Szent Család vasárnapja

Kategória: Elmélkedések

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk2, 22-40)

„Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik;és az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.
Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”
Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.
Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta”.


A karácsony megvilágította érzelmeinket és a legmélyebb örömeinket,de az egyedüllétünket és az örömeinket is. A karácsonyi hangulattól elragadva, ami ritkán vezet minket az esemény valódi jelentéséhez, itt vagyunk, hogy egy kis helyet adjunk és gondolatban elmenjünk Betlehembe a születendő Istent szemlélni.Egy kis gyermek, aki rögtön az ellentmondás jele lesz, ahogy Simeon is mondja kezében tartva: a fény, akit nem fogadnak el, mint ahogy ez ma is megesik. Városaink tele vannak fényekkel, amik végül felülmúlják az egyetlen pislákoló fényt, amit követnünk kellene. Az a fény, ami Betlehembe vezet minket.
Sokaknak a Karácsony egy hatalmas szenvedés,mert nem tudják megélni a boldogságot, a nyugodt családi hangulatot.Isten családjának részeseiként nincs sötétség.
Az Egyházban Karácsony és Új év között e vasárnapon a Szent Családot ünnepli. Elénk adja a názáreti családot, mint példát, amit követhetünk. Egy különleges család, egy olyan apával, aki nem a valódi apa, egy szűz édesanyával, és egy gyermekkel, aki Isten fia. Egy konkrét, valós család, aki megéli a nehézségeket, szenved, megél váratlan helyzeteket és a kapcsolatok fáradtságát is. Ez a család példa értékű számunkra, mert közel van hozzánk a nehézségekben, a fáradtságban, a kríziseinkben és a veszekedéseinkben.
József az igazi ember, aki betartja a törvényeket. Ebből a szemszögből a személyes tragédiáján túl, József megél egy belső fájdalmat: fel kellene adnia Máriát, de minden áron meg akarja menteni. Nem teszi a saját sebzett büszkeségét a középpontba, hanem inkább a felesége iránti szeretetet helyezi oda. Így ez az emberi gesztus vezeti el a törvény megszegéséhez. A törvény elé helyezve a szeretetet és az egyenes jellemet menti meg Máriát és önmagát. Megváltó, ez Jézus nevének jelentése, mert Isten csak a mi elfogadásaink gesztusa által ment meg. József elfogadja a helyzet valóságát. Az Ő élete megváltozott. Csak Istennel tud ennek nekifogni. Hirdeti igenjét a valóságra. Nem kell félnünk, hogy Jézust magunkhoz vegyük, elhozta nekünk az üdvösséget.
József igenje üdvösséget hoz mások számára tudatlanul is. Nem őriztük meg József szavait, csupán csak a gesztusát. Az angyal mondja neki, hogy a fiának a Jézus nevet adja. Mária megszüli. József nevet ad, azaz identitást. Ők, így egy valódi család. Minden apa arra hivatott, hogy nevet adjon, azaz identitást a saját fiának, és az igazságra tanítani.
Mária őrzi mindazt, ami történik. Mélyen megéli, és emlékezetében tartja. Különös események ezek: a hirdetés, az út, a szülés, a pásztorok látogatása.... De ahogyan ezt Mária megéli az a különleges. Nem szenved az eseményektől, nem száll szembe velük feleslegesen, nem hagyja magát elsodorni tőlük, Megőrzi, elfogadja, kincsként tekint rá, alkalmazza, minden történésben értelmet keres.
Tehát a világunk akaratával szemben ellentétesen cselekszik.
Az elfoglaltságoktól elsodorva, az érzelmektől elbódulva képtelenek vagyunk az őrzésre. Létezik egy hatásos emlék, ami a vírusoktól mentes és nem szükséges naprakésznek lenni, ami nem más, mint a szívbeli emlékek, az érzelmek megőrzése.
Ezt a belső helyet kell felfedeznünk és táplálnunk, amiben a legmélyebb felfedezéseinket is őrizzük, a szent értékeket, a legérzékenyebb és végérvényes felfedezéseket. Ez az intim hely, ami őrzi a mi énünket: a lélek. Innen tudunk elindulni, hogy új jelentést adjunk a családi kapcsolatainknak és hogy Isten családjához tartozzunk.