Vasárnapi gondolatok

Kategória: Elmélkedések

Evangélium (Lk. 18, 9-14)

Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”


Lehet imádkozni anélkül, hogy hinnénk Istenben?
Értelmetlen kérdésnek tűnik… pedig előfordul. Előfordulhat, hogy az imádság, akkor is amikor hosszú és jól kigondolt valójában Isten nélküli. Ki tudja hányszor fordult elő velem, veled is…
Jézus két embert mutat nekünk, akik imádkoznak: a farizeus hosszabb és átgondolt imádságot mond a vámoshoz képest, aki csak néhány szót ejt ki.
Ha a helyüket nézzük, a farizeus a templom szentélyéhez közel helyezkedik el, tehát az Istenhez közelebb jelenik meg, miközben a vámos távol marad (vagy saját elhatározásából, vagy pedig mert nem tehetett mást a kor vallási előírásai szerint). A farizeus állva, hosszasan beszél, a vámos azt a pár szót „fizikai” imával toldja meg, a mellét veri.
De az igazi különbség a két ima között, amit Jézus kiemel: a farizeus Isten nélkül imádkozik, a vámos ellenben Istenbe veti minden bizalmát.
Lehetséges Isten nélkül imádkozni, amikor az ima „én” felsorolássá válik: én ezt csinálom, énnekem erre van szükségem, én ezt gondolom… így önmagunkra koncentrálva elfeledkezünk Istenről, Aki valamit mondani szeretne nekünk, sőt meg szeretné mutatni magát nekünk.
A farizeus számára Isten csak egy olyan valaki, aki, ellenőrzi, hogy mindent elvégzett-e a törvény szerint, mint azok a programok, amiket kitöltesz interneten és ha elrontod, vagy nem a megfelelő szót írod be, megjelenik az üzenet pirossal: hibáztál…
A vámos imádsága ellenben telve van az Istennel. Lehajtja a fejét, ami a teljes bizalom jele… nem védi magát, bízik az Istenben és felismeri az Ő nagyságát. Az imájában nincs hely az „én” számára, az egészet Isten tölti be.
Jézus ítélete szerint a vámos, aki megigazult, mert az Istennel keresi a megvalósulását, és Benne bízik, sokkal több, mint a másik, aki kizárja Istent, sőt másokat is: „nem vagyok olyan, mint a többi ember.”
Kezdjük el komolyan keresni az Istent, és adjunk Neki bensőnkben lehetőséget és helyet, hogy megmutathassa magát. Ha a fejünk és a szívünk, teli van aggodalmakkal, vágyakkal, gondolatokkal, féltékenységgel és önmagunk másokkal való összehasonlítgatásával, nem tudunk helyet adni Neki.
Mint keresztények ahelyett, hogy bíráljuk egymás döntéseit, támogassuk egymást és bíztassuk a legfontosabbra, az Isten keresésére, érezzük Istentől szeretve magunkat. Keresztényekként arra vagyunk hívva, hogy elsőként találjunk el az „én”-től az Istenhez, tudva, hogy Istent téve a középpontba, Őbenne megtalálom magamat és Őbenne tudok szeretni másokat is.
Ha megtaláljuk Istent és igazán Rá bízzuk magunkat, egyre igazabbakká és mélyebbé válnak az imáink, mert a megvalósulást Ő általa keressük.