, rengeteg kreatív ötletet, szeretetet, vidámságot és tanácsot. Most ezeket próbálom én is továbbadni a mostani gyerekeknek. Az önkénteskedés mellett nagyon sok barátot is szereztem és szerencsésnek érzem magam, hogy velük dolgozhatok együtt. Számos új embert ismertem meg máshonnan is, akik nélkül biztos nem az az ember lennék, mint aki most vagyok. Az oratórium kapuján mindig szívesen lépek be hiszen tudom, hogy örömmel látnak; olyan jó érzés tudni, hogy a gyerekek várnak és szeretnek. A sok-sok munka, fáradtság, akadály mellett mindig ők adnak erőt. Na és persze a barátaimra is mindig számíthatok, tudom, hogy van ki(k)hez fordulnom, ha segítségre, támogatásra, biztatásra van szükségem. Nagyon fontos nekem ez az egész, gyakran helyezem a tanulás vagy más adott helyzetben fontosabb dolgok elé, de én hivatásomnak tekintem, hogy jó és hiteles animátor legyek.

Horváth Kamilla, mogyoródi szalézi animátor

Egészen kis korom óta szoros kapcsolatban állok az Oratóriummal. Nem csak azért, mert a nővérek óvodájába jártam, hanem azért, mert többször előfordult, hogy amikor kicsi voltam anyukám délutánra ott hagyott a nővéreknél, náluk aludtam, este pedig értem jött. Talán ez az oka, hogy mindig is közvetlen módon tudtam fordulni hozzájuk. Bár volt egy pár év szünet, ami alatt csak ritkán fordultam meg az oratóriumba, de 16 éves korom óta nehezen tudom elképzelni az életemet enélkül a hely nélkül. Rengeteg lehetőséget kaptam a közös utazásokon túl arra is, hogy megtanuljam, hogyan váljak jobb emberré, és hogy hogyan legyek a gyerekek és az animátor társaim segítségére. Megtapasztaltam, hogy fontos vagyok mások számára, mind a gyerekek, mind az animátorok, mind pedig a nővérek számára. Mostanra már néha előfordul, hogy az egyetemi tanulás miatt háttérbe szorul 1-1 hétvégére a szombati oratórium, amit nagyon nehéz elfogadnom. De talán az fejezi ki legjobban milyen fontos nekem a szalézi közösség, hogy amikor Panamában voltam az Ifjúsági Világtalálkozón, és nem minden úgy alakult, ahogy terveztem, akkor az elcsüggedt pillanatokban abba tudtam kapaszkodtam, hogy én egy szalézi animátor vagyok és, hogy jó ebbe a közösségbe tartozva venni részt az IVT-én. 

Skublics Péter, pesthidegkúti szalézi animátor