Don Bosco Szakkollégium

Kategória: 2013

Rendalapítónk nevét viseli a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán, a szociálpedagógusok a szakkollégiuma.

A szorgalmi időszak első napjára, szeptember 2-ára „Nevelés a szeretet nyelvén” címmel egy konferenciát szerveztek, ahová minket is meghívtak. A Konferenciát először  az Aranykapu Gyakorló Óvoda gyermekcsoportja köszöntette műsorával, melyet az egyetem rektor-helyettesének, majd  a dékán  megnyitója követett. Az első előadás keretében Böjte Csaba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója  mondta el gondolatait a gyermekmentésről és gyermeknevelésről, majd Kati nővér  „A nevelés a szív dolga”címmel, Don Bosco és a Megelőző Pedagógia módszer bemutatásán túl a Mogyoródi Oratóriumban gyűjtött tapasztalatairól mesélt. A 40 perces előadást a hálás közönség vastapssal köszönte meg. Az ebéd után a szakkollégisták és az érdeklődők 2 órás kerekasztal beszélgetésben tették fel Csaba testvérnek és Kati nővérnek a kérdéseket, nemcsak a szociálpedagógiáról, hanem a keresztény életvezetésről is.