Búzásbesenyő Tábor 2019

Kategória: Programok

Első alkalommal került megrendezésre a búzásbesenyői katolikus gyerektábor júliusban. Ezek napok alatt nagyon sok élménnyel gazdagodtak mind a résztvevő gyerekek, mind az őket segítő önkéntesek. Nap mint nap új témával és változatos játékokkal találkoztak a résztvevők. Nap elején a gyerekek egy kisfilmet néztek meg, ezután csoportokat alkotva csoporvezetőjükkel játékok segítségével átbeszélték a kisfilm több tanulságát is. Minden résztvevő a saját érdeklődési körének megfelelően választhatott a tevékenységek, játékok közül. Senki sem maradt ki a mókából táncot tanulhattak, pólót festhettek, gyöngyöt fűzhettek, origamizhattak és még sok más kreatív programban részt vehettek. A táborunkból nem maradt el az ima, a móka, a kacagás, csapatmunka, jutalmak, jó hangulat, zene, új barátok szerzése és a piknik sem. Minden gyereknek tetszett a szabadban való étkezés, boldogan kínálgatták egymást az általuk hozott édességeket, gyümölcsökkel. Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett a gyerekek részéről, napról napra többen érkeztek, mindig várták a következő napot, reggel mosolygósan érkeztek hozzánk, aminek mi nagyon örültünk. Hamar elteltek e napok, … … … hamar, de tartalmasan, csupa újat és jót tanulva, fejlesztve magunkat és egymást.

P1020414
P1020426
P1020429
P1020433
P1020443
P1020456
P1020462
P1020465
P1020466
P1020468
P1020474
P1020476
P1020477
P1020482
P1020487
P1020493
P1020500
P1020501
P1020510
P1020591
P1020604
P1020617
P1020636
P1020643
P1020678
P1020681
P1020684
P1020686
P1020710