Király, aki közel hajol

Kategória: Elmélkedések

„Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« /Jn 18, 33-34/
Krisztus Király ünnepén az evangéliumot olvasva egy elsőre egyszerűnek hangzó párbeszédnek vagyunk tanúi. Pilátus szemben áll Jézussal, és a helyzete felől érdeklődik, amire „igen” vagy „nem” feleletet vár. Úgy tűnik, pusztán az ítélethozatal miatt fontos számára a kérdés, semmi személyes vonatkozása nincs az ügy kapcsán. De Jézus, mint oly sokszor máskor is, kérdéssel válaszol. Ő nem tud és nem is akar nem személyesen kérdezni. Egymás előtt áll Isten és ember, és Krisztust még a szenvedése kezdetén is az előtte álló, éppen Őt elítélő ember személyes sorsa érdekli: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”  Jézus tudja, hogy ezen a kérdésen áll vagy bukik minden. A válaszban benne rejlik a megváltás titka.
Jézus Krisztus Úr és Király. Ezen a kinyilatkoztatott valóságon nem változtat semmit, hogy én ezt elfogadom-e vagy sem. De az én életem függ tőle. Jézus nemcsak Pilátusnak, hanem nekem is szögezi a kérdését. Valóban hiszem-e, hogy Jézus Krisztus az életem királya? Vagy csak úgy vagyok ezzel, mint Pilátus: mások mondták, hallottam otthon, hittanon, a szentmisén? Belegondolok-e, mit is jelent Krisztus királysága számomra? Avagy csak megszokott titulusként használom Jézus felé? Ki nekem Jézus? Király-e? Szívem mélyéből tudok-e így felé fordulni?
Pilátus Jézus előtt áll, de valójában még nem találkozott Vele – lelke, személye leglényege elzárt maradt előtte, és nem ismerte Őt fel. A pillanatban, mikor Jézussal találkozunk és a hit kegyelméből felismerjük Őt, felnyílik a szemünk, és Ő felragyogtatja királyi valóságát, akár a Tábor-hegyen a tanítványainak. És ekkor, Jézus lehetőséget ad, hogy szabadon döntsek: elfogadom-e Őt életem megváltó királyaként vagy sem? Abban a pillanatban, mihelyt IGEN-t mondok Rá, és elfogadom Őt mint megváltó Királyomat, megváltozik az életem.
Isten, királyként belépve az életembe, tömérdek ajándékkal halmoz el. Tudatosítja bennem, hogy tartozom Valakihez, méghozzá Őhozzá, aki Teremtőm, Uram, Királyom. Innentől kezdve másként tekintek már magamra és testvéreimre is: Jézusé vagyok és Ő az enyém. Bizonyossá válik számomra, hogy Királyom gyermekeként oltalmaz engem. Megszületik szívemben a valódi alázat, tudni fogom, hol a helyem, és ráébredek, milyen hatalmas csoda, hogy Istenem lehajolt hozzám és Magához emelt engem. Megváltozik az életem. Észreveszem, hogy szívem és lelkiismeretem Őhozzá kezd idomulni, cselekedeteim és döntéseim irányát Őhozzá fogom viszonyítani: csak egyre közelebb Hozzád, Uram!
Ha már elfogadtam Krisztus Királyságát az életemben, elkezdhetem szemlélni Őt. Milyen király a mi Urunk? És szembesülnünk kell a valósággal: Jézus túlmutat minden elvárásunkon. A pompába és gazdagságba öltözés helyett Krisztus a szegénységbe, az egyszerűségbe, a kiszolgáltatott emberi törékenységünkbe rejti el mennyei királysága kincseit, csodáit, ajándékait és kegyelmeit. Túlmutat azon, amit mi várunk. Olyan Király Ő, aki szolgálni jön közénk. Ismer minket, ismeri vakságunk, süketségünk, gőgünk, sebzettségünk. Tudja, hogy elénk kell élnie azt az életet, amin átragyog a Mennyei Atya örök terve az ember méltóságáról…
Jézus, a tökéletes Isten és ember megmutatja, mi az, amire öröktől fogva hívva voltunk a bűnbeesés előtt – és kereszthalála által még mindig hívva vagyunk a bűnbeesés után is. Mennyei ünnepre és lakodalomra vagyunk meghívva az Úr Istennel való legteljesebb és legszorosabb egységbe és osztozásba, az Ő ingyenes és feltétel nélküli szeretetébe, az agapéba. Ebben a királyi lakomában részesít minket már itt a földön is, minden szentmisében, az Oltáriszentségben, amikor Önmagát kínálja nekünk a legnagyobb teljességben…
Krisztus király, aki közel hajol. Aki szolgálni kívánja szolgáit, megmosni lábunkat könnyével-vérével. Nem azért, mert kell, hanem mert ilyen mélységesen szeret minket. Vajon engedem-e neki? Észreveszem, milyen nagy szükségem van Királyom érzékeny közelhajolására? Beengedem-e Őt a szívembe a szentségeken, a Szentíráson, az imádságon keresztül? Jézus király, aki királysága örömeit és ajándékait nem akarja megtartani magának, hanem mindnyájunkat részesíteni vágyik belőle. Király Ő, aki egyszerre végtelen hatalmas és törékenyen gyöngéd; aki mint a tenger árja apály idején, visszahúzódik, hogy Maga mellett teret és helyet engedjen a mi számunkra is. Király Ő, aki önmagával táplál; aki utat mutat és reményt ad; és aki tövist, ostort, szöget, keresztet és halált is vállal azért, hogy vele lehessek, és örökké éljek Őbenne.
Jézus Krisztus király, akinek érzései, vágyai vannak, aki személyesen vár tereád, hogy Őrá örök és személyes megváltó királyodként tekints. Jézus vágyja, hogy beengedd Őt szíved kapuján, és Általa azzá válhass, akivé az Atya megálmodott téged. Hogy Vele azt az életet élhesd, amire meghívást kaptál, hogy végre elkezdd megélni Istengyermekséged és emberséged teljes valóságát, és valóban boldog legyél már itt a földön is. A mindenható Király fiai és leányai vagyunk, hercegek és hercegnők, örökösök…
Elfogadom-e?